Minden dokumentumot titkosít a CryptoLocker vírus

Százezer forint körüli összeget követelnek a zsarolók a feloldókulcsért cserébe, de még akkor sem garantálja semmi, hogy a felhasználó visszakapja a lekódolt fájljait.Cryptolocker
Egyre jobban terjed Magyarországon a rendkívül veszélyes CryptoLocker, ami könnyen megtámadhatja bárki számítógépét. A vírus minden dokumentumot, táblázatot, és fényképet titkosít a merevlemezen, amit a felhasználó többé nem tud megnyitni.

A CryptoLocker készítői már tavaly decemberben 27 és 49 millió közötti összeget kerestek a zsarolással, és még mindig nem álltak le.

A CryptoLocker vírustól csak úgy lehet megszabadulni, ha a felhasználó százezer forintnak megfelelő összeget átutal a bűnözőknek, akik cserébe elküldik a feloldókulcsot, ám ez még nem jelenti azt, hogy az áldozat visszakapja a fájljait!

A kártevő először 2013 szeptemberében bukkant fel, majd decemberben már egy sokkal agresszívabb verziója jelent meg, amely a hordozható meghajtókon keresztül terjed, és csak lenyomozhatatlan virtuális fizetőeszközt, a Bitcoint fogadja el.

Az áldozatok legtöbbször inkább fizetnek, mert nem jogtiszta, frissített vírusirtót használnak a számítógépükön, vagy nem foglalkoznak azzal, hogy telepítsék az operációs rendszerük frissítéseit.

A CryptoLocker vírussal kapcsolatban a főproblémát az jelenti, hogy nagyon erősen, és állandóan változik a titkosítása, és ezért azt képtelenség visszafejteni, ezért, ha nem készült biztonsági mentés egy külső meghajtóra, akkor a felhasználók nem tudják visszanyerni az adataikat, még akkor sem, ha a kártevőt könnyen el lehet távolítani.

A felhasználó csak úgy tudja megvédeni a számítógépe dokumentumait, ha rendszeresen készít biztonsági mentést egy külső tárolóra, mint például DVD-re. A Dropbox és a OneDrive jellegű szolgáltatások nem nyújtanak biztonságot, mert a vírus a géphez csatlakoztatott online tárhelyekre mentett fájlokat is titkosítja.

Ha valaki észleli, hogy a fájljait titkosították, akkor az azonnal válassza le a számítógépét a hálózatról, és a hálózati adattárolókról, majd kapcsolja ki a gépet, és egy vírusirtó szoftver lemezéről indítsa újra, s végül azonnal kezdje meg az operációs rendszer megtisztítását!

(Forrás: ujasz.hu)

Hozzászólások

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Ezek lehetnek az új állások.

Gyorsított az AI K9

Gyorsított az AI K9

Michigan állam rendőrségének néhány különleges egységénél már próbaszolgálatba állt a kerekes robotkutya, ami jelentős előrelépés, illetve előrefutás a rendvédelmi intelligens gépek terén, hiszen csaknem 20 km/h-val tud gurulni, közben kamerázni, monitorozni, értékelni és kommunikálni.

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálást szeretne elérni a vállalat az új technológiával.

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

http://ujhazak.com