Vékony Kata biológus nyerte a FameLab magyarországi döntőjét

Vékony Kata biológus nyerte a FameLab 2020-as magyarországi döntőjét, melyet az MTA Székház Dísztermében rendeztek meg szerdán - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) csütörtökön az MTI-vel.A biológus A kutyák szociális élete című előadásával nyerte meg a tudomány-kommunikációs versenyt, amelyben plüsskutyák segítségével illusztrálta a háziasított kutyák társadalmi hierarchiáját - olvasható a közleményben.

    
Győzelmével ő képviselheti Magyarországot a nemzetközi döntőn novemberben, amelyet online rendeznek meg, illetve elutazhat áprilisban az Edinburgh-i Nemzetközi Tudományos Fesztiválra. A második helyezett Németh Erik agykutató lett Útikalauz a mesterséges intelligencia szürkeállományához című előadásával. Ő nyerte el a National Geographic különdíját, illetve az MTA felajánlását tudománykommunikációs tevékenysége támogatásához.
    

A közönségdíjat Regős Krisztina építészmérnök-hallgató nyerte el Conway és a piramisok titka című előadásával. "A kutatónak nem érhet véget a munkája egy-egy őt izgató probléma megoldásával. Felfedezéseit el is kell tudnia magyarázni, méghozzá nemcsak a kutatótársainak, hanem az érdeklődő tágabb közönségnek is. Bonyolult dolgokról kell beszélnie egyszerűen, inspirálóan, közérthetően, és ha lehet, viszonylag röviden" - mondta a FameLab magyarországi döntőseit köszöntő beszédében Freund Tamás, az MTA elnöke.
    

"Mindez nem csupán az áltudományok elleni küzdelem hatásos eszköze lehet. Segíthet felkelteni a fiatal, középiskolás korosztály tagjainak az érdeklődését is a tudomány iránt" - tette hozzá Freund Tamás. Az MTA elnöke szerint a tudomány iránti érdeklődés felkeltését, az eredmények megértését segítheti elő a Magyarországon immár harmadik alkalommal megrendezett FameLab is.
    

A tudomány-kommunikációs versenyt az MTA és a British Council Hungary együttműködésében rendezték meg. A versenyre természettudományi, műszaki, orvosi vagy matematikai témával foglalkozó diákok, kutatók vagy tanárok jelentkezhettek. Idén a járványveszély miatt a zsűri a jelentkezők videói alapján választotta ki a 11 döntőst, akik személyesen is bizonyíthatták előadói tehetségüket.
    

A versenyzőknek három percük volt arra, hogy meggyőzzék a zsűrit és a közönséget előadásukkal, amiben a tartalom, a közérthetőség és a személyes karizma is számított. Az előadókat háromtagú bírálóbizottság értékelte, amelynek tagja volt Kis-Tóth Ágnes asztrofizikus, a 2018-ban rendezett, első magyarországi FameLab győztese; Málnay Barnabás, a Smartware.Tech befektető társaság alapító partnere és a pán-európai EIT Digital Akcelerátor üzletfejlesztője; Bálint Erika vegyészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa, a Fiatal Kutatók Akadémiájának tagja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

Egy új kutatás derítette ki a vegyület ellentétes hatását.

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Egy új tanulmány magyarázza meg a jelenséget.

http://ujhazak.com