Európából bevándorolt ősemberek fogaira bukkantak egy izraeli barlangban

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Negyvenezer évvel ezelőtt Európából érkezett ősemberek fogaira bukkantak a Galilea nyugati részén található Manot-barlangban izraeli régészek.A kutatást vezető Rachel Sarig antropológus elmondta, hogy a barlangban talált néhány fog alapján Európából érkezett, az aurignaci kultúrához tartozó emberek éltek 40 ezer évvel ezelőtt a vidéken.

    
A fogak a bennük található zománc miatt az emberi test többi részénél sokkal ellenállóbbak és vizsgálatuk a legkorszerűbb eszközökkel fényt derített az egykor élő emberek genetikai állományára, eredetére. A Manot-barlangban talált fogak szerkezete, alakja és felszíni dudorai fontos információkat szolgáltattak, kiderült, hogy egykori tulajdonosaik részben a neandervölgyiekhez, részben a Homo sapiensekhez tartoztak. A fogak elemzését osztrák tudósokkal közösen végezték mélyreható laboratóriumi genetikai tesztekkel, valamint mikro-CT szkenneléssel és 3D-elemzéssel.
    

A Tel-avivi Egyetem, az Izraeli Régészeti Hatóság és a Ben Gurion Egyetem közös kutatásának eredményei alátámasztják az utóbbi években egyre elterjedtebb nézetet, miszerint noha a neandervölgyi emberek eltűntek, előtte keveredtek a mai emberek elődeivel, a Homo sapienssel és génjeik egy részét ma is hordozzuk. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez az embercsoport nem is kihalt, hanem beolvadt a ma élő emberek elődei közé.
   

Az is meglepetést okozott, hogy Európából érkezett embercsoportot találtak Galileában, ugyanis eddig elsősorban az Afrika felől Európába vezető folyosónak tekintették a Földközi-tengernek ezt a térségét. A néhány megtalált fogból az aurignaci kultúráról is megtudták, hogy tagjai részben neandervölgyiek, részben Homo sapiensek voltak, s egy csoportjuk negyvenezer évvel ezelőtt a mai Izrael területére vándorolt Európából, ahol két-háromezer évig éltek, majd nyomaik ismeretlen okból eltűntek.
    

Az aurignaci kultúra először Európában jelent meg 43 ezer évvel ezelőtt, tagjai csontból készült eszközöket, ékszereket, hangszereket készítettek és barlangfestményeket is alkottak, de festményeikre Izraelben eddig nem bukkantak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

http://ujhazak.com