A pszichológusok megtalálhatták az emberi gonoszság gyökerét?

Itt tartunk ma az emberi személyiség sötét oldalának vizsgálatában.A gonoszság egyidős az emberiséggel, hiszen a történelemkönyvek is tele vannak gyilkosságokkal, brutális kegyetlenségekkel és más szörnyűségekkel, amiket egymás ellen követtek el az emberek. Gonoszság azonban nem csak a múltban létezett, hiszen minden nap látjuk, halljuk, hogy milyen elítélendő dolgot követnek el egyes emberek.

Amikor valami igazán sokkoló tettről hallunk, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy vajon mitől lesz gonosz valaki? Az ember annak születik, vagy a körülmények változtatják azzá? A pszichológia terén a második világháború után vált népszerű témává az emberi gonoszság gyökerének kutatása.

Ezek a vizsgálatok azt a célt szolgálták, hogy választ adjanak arra, hogy miért követnek el brutális dolgokat a „normális”, átlagemberek. A társadalmi érdeklődést és a kutatók kreativitását mutatja, hogy máig népszerűek az ebben az időben készült tanulmányok, még úgy is, hogy erősen megkérdőjelezhető a hitelességük és etikusságuk.

A hétköznapi gonoszság kutatói közül Philip Zimbardo volt a legkitartóbb. Ő 2007-ben, közel 30 év vizsgálati eredményét összegezte a Lucifer-effektusról szóló könyvében. Ahogy sokan mások, úgy Zimbardo is a körülmények kényszerítő hatásáról és a hatalom részegítő erejéről értekezett, tehát arról, hogy egy istenfélő ember hogyan dobhatja el az alapvető etikai normákat.

Ugyanakkor mi van akkor, ha az emberbe bele van kódolva az antiszociális hajlam?

A mostani gondolkodásunk szempontjából nagy mérföldkő volt, hogy a pszichológiai szemléletet beemelték a kriminológiába. Emiatt jött létre például a sorozatgyilkos fogalma, ám azt még mindig kutatják, hogy hol lehet az emberi gonoszság gyökere.

Itt tartunk ma az emberi személyiség sötét oldalának vizsgálatában: Néhány évvel ezelőtt Del Paulhus személyiségpszichológus meghatározta a „sötét oldal” négy típusát. Paulhus nagyon jól, tudományos módszerekkel mutatta ki a különbségeket, és olyan tipológiát alkotott meg, ami mentes volt a csúsztatásoktól és összemosásoktól.

A személyiségpszichológus sok időt töltött azzal, hogy meghatározza azokat a hétköznapi személyiségjegyeket, amelyek immorális, másoknak ártó viselkedésre hajlamosítják a hordozóikat. Paulhus a következő négy típust állította fel: a nem klinikai pszichopata, a narcisztikus, a machiavellista és a hétköznapi szadista.

A négy típusban az a közös, hogy mind képes a hidegvérű kegyetlenségre, de különbségek is vannak köztük. Abba is hasonlítanak, hogy extrovertáltak, képesek jó első benyomást tenni, meg tudják kedveltetni magukat másokkal, akiknek később nyomorúságossá változtatják az életüket, vagy kihasználják őket.

A különbségek között kell említeni, hogy a narcisztikus nagyzoló önreklámozó személy, aki igényli a folyamatos csodálatot. A machiavellizmus leginkább mesteri manipulációt jelent, tehát az ilyen ember úgy forgatja ki a másikat a vagyonából, hogy az észre sem veszi, csak akkor, amikor már késő.

A legelvetemültebb a pszichopata, aki az empátia teljes hiányával manipulál, sérülést okoz, és kicsit sem érdekli, hogy eközben mit érez a másik. Ez a három kategória eddig személyiségjegy, amelyek közül lehet egy vagy több az emberben.

Ettől azonban nem kell megijedni, mert például lehet, hogy valaki alacsonyabb pontszámot ér el a pszichopátia- vagy nárcizmusskálán, ami alkalmassá teszi arra, hogy a normális életben működjön, de akár sikeres is lehet.

Mivel ezek a személyiségtípusok nem szoronganak, kicsit sem izgatja őket mások véleménye, ezért nagyon jól szerepelhetnek az állásinterjúkon. A hétköznapi szadisták is brillíroznak mások megtévesztésében, és örömöt lelnek abban, ha fájdalmat okozhatnak.

Paulhus szerint a négy kategóriát nem lehet összemosni, mert jól láthatóan különböznek a viselkedésüket meghatározó mögöttes mechanizmusokban, ezt pedig nagyon fontos megismerni. Például egy rendőrfelvételin nem elég a narcisztikust vagy a pszichopatát kiszűrni, hiszen a hétköznapi szadista nem hasonlít ezekre, mégis baj, ha fegyvert és gumibotot adnak a kezébe.Mégis van közös minden „gonosz emberben”: 2017-ben a koppenhágai egyetem kutatói felfedeztek egy faktort, ami minden, a személyiség sötét oldalához tartozó emberre jellemző lehet, éppen ezért nevezték el D-faktornak, ami a sötét oldalra (dark side) utal.

Zettler professzor és munkatársai azt állították, hogy igaz, hogy sok különbség van azokban a személyiségjegyekben, amiket antiszociálisnak nevezhetünk, de mégis nagyon mélyen van egy közös nevező az ilyen viselkedésben.

Habár a narcisztikus más, mint a szadista, mégis az eredmények szerint az, aki ezen az általuk kidolgozott D-skálán magasabb értéket mutat, az magasabb pontszámot fog kapni a más, sötét személyiségjegyeket felmérő skálán is.

A kutatók az intelligenciához hasonlították a D-faktort, mert az ugyancsak nehezen megfogható dolog, mégis jellemző, hogy az, aki jól teljesített egy IQ-teszten, egy másikon is jól fog szerepelni. A D-faktor tehát azt jelenti, hogy az embernek van egy általános beállítódása, ami vagy a saját hasznát maximalizálja, másokéval pedig nem foglalkozik, vagy kifejezetten rosszindulatúan csökkenteni akarja azt, ezt pedig mindenféle hitrendszerrel igazolja.

A hitrendszerre azért van szüksége az egyénnek, mert így nem érez bűntudatot, szégyent, egyéb kellemetlen érzést, amit a lelkiismerete okozhatna. A kutatók azt is állítják, hogy a típusok csak annyiban különböznek egymástól, hogy a D-faktor melyik eleme erősebb bennük.

Ennek alapján például a narcisztikus egyénben az önigazolás van előtérben. A szadista esetében a szenvedés miatt érzett öröm van erősebben jelen. A gyakorlatban ez úgy jelenhet meg, hogy az, akinél gyakrabban előfordul a rosszindulatú viselkedés egyik fajtája, például boldoggá teszi mások megalázása, az nagy valószínűség szerint más ártalmas dolgot is el fog követni, például lop vagy csal.

Zettler és társai azon a véleményen vannak, hogy a terapeutáknak és a közvéleménynek is meg kell ismerkednie azzal, hogy a D-faktor hogyan jelenik meg, mert ez sok rossz döntéstől kímélhet meg a jövőben.

Ugyanakkor azt továbbra is el kell kerülni, hogy valakit csak azért gonosznak nevezzenek, mert a saját érdekeit tartja szem előtt, ugyanis Zettlerék kutatása inkább csak egy iránymutató a további kutatásokhoz és a D-faktor vizsgálatához.

(Forrás: divany.hu)