Bioklíma Konzorciumot hozott létre négy intézmény

A klímaváltozás hatásait vizsgáló, elemző konzorciumot hozott létre három felsőoktatási intézmény és egy akadémiai kutatócsoport - közölte a Semmelweis Egyetem az MTI-vel szerdán.

image descriptionA Bioklíma Konzorcium néven életre hívott munkacsoport célja és feladata a klímaváltozás hatásvizsgálata az emberi egészségre és a bioszféra elemeire vonatkozóan humán egészségügyi, állategészségügyi és környezetbiztonsági aspektusból.

A közlés szerint további céljuk, hogy a konzorciumon keresztül a támogatott kutatási fejlesztési projektek lehetőséget teremtsenek a kutatójelöltek és a fiatal kutatók számára nemzetközi kutatási programokba való bekapcsolódáshoz.

A konzorciumi működés lényege, hogy a szakmai kérdéseket egyszerre egy időben több oldalról vizsgálják és a feltárt eredményeket a konzorcium különböző szakmai területei a további kutatási munkában azonnal hasznosítani tudják.

A konzorciumot a Semmelweis Egyetem vezeti, tagja még a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontjának Állatorvos-tudományi Intézete, valamint a Szent István Egyetem.

Az összegzés felidézi, hogy az elmúlt 100 évben a levegő átlagos hőmérséklete 0,75 Celsius-fokkal növekedett. Az utóbbi 25 évben pedig a globális felmelegedés üteme felgyorsult, így évtizedenként elemzések szerint 0,18 fokkal növekszik a levegő átlagos hőmérséklete. A levegő hőmérséklete csak egyik tényezője a klímaváltozásnak, azonban markánsan mutatja a változás ütemét.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com