Óralapok haladóknak

Ha unod a római vagy arab számokat, ha közönségesnek találod a digitális kijelzőt, vagy csak villogni akarsz kicsit a haveroknak, itt a megoldás: extra számlapok a karórádra!

Az órát, mint időegységet, már az ókorban definiálták úgy, hogy a napkeltétől napnyugtáig terjedő időszakot osztották 12 egyenlő részre. Ebben az esetben nagyok voltak a helyi eltérések, gondoljunk csak Egyiptomra, sőt a nyári nappali órák hosszabbak lettek, mint a téliek. A szoláris nap, ami a Naphoz viszonyított déltől délig, vagy éjféltől éjfélig számította a nap 24-ed részeit. Ez már pontosabb volt, egyenlő időtartamokkal, s csak ritkán kellett  átállítani. Ez időtájt a napóra volt az időmérő eszköz, melynek elve az árnyékok hosszúságán, az égitestek mozgásán alapszik.
Az órák számozása is fejlődött, s nem volt egységes. Az ókorban és középkorban inkább a nappal és éjszaka közötti különbségtételt tartották fontosnak, így ehhez igazították a számlapokat is. Így a napfelkeltével kezdődött, dél a hatodik óra volt, végül a 12. órában végződött. A modern világban, vagyis manapság az analóg készülékeken 1-12-ig találunk számokat, mely az éjféltől délig tartó időszak után újra kezdődik, s déltől ismét éjfélig tart.
Az sem utolsó, hogy méretükben mennyit változtak időmérőink. Az elsők méretük vagy technikájuk miatt helyhez kötöttek voltak. Gondolok itt a napórákra, toronyórákra. Az utóbbit templomok, középületek homlokzatába építették, kezdetben ingával és súlyokkal állították be. Az utcán járók szívesen tekintenek még ma is a toronyórákra, hiszen messziről látszik, és nem csak látható, de hallható is: rendszerint ütésekkel, esetenként zenét játszva is jelzi mennyi az idő. Magyarország legrégebbi toronyórái a Dunántúlon és a Felvidéken épültek, például Besztercebányán 1410-ben, Sopronban 1496-ban. A háborúk természetesen nem kegyelmeztek a meghatározó épületeknek sem, például a török idők alatt mindösszesen kettő maradt meg: Buda és Eger toronyórája.

Az egyik, talán leghíresebb toronyóra: Big Ben (London)

Ne felejtkezzünk meg a zsebórákról sem, hiszen hatalmas áttörést hoztak apró méretük miatt. Általában kívül díszes mintázatú, nehéz szerkezetek voltak, láncon felcsatolva hordták őket. Első hallásra alig hinnénk, hogy már az 1500-as években megszületett az ismertebb zsebóra őse a láncos óra. Az első másodpercmutatók is ezeken tűnnek fel először, dátumát is tudjuk: 1560-ban. Díszességével, mint az öltözék kiegészítője hamar státusszimbólummá vált. Tömegtermelésére az iparosodás vette rá az órásokat: a vasút bizony pontosan megszabta járatainak indulását, így egyre fontosabb lett az időpontokhoz igazodás. Mára már ugyan körülményes, de ha megnézzük a kirakatokat, még mindig találhatunk csodaszép, főleg méregdrága darabokat.

Végül elérkeztünk a karórához, melyből az első, amiről írásos bizonyíték is van 1810-ben készült Franciaországban. Különösen női körökben terjedt, ékszerként tekintettek rá. Az első világháborúban a tüzérségi tisztek is viselték, hiszen praktikusabb volt, mint egy zsebórát előhúzogatni. Mára már válogathatunk a mechanikus és kvarcórák között, ki-ki a maga ízlésének megfelelően.
Amivel megbolondíthatjuk, azok a különleges számlapok. Láttunk már pillangót repkedni a másodpercmutatón, vagy átlátszó számlapút, mely bepillantást enged a szerkezetbe. Most itt vannak a legújabbak:
A matematikai képleteket tartalmazó karóra, mely minden gimnazista álma lehet: belophatják magukat a matektanár szívébe.

De az informatikáért rajongók se keseredjenek el, a bináris számrendszerben is meg lehet határozni az időt.

A cikkhez segítségül hívtam a cafepress.com, a hg.hu, a wikipedia.org, az ora-idozona.hu valamint a lexikon.katolikus.hu oldalakat.