5 elszánt nő, aki történelmet írt a pszichológiában

Ismerd meg Hortensia Amaro, Vonnie McLoyd, Gail Wyatt, Margaret Beale Spencer és Marigold Linton történetét!A pszichológia mindig arra törekedett, hogy örök érvényű igazságokat állítson az emberi lélekről, ám sokáig csak a fehér heteroszexuális férfiak tapasztalatai határozták meg ezeket az igazságokat. Ez változott meg a XX. század második felében, amikor is néhány bátor nő nem törődve a feléjük irányuló negatív reakciókkal, a rasszizmussal, folytatták a szenvedélyüket, ami világhírű tudóssá tette őket! Hála nekik, az amerikai pszichológia befogadóbb, sokszínűbb és szélesebb körű lett.

Az Amerikai Pszichológia Társaság a havonta megjelenő folyóiratának legfrissebb számában tisztelget az úttörő nők és nagy hatású munkájuk előtt.

Hortensia Amaro, a szerhasználó anyák elhivatott segítője: Hortensia Amaro 1960-ban, 9 évesen hagyta el a családjával Kubát, hogy az Egyesült Államokban telepedjenek le. Évekkel később a már főiskolás Amaro egy gyakorlati órán olyan fiút mentorált, aki szintén Kubából érkezett, és annyi idős volt, mint amennyi Amaro, amikor az új országba érkezett.

Felnőttként jól tudta, hogy milyen küzdelmeken megy át a kisfiú, de azzal is tisztában volt, hogy milyen mértékű szorongással, kirekesztettséggel jár az, hogy nem ismeri a nyelvet, nem érti a körülötte lévő emberek viselkedését. Amaro akkor először jött rá, hogy a saját élményeivel konstruktívan tud segíteni másoknak.

Habár napjainkban már a Florida Nemzetközi Egyetem egyik vezető professzora, mégis a karrierje kezdetén terepen dolgozott, ahol találkozott egy heroinfüggősége miatt prostitúcióra kényszerült, terhes nővel, aki HIV-fertőzést kapott.

Később Amaro egyik testvére is AIDS-es lett, majd 1989-ben, 29 éves korában elhunyt. A pszichológus ezek a tapasztalatok arra motiválták, hogy Boston legkiszolgáltatottabbjainak segítsen a HIV-megelőzésben.

Amaro kliensei elsősorban droghasználó várandós nők, azok partnerei és szexmunkások voltak. A tudós Entre Familia néven programot indított a latino kábítószerező anyák számára, valamint több, mint 160 tudományos cikket publikált a marginalizált nők drogfüggőségéről.

Amaro a munkája során bebizonyította, hogy a traumák kezelése és a helyes tájékoztatás egyfelől csökkentheti az addikciós problémákban szenvedő nők körében a védekezés nélküli szex előfordulását, másfelől lényegesen több ideig tudja őket a támogató programban tartani.

A kezdeményezései ma is léteznek. Az Entre Familia anyaotthonként szolgáló új házai Amaro nevét viselve tisztelegnek a tudós tevékenységének fontossága előtt.Vonnie McLoyd, a szegénység fáradhatatlan kutatója: Nehéz lenne elképzelni még egy olyan pszichológust, aki annyit tett azért, hogy megértsük a szegénység hatását a gyermeke fejlődésére, mint Vonnie McLoyd.

A pszichológus abban az időben járt egyetemre, amikor még alig volt afroamerikai a fehér egyetemisták között. Ez gyakran félelmet és szorongást keltett benne, még annak ellenére is, hogy rengeteg támogatást kapott a társaitól és az ott dolgozóktól.

McLoyd, részben metodista lelkész apja miatt, kiskora óta tisztában volt a rassz és a társadalmi osztály kérdésével. Ezek a tapasztalatok nagyban meghatározták a szakmai életét, ugyanis a kutatási területe a diszkriminációra és az anyagi problémák fekete gyerekek fejlődésére gyakorolt hatására fókuszált.

A pszichológus egyik úttörő tanulmányából már több, mint háromezer tudományos munkában idéztek. McLoyd szerint minden ok megvan arra, hogy optimistán álljunk hozzá a pszichológia fejlődéséhez, hiszen ma már egyre inkluzívabb irányba halad, és egyre több lehetőséget, láthatóságot kapnak a kisebbségi csoportokhoz tartozó kutatók.Gail Wyatt: az első afroamerikai pszichológusnő Kaliforniában: Gail Wyatt még középiskolába járt, amikor egy pályaválasztási könyvben olvasott a klinikai pszichológia definíciójáról. Habár nem értett minden meghatározást, mégis 14 éves kora óta pszichológusként képzelte el a jövőjét, ez pedig később sem változott.

A felsőfokú tanulmányai után, 1973-ban ő lett az első afroamerikai nő, aki Kaliforniában engedélyt kapott arra, hogy pszichológusként tevékenykedjen. Elsőnek lenni a területen igencsak ijesztőnek tűnt, de ez nem tántorította el attól, hogy folytassa a megkezdett útját.

Miután megszerezte a PhD-fokozatot a Los Angeles-i Kalifornia Egyetemen, a fehér és afroamerikai nők szexuális élményeit kezdte vizsgálni. A tevékenykedése során olyan közösségalapú, sorstársak által koordinált programokat hozott létre, amelyek hatalmas segítséget nyújtottak abban, hogy minél kevesebb HIV fertőzött nő váljon nemi erőszak áldozatává.

Wyatt nemzetközi szinten is dolgozott. Dél-Afrikában például az abortusz, valamint a szexuális és párkapcsolati erőszak kérdéseit tanulmányozta. Emellett nemcsak a kutatásában résztvevők mellett, hanem a kollégáiért is kiállt.

A pszichológus sokakat biztatott arra, hogy ösztöndíjakra pályázzanak. Az Amerikai Pszichológia Társaságban pedig olyan alosztályokat hozott létere és működtetett, amelyek az etnikai kisebbségek helyzetére világított rá.Margaret Beale Spencer, aki átírta a fejlődéslélektant: Margaret Beale Spencer eleinte gyógyszerész szeretett volna lenni, ám ez megváltozott, amikor kapcsolatba került a pszichológiával, és örömmel elfogadta az ösztöndíjas helyet a Kansasi Egyetemen.

A következő évtizedekben Spencer a fejlődéslélektan egyik meghatározó alakjává vált. A hírnevét már a szakdolgozatával megalapozta, amit rendhagyó módon, teljes egészében leközölt az egyik neves szaklap, a Developmental Psychology.

Spencer kutatása újra bebizonyította, hogy a fehér és a fekete óvodások is a fehér játékbabát választják, ha egy fekete és egy fehér közül kell választaniuk. A vizsgálatából az is kiderült, hogy az előítéletek korai életkorban való elsajátítása nem biztos, hogy öngyűlölethez vezet, a negatív sztereotípiákat pedig vissza lehet fejteni, át lehet dolgozni.

Később Spencer a saját három gyermekén figyelhette meg az emberi fejlődést. Elmondása szerint az 1970-es években a pszichológiát még nem lehetett tudománynak nevezni, mert csak benyomások voltak az emberek közötti különbözőségekről.

Ráadásul abban az időben kevés kutatás célozta a nem fehér gyerekeket, és azok is inkább a betegségekre, devianciára fókuszáltak. Spencer legbelül érezte, hogy egyszerűen rosszak azok a kérdések, amikből a kutatók kiindultak.

Rendszerszemléletű szakemberként úgy gondolja, hogy a kisebbségi csoporthovatartozásokkal rendelkező fiatalok csak akkor tudnak rugalmasan ellenállni a környezeti kihívásoknak, ha elég támogatást kapnak. Ennek érdekében 2015-ben elindította az Urban Resiliency (magyarul Városi Reziliencia) nevű programot, ami a gyerekek családjával, oktatásával, biztonságával és jóllétével foglalkozik.

Spencer mára több, mint 100 tanulmányt és könyvfejezetet publikált az emberi fejlődésről, a tevékenységéért pedig több rangos díjjal is kitüntették.Marigold Linton – indián rezervátumból az elit pszichológusok közé: Őslakos amerikaiként egy Morongo nevű indián rezervátumban, Dél-Kaliforniában, áram nélkül nőtt fel Marigold Linton, aki elárulta, hogy akkoriban csak homályos elképzelései voltak arról, hogy mi az a főiskola.

Amikor aztán járni kezdett az egyikbe, akkor teljesen biztos volt abban, hogy valamiért ki fogják csapni, éppen ezért, mikor az első félév végén jó jegyeket kapott, akkor becsületesen bement a tanulmányi osztályra, hogy szóljon a tévedésről.

Linton számára nagyon nehezen ment a rezervátumon kívüli élethez való alkalmazkodás. Az előadásokon semerre se nézett, nem barátkozott, hanem egyfolytában csak tanult. Amikor minden kétséget kizáróan kiderült, hogy kiérdemelte a magas osztályzatokat, akkor sem tudott megnyugodni.

A pszichológus annyira biztos volt abban, hogy el fog bukni, hogy ez az érzés még 35 éve korában sem hagyta el, pedig akkor már professzori állása volt, a fizetéséből pedig házat építtetett. Sokszor rémálmok kínozták arról, hogy visszamenekül a rezervátumba, miközben gyilkosok üldözik.

A nehézségek ellenére Linton a hosszú távú memória egyik kiemelkedő kutatója lett, de az őslakos amerikai fiatalok tudományba való bevonását is mindig szívügyének érezte. A pszichológus immár 45 éve tanulmányozza a memória működését, méghozzá önmagán.

Észrevette például, hogy az egy esztendőben történt életeseményeknek nagyjából az 5 százalékát felejtette el a következő évben. Arra is rájött, hogy minél többször tapasztalja meg ugyanazt a dolgot, annál kevésbé raktározódik el a megtörtént eseményeket tartalmazó epizodikus memóriában, és annál jobban áthelyeződik a világról szóló általános tudást elraktározó szemantikus tárba.

Valamiért Linton elhatározta, hogy 105 éves koráig fog élni, úgyhogy még van 23 éve arra, hogy a kollégájával, Monica Tsethlikaival rendszerezzék a vállalkozás eredményeit.

(Forrás:divany.hu, eredeti cikk szerzője: Milanovich Domi)