Francis T. McAndrew kifejtette, hogy miért irtózunk a bohócoktól
Nem kell ahhoz coulrofóbia, hogy rossz érzésünk támadjon a festett arcú emberek láttán.
Régen a bohócok feladata az volt, hogy megnevettesse a gyerekeket és a felnőtteket a különböző bugyuta viccekkel, de az idő múlásával megváltozott a kifestett arcú alakok szerepe, hiszen köszönhető az íróknak, filmeknek, városi legendáknak és gyilkosoknak, mára inkább irtóznak az emberek a bohócoktól, mint nevetnek rajtuk.
A kutatók szerint az 1990-es években azért szaporodtak meg annyira a coulrofóbia esetek, mert Stephen King egy rettentő ijesztő bohócot, Krajcárost teremtett meg az „Az” című regényében. Krajcáros gyerekek millióinak okozott rémálmokat, ráadásul a regényből készült minisorozat még jobban duzzasztotta coulrofóbiában szenvedők számát.
Nem biztos azonban, hogy valaki betegesen fél a bohócoktól, hiszen vannak, akikből ambivalens érzéseket vált ki egy bohócruhás alak, de ez még nem fóbia. Azt, hogy mi okozza ezt a kettősséget, és miért váltak az emberek szemében annyira hátborzongatóvá a bohócok, rengeteg pszichológus próbálja kideríteni. Ezt vizsgálta Francis T. McAndrew, a Knox Főiskola professzora is, aki hosszan írt a kutatásáról.
A bohócszerű alakok évezredek óta léteznek, ugyanis az ókori Egyiptomban és Kínában az udvari bolondok töltötték be ezt a szerepet, hiszen az volt a feladatuk, hogy megnevettessék az embereket. A római és a görög színpadi szatírákban a bohóc feladata az volt, hogy mások megtréfálásával szórakoztassa a közönséget. Ők voltak azok, akik szabadon poénkodhattak, elmondhatták a véleményüket, de csak addig, amíg ezzel nevetettek, és senkit sem botránkoztattak meg.
Az angol clown (bohóc) szót Shakespeare használta először a drámáiban, ha az ostoba, bolondos karaktereket jellemezte. A klasszikus parókás, festett arcú és színes ruhás cirkuszi bohóc csak a XIX. században jelent meg legelőször.
Ez a kinézet nem sokat változott az elmúlt évszázadokban, ám az emberek irántuk táplált érzelmei annál inkább, ugyanis napjainkban elsősorban a gonoszság, a bűnözés és a gyilkolás jut az eszünkbe, ha a bohócokra gondolunk.
Ennek egyik oka John Wayne Gacy, az az amerikai sorozatgyilkos, aki az 1970-es években bohócruhában és Pogó néven lépett fel a gyerekek születésnapján, miközben titokban 33 embert gyilkolt meg, a holttesteket pedig a chicagói otthonában rejtette el. Miután kiderült, hogy a férfi sorozatgyilkos, a lakosság kollektív tudattalanjában összefonódott a bohócok alakja a veszélyes pszichopátiás viselkedéssel.
Nem lenne jogos azonban kijelenteni, hogy Gacy volt az első, aki miatt a gyilkosság jut először eszünkbe a bohócokról, ugyanis 1836-ban, Franciaországban, egy Pierrot művésznevű pantomim művész, Jean-Gaspard Deburau a sétálóbotjával ütött agyon egy fiút. A bíróság elé állított férfit felmentették a vádak alól, de a helybéliek biztosak voltak abban, hogy Deburau azért ölte meg a gyereket, mert az nyilvánosan sértegette a férfit.
Az 1980-as években a bostoniak pánikoltak, mert a nyílt utcán és az elhagyatott helyeken embereket rémisztgető bohócruhás alakok jelentek meg. Loren Coleman kriptozoológus (mitikus szörnyek után kutató) előállt a fantombohóc elmélettel, ami a bohócészleléseket a tömeghisztéria számlájára írta.
Az elmúlt hetekben megjelent hírek kísértetiesen hasonlítottak a bostoni pánikra, ugyanis most is rejtélyes bohócészlelésekről szóltak a beszámolók, ám kiderült, hogy az egész csak egy beugratás volt. Ebből is látszik, hogy a bohócruhások és az álhírgyártók nagyon jól tudják, hogy nem kizárólag a gyerekek szeretik vagy gyűlölik a bohócokat, ahogy a coulrofóbia se csak őket érinti.
Hollywood is alaposan meglovagolja a bohócok iránti vegyes érzelmeket. Gondoljunk csak az American Horror Story Freak Show című évadára, amiben azt láthatta a néző, hogy Twisty a fél város megöli, de ott van a már megemlített Krajcáros is, aki a gyerekek legbensőbb félelmeit jelképezi, és persze a Poltergeist bohócbabás jelenete sem azt a célt szolgálta, hogy megszeressük a cirkuszi nevettetőket.
A DC-képregény rajongói se ússzák meg gonosz bohóc nélkül, hiszen Joker egyetlen pozitív tulajdonsága a színész, aki eljátssza a mozivásznon. A horrorfilmek szerelmesei pedig a Fűrész-sorozat Billy karaktere miatt utálhatták meg egy életre a bohócokat.
Természetesen a média se ártatlan, hiszen az újságírók felkapták a témát, emiatt gyakran hallhatunk, olvashatunk álarcos bűnözőkről. Mindezek után már csak az a csoda, hogy még élnek a Földön olyan emberek, akik szeretik a bohócokat.
Egy Angliában végzett 2008-as vizsgálat egyébként azt az eredményt hozta ki, hogy valójában nagyon kevés gyerek szereti a bohócokat. A kutatók arra is rájöttek, hogy a gyerekkórházak falain gyakran megjelenő bohóc dekoráció sem gondoskodó környezetre utal, hanem negatív érzéseket vált ki a kis betegekben, akik nem viccesnek, hanem furcsának találják a dekorációt.
McAndrew szerint az sem véletlen, hogy olyan sokan utálják Ronald McDonaldot is. A kutató az On the nature of creepiness (A borzongás természetéről) című tanulmányában megpróbálta megmagyarázni a bohócoktól való félelem jelenségét.
McAndrew vizsgálatában 1341 önkéntes vett részt. A 18-77 éves férfiak és nők arra vállalkoztak, hogy megpróbálják megválaszolni azt, hogy milyen tulajdonságok azok, amelyek miatt az ember félhet a bohócoktól.
Az alanyok, akik között nem volt gyerek, online kérdőíven válaszoltak. A felmérés az alábbi részekből állt:
1. Az önkénteseknek 44 különböző viselkedésről kellett megállapítaniuk, hogy mekkora annak az esélye, hogy egy általuk hátborzongatónak bélyegzett személyre jellemző (például ok nélküli ijesztgetés.)
2. A résztvevőknek aszerint kellett rangsorolniuk 21 különböző foglalkozást, hogy szerintük melyek a leghátborzongatóbbak.
3. Az alanyoknak két hátborzongató hobbit kellett írniuk.
4. Végül a válaszadóknak meg kellett mondaniuk, hogy bizonyos kijelentéseket kötnének vagy sem a hátborzongató emberekhez.
A kísérlet alanyai rengetegszer megemlítették a bohócokat, amiből a pszichológus azt a következtetést vonta le, hogy a borzongás elsődleges oka a bizonytalanság, valamint ez az érzés egy adaptív válaszreakció a kétértelmű (vész)helyzetekben.
Ez történik akkor is, amikor egy olyan emberrel beszélgetünk, aki annyira furán, ijesztően viselkedik, hogy legszívesebben elmenekülnénk, ám nem tudunk elszabadulni, viszont az ösztöneinket se tudjuk elfojtani, ezért feszengve állunk, és próbáljuk kitalálni, hogy mit tegyünk.
Rami Nader kanadai pszichológus, a coulrofóbia kutatója úgy véli, hogy a bohócok sminkje és ruhája elrejti a valódi identitásukat és érzelmeiket. Ez összecseng McAndrew feltételezésével, ami arról szól, hogy a bohócokat a bennük megbújó kétértelműség, a kiszámíthatatlan nonverbális viselkedés teszi ijesztővé. A bohócok vidámak, mókásak, de eközben gyakori, hogy valami rosszat forgatnak a fejükben, emiatt az emberek úgy érzik, hogy mindig résen kell lenniük a bohócokkal szemben.
A rendkívül szokatlan fizikai jellemzők, tehát a paróka, a nagy piros orr, a smink, az aszimmetrikus szabású ruha mind-mind hozzájárulhat az emberek bizonytalanságérzéséhez, hiszen soha nem lehet tudni, hogy a bohóc mit fog tenni a kiszemelt áldozatával. Az új kutatás eredménye azt igazolja, hogy csak a kinézet nem feltétlenül ad okot a félelemre, de a különös szokások és viselkedésminták képesek felnagyítani a furcsa tulajdonságokat.
McAndrew elárulta, hogy a vizsgálata alanyai a lista elejére írták a bohócokat, amikor arra kérték őket, hogy soroljanak fel hátborzongató foglalkozásokat. A bohócok után az állatkitömők és a temetkezési vállalkozók kerültek.
(Forrás: divany.hu)
Régen a bohócok feladata az volt, hogy megnevettesse a gyerekeket és a felnőtteket a különböző bugyuta viccekkel, de az idő múlásával megváltozott a kifestett arcú alakok szerepe, hiszen köszönhető az íróknak, filmeknek, városi legendáknak és gyilkosoknak, mára inkább irtóznak az emberek a bohócoktól, mint nevetnek rajtuk.A kutatók szerint az 1990-es években azért szaporodtak meg annyira a coulrofóbia esetek, mert Stephen King egy rettentő ijesztő bohócot, Krajcárost teremtett meg az „Az” című regényében. Krajcáros gyerekek millióinak okozott rémálmokat, ráadásul a regényből készült minisorozat még jobban duzzasztotta coulrofóbiában szenvedők számát.
Nem biztos azonban, hogy valaki betegesen fél a bohócoktól, hiszen vannak, akikből ambivalens érzéseket vált ki egy bohócruhás alak, de ez még nem fóbia. Azt, hogy mi okozza ezt a kettősséget, és miért váltak az emberek szemében annyira hátborzongatóvá a bohócok, rengeteg pszichológus próbálja kideríteni. Ezt vizsgálta Francis T. McAndrew, a Knox Főiskola professzora is, aki hosszan írt a kutatásáról.
A bohócszerű alakok évezredek óta léteznek, ugyanis az ókori Egyiptomban és Kínában az udvari bolondok töltötték be ezt a szerepet, hiszen az volt a feladatuk, hogy megnevettessék az embereket. A római és a görög színpadi szatírákban a bohóc feladata az volt, hogy mások megtréfálásával szórakoztassa a közönséget. Ők voltak azok, akik szabadon poénkodhattak, elmondhatták a véleményüket, de csak addig, amíg ezzel nevetettek, és senkit sem botránkoztattak meg.
Az angol clown (bohóc) szót Shakespeare használta először a drámáiban, ha az ostoba, bolondos karaktereket jellemezte. A klasszikus parókás, festett arcú és színes ruhás cirkuszi bohóc csak a XIX. században jelent meg legelőször.
Ez a kinézet nem sokat változott az elmúlt évszázadokban, ám az emberek irántuk táplált érzelmei annál inkább, ugyanis napjainkban elsősorban a gonoszság, a bűnözés és a gyilkolás jut az eszünkbe, ha a bohócokra gondolunk.Ennek egyik oka John Wayne Gacy, az az amerikai sorozatgyilkos, aki az 1970-es években bohócruhában és Pogó néven lépett fel a gyerekek születésnapján, miközben titokban 33 embert gyilkolt meg, a holttesteket pedig a chicagói otthonában rejtette el.
Nem lenne jogos azonban kijelenteni, hogy Gacy volt az első, aki miatt a gyilkosság jut először eszünkbe a bohócokról, ugyanis 1836-ban, Franciaországban, egy Pierrot művésznevű pantomim művész, Jean-Gaspard Deburau a sétálóbotjával ütött agyon egy fiút. A bíróság elé állított férfit felmentették a vádak alól, de a helybéliek biztosak voltak abban, hogy Deburau azért ölte meg a gyereket, mert az nyilvánosan sértegette a férfit.
Az 1980-as években a bostoniak pánikoltak, mert a nyílt utcán és az elhagyatott helyeken embereket rémisztgető bohócruhás alakok jelentek meg. Loren Coleman kriptozoológus (mitikus szörnyek után kutató) előállt a fantombohóc elmélettel, ami a bohócészleléseket a tömeghisztéria számlájára írta.
Az elmúlt hetekben megjelent hírek kísértetiesen hasonlítottak a bostoni pánikra, ugyanis most is rejtélyes bohócészlelésekről szóltak a beszámolók, ám kiderült, hogy az egész csak egy beugratás volt. Ebből is látszik, hogy a bohócruhások és az álhírgyártók nagyon jól tudják, hogy nem kizárólag a gyerekek szeretik vagy gyűlölik a bohócokat, ahogy a coulrofóbia se csak őket érinti.
Hollywood is alaposan meglovagolja a bohócok iránti vegyes érzelmeket. Gondoljunk csak az American Horror Story Freak Show című évadára, amiben azt láthatta a néző, hogy Twisty a fél város megöli, de ott van a már megemlített Krajcáros is, aki a gyerekek legbensőbb félelmeit jelképezi, és persze a Poltergeist bohócbabás jelenete sem azt a célt szolgálta, hogy megszeressük a cirkuszi nevettetőket.
A DC-képregény rajongói se ússzák meg gonosz bohóc nélkül, hiszen Joker egyetlen pozitív tulajdonsága a színész, aki eljátssza a mozivásznon. A horrorfilmek szerelmesei pedig a Fűrész-sorozat Billy karaktere miatt utálhatták meg egy életre a bohócokat.
Természetesen a média se ártatlan, hiszen az újságírók felkapták a témát, emiatt gyakran hallhatunk, olvashatunk álarcos bűnözőkről. Mindezek után már csak az a csoda, hogy még élnek a Földön olyan emberek, akik szeretik a bohócokat.
Egy Angliában végzett 2008-as vizsgálat egyébként azt az eredményt hozta ki, hogy valójában nagyon kevés gyerek szereti a bohócokat. A kutatók arra is rájöttek, hogy a gyerekkórházak falain gyakran megjelenő bohóc dekoráció sem gondoskodó környezetre utal, hanem negatív érzéseket vált ki a kis betegekben, akik nem viccesnek, hanem furcsának találják a dekorációt.McAndrew szerint az sem véletlen, hogy olyan sokan utálják Ronald McDonaldot is. A kutató az On the nature of creepiness (A borzongás természetéről) című tanulmányában megpróbálta megmagyarázni a bohócoktól való félelem jelenségét.
McAndrew vizsgálatában 1341 önkéntes vett részt. A 18-77 éves férfiak és nők arra vállalkoztak, hogy megpróbálják megválaszolni azt, hogy milyen tulajdonságok azok, amelyek miatt az ember félhet a bohócoktól.
Az alanyok, akik között nem volt gyerek, online kérdőíven válaszoltak. A felmérés az alábbi részekből állt:
1. Az önkénteseknek 44 különböző viselkedésről kellett megállapítaniuk, hogy mekkora annak az esélye, hogy egy általuk hátborzongatónak bélyegzett személyre jellemző (például ok nélküli ijesztgetés.)
2. A résztvevőknek aszerint kellett rangsorolniuk 21 különböző foglalkozást, hogy szerintük melyek a leghátborzongatóbbak.
3. Az alanyoknak két hátborzongató hobbit kellett írniuk.
4. Végül a válaszadóknak meg kellett mondaniuk, hogy bizonyos kijelentéseket kötnének vagy sem a hátborzongató emberekhez.
A kísérlet alanyai rengetegszer megemlítették a bohócokat, amiből a pszichológus azt a következtetést vonta le, hogy a borzongás elsődleges oka a bizonytalanság, valamint ez az érzés egy adaptív válaszreakció a kétértelmű (vész)helyzetekben.Ez történik akkor is, amikor egy olyan emberrel beszélgetünk, aki annyira furán, ijesztően viselkedik, hogy legszívesebben elmenekülnénk, ám nem tudunk elszabadulni, viszont az ösztöneinket se tudjuk elfojtani, ezért feszengve állunk, és próbáljuk kitalálni, hogy mit tegyünk.
Rami Nader kanadai pszichológus, a coulrofóbia kutatója úgy véli, hogy a bohócok sminkje és ruhája elrejti a valódi identitásukat és érzelmeiket. Ez összecseng McAndrew feltételezésével, ami arról szól, hogy a bohócokat a bennük megbújó kétértelműség, a kiszámíthatatlan nonverbális viselkedés teszi ijesztővé. A bohócok vidámak, mókásak, de eközben gyakori, hogy valami rosszat forgatnak a fejükben, emiatt az emberek úgy érzik, hogy mindig résen kell lenniük a bohócokkal szemben.
A rendkívül szokatlan fizikai jellemzők, tehát a paróka, a nagy piros orr, a smink, az aszimmetrikus szabású ruha mind-mind hozzájárulhat az emberek bizonytalanságérzéséhez, hiszen soha nem lehet tudni, hogy a bohóc mit fog tenni a kiszemelt áldozatával. Az új kutatás eredménye azt igazolja, hogy csak a kinézet nem feltétlenül ad okot a félelemre, de a különös szokások és viselkedésminták képesek felnagyítani a furcsa tulajdonságokat.
McAndrew elárulta, hogy a vizsgálata alanyai a lista elejére írták a bohócokat, amikor arra kérték őket, hogy soroljanak fel hátborzongató foglalkozásokat. A bohócok után az állatkitömők és a temetkezési vállalkozók kerültek.
(Forrás: divany.hu)
Hozzászólások