Június közepéig lehet számítani a lakott településeken varjútámadásokra

Június közepéig lehet számítani a lakott településeken elsősorban a dolmányos varjaktól ellenséges, támadó viselkedésre, ugyanis április végétől akár június közepéig is eltarthat a fajnál a fiókareptetés időszaka.A varjú szülők ebben az időszakban a fészket elhagyó, de még ügyetlen és gyakran nem teljesen röpképes, talajra kerülő fiókáikat védelmezik - írja közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Ennél a rövid ideig tartó, természetes és kiszámítható viselkedésnél jóval ijesztőbb és veszélyesebb eseteket okozhatnak a lakosság által otthon, illegálisan felnevelt, majd elengedett vagy elszabaduló varjúfélék, elsősorban szintén a vetési varjak fiókái.
    

Európában alig él olyan madár, amely támadásával közvetlen sérülést okozhat, így a varjútámadás is inkább csak közvetve okozhat balesetet. Ilyen, amikor a megijedő ember például leesik a fáról, vagy lelép az úttestről egy felé közeledő ellenséges madár miatt. Támadó madarak esetében is hasonlóan kell eljárni, mint a támadó kutyáknál: nem szabad elfutni, hanem szembe kell fordulni az állattal, és kitárt karokkal érzékeltetni a méretbeli különbséget, valamint érdemes hangosan rá is kiáltani. Rámenősebb madarak esetén védekezésre lehet használni kézben lévő könnyű táskát vagy szatyrot, kabátot.
    

Segíthet másokon, ha a rossz helyre, például középület bejárata elé, vagy a járda mellé tévedt varjúfiókákat a látótávolságon belül lévő bokros, fás területre visszük, hiszen a kicsinyeiket védő szülők ilyenkor akár egy teljes útrészt is megközelíthetetlenné tehetnek. Ha bárki a fiókáknak segít, fel kell rá készülnie, hogy az izgatott szülők biztosan követni fogják, azonban az addig megközelíthetetlen épület és járda újra használhatóvá válik.
    

Magyarországon leginkább a kis, szürke tollú fiókáival úszó bütyköshattyúpártól érdemes tartani, mert ha csónakkal vagy úszás közben óvatlanul megközelíti valaki a családot, a felnőtt madarak a szárnyukkal és a csőrükkel fájdalmas támadást tudnak mérni az emberre. Ez a fürdőző gyerekek és a gyengébb fizikumú felnőttek számára komoly kockázatot jelenthet. Ezért a fiókáit vezetgető hattyúkat vagy a fészküket mindenképp érdemes elkerülni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

Ismerd meg a világ leghangosabb madarait!

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Hét bogyó, ami veszélyes a kutyákra.

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

Egyetlen fotó is értékes adat lehet a kutatóknak a házimacskák vadászatáról.

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája elismerésre a hoskutya.hu oldalon.

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Többet árt, mint használ.

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Mintha kézzel festették volna a girakakukk tojását.

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatóinak legújabb vizsgálatai szerint a kutyák nem automatikusan reagálnak.

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Állatfajok, amelyekhez csak egyszer volt szerencséjük a kutatóknak.

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Elsőként mutatták ki a kórokozók elleni úgynevezett viselkedési hűlés jelenségét változó testhőmérsékletű gerincesekben az ELTE Természettudományi Kar (TTK) és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) kutatói.

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy horgász vette észre a kimerült Tassent.

http://ujhazak.com