Gáncs Péter: nem lehet a gyűlöleté, az erőszaké és a félelemé az utolsó szó

Nem lehet a gyűlöleté, az erőszaké és a félelemé az utolsó szó, és az erőszakra biztosan nem az erőszak a jó válasz; ez 2016 húsvétjának fájdalmasan aktuális üzenete - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek.easter2Gáncs Péter kiemelte: a világ kétezer év óta nem akarja elhinni azt, amit Jézus mond, hogy az emberiséget nem lehet fegyverrel, erőszakkal békességre vezetni. Ez csak szeretettel, megbocsátással, kiengesztelődéssel sikerülhet.
Az evangélikus püspök kiemelte: Jézus életének utolsó szakasza is mintha a kudarcról és az erőszakról szólna. Arról, hogy hiába minden, hiába gyógyított és tanított a szeretetre, végül a kereszten végzi, és még a saját tanítványai is szembefordulnak vele.

Jézus azonban nem érzi kudarcnak a keresztet, "ezt a gyalázatos kivégzőeszközt", hiszen az utolsó szava nem az, hogy "nincs tovább vagy hogy elrontottam, hanem az, hogy elvégeztetett". Isten pedig igazolja is ezt azzal, hogy feltámasztja, "kihívja fiát a sziklasírból húsvét hajnalán" - fogalmazott Gáncs Péter.

A föltámadt Krisztus pedig ahelyett, hogy győzteséként elvonulna, vagy visszatérne, hogy bosszút álljon, felkeresi a tanítványokat, hogy elküldje velük a világba a megbocsátás, a megbékélés gondolatát - hangsúlyozta. Gáncs Péter felhívta a figyelmet arra is, hogy "amíg nem tudunk igazságosan megosztozni azon, amit Istentől kaptunk, addig a világ mindig is tele lesz elkeseredett emberekkel", akik nem tartják értéknek az életet.

Olyanokkal, akiknek nem számít sem a saját, sem mások élete. A húsvéti örömhír azonban épp ennek ellenkezőjét hirdeti: olyannyira számít az emberi élet, hogy az Isten hal meg, csakhogy az ember élhessen.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A karácsonyfa szimbólumai

A karácsonyfa szimbólumai

Mit jelképeznek a díszek?

A KFC-ből rendelnek karácsonyi vacsorát Japánban

A KFC-ből rendelnek karácsonyi vacsorát Japánban

Megdöbbentő ünnepi szokások a világból.

Frappáns locsolóversek

Frappáns locsolóversek

Válassz egy vicces locsolóverset a „zöld erdőben jártam” helyett!

Húsvéti szokások

Húsvéti szokások

Így ünnepelnek a különböző országokban!

Aranyos kölyökkutyákat öltek az eredeti Valentin-napon

Aranyos kölyökkutyákat öltek az eredeti Valentin-napon

10 bizarr tény Lupercalia-ról, az eredeti Szent Valentin-napról.

Vízkereszt, avagy kidobható a karácsonyfa

Vízkereszt, avagy kidobható a karácsonyfa

Vízkereszt keresztény ünnep, a világ sok országában mint munkaszüneti nap ünneplik

Boross Péter: széleskörű és emelkedett a mostani ünnep

Boross Péter: széleskörű és emelkedett a mostani ünnep

Boross Péter szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe még soha nem volt olyan emelkedett és széleskörű, mint most. A volt miniszterelnök a 60. évforduló alkalmából Budapesten, a Műegyetem...

Megemlékezés Zürichben

Megemlékezés Zürichben

Megemlékezés Zürichben.Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által közreadott képen Vásáry Tamás vezényli a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évforduló...

Vargha: azokat várják a Kossuth térre, akik ünnepelni és emlékezni akarnak

Vargha: azokat várják a Kossuth térre, akik ünnepelni és emlékezni akarnak

A forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján ünneplőket várnak a Kossuth térre - emelte ki a honvédelmi minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.A hősies...

Áder János átadta a Magyar Szent István Rend kitüntetéseit

Áder János átadta a Magyar Szent István Rend kitüntetéseit

Áder János köztársasági elnök átadta a Magyar Szent István Rend kitüntetését Marton Éva operaénekesnek és Makkai Ádám költőnek a nemzeti ünnepen, szombaton Budapesten.A legmagasabb állami kitüntetést ...

http://ujhazak.com