A történelem legpusztítóbb fegyverei
Amióta világ a világ, az emberiség mindig feltalált egy újabb és újabb fegyvert, amivel kárt tehet másokban.
A történelmet a győztesek írják. A győztes pedig mindig az, akinek jobb taktikája, jobb fegyvere van. Ma a tömegpusztító fegyverek bevetésétől félnek a legtöbben, míg évtizedekkel, évezredekkel korábban teljesen más eszközt használtak az emberek, hogy kioltsák az ellenség életét.
Minden kornak megvolt, és várhatóan meg is lesz, a maga csúcsfegyvere. Most bemutatjuk a történelem tíz legkegyetlenebb és leghatékonyabb fegyverét.
Harci szekér: Egészen az időszámításunk előtti 3. évezredig kell visszautaznunk az időben, ugyanis a harci szekerek, az ókori világ tankjai voltak. A félelmetes, két- vagy akár négykerekű kocsikat Mezopotámiában használták. Később a Közel-Keleten és Európában is elterjedtek.
Az első harci szekerek négy tömör kereken gurultak. Ezeken, a hajtón kívül, két dárdás és egy íjász is helyet kapott. Valószínűleg ekkor még csak támogató szerepet kaptak a lassú kocsik. Ez azonban akkor megváltozott, amikor a hettiták továbbfejlesztették az eszközt.
Ennek az eredménye az lett, hogy a harci szekerek már csak két, de küllős keréken száguldhattak a harc sűrűjébe. A szekereket legtöbbször két ló vontatta, és a hajtón kívül, egy vagy két távolsági fegyveres is a szekéren tartózkodott. Innentől kezdve ritkán érintkezett a harci szekér a gyalogsággal, mert az volt a feladata, hogy megzavarja az ellenséget.
A harci szekereknek többfajtáját ismerjük. Egyiptomban a kisebb, könnyebb kocsikat használtak. Az Asszír Birodalom a nagyobb, mellvéddel ellátott, akár négylovas harci szekereket részesítette előnyben a harcok során.
A fegyver annyira hatásos volt, hogy nagyon sokáig hadrendben marad, és szinte minden hadsereg alkalmazta. A harci szekerek csillaga mégis leáldozott. Ez nem sokkal időszámításunk után következett be, amikor a lovasság és a nehézfegyverzetű gyalogság megjelent, mert ellenük már hatástalannak bizonyultak a harci szekerek.
A perzsák még tettek egy kísérletet, hogy visszahozzák a szekér taktikai fölényét, és sarlókat szereltek a kerekekre, ám azok semmit sem értek a nehézgyalogság ellen. A kelta britonok is használták a harci szekereket. Ezeket a rómaiak ellen is bevetették, de ezek inkább a katonák gyors átcsoportosítására szolgáltak, tehát valójában logisztikai feladatokat töltöttek be.
Gladius: A rómaiak tömegesen használták ezt a kétélű rövid kardot, ami a II. pun háború után terjedt el. A fegyver kialakításához valószínűleg a hispán, görög és a kelta fegyverkovácsok legjobb eredményeit használták fel.
A gladius széles, egyenes pengéjű vaskard volt, amit elsősorban szúrásra, döfésre használtak és nem vágásra. A legnagyobb előnye az volt, hogy gyorsan és könnyen lehetett használni. A rövid kard a legionáriusok pajzsfalának réseiből bukkant elő, és előre vagy lentről felfele szúrtak vele.
A gladius annyira rövid volt, hogy a katonák többnyire a jobb oldalukon hordták, mert onnan gyorsan, és egyszerűen elő tudták rántani, ráadásul nagyméretű markolatgombokkal látták el, hogy ütni is lehessen vele, ne csak szúrni.
A kard elnevezése nem véletlenül hasonlít a gladiátor (bajvívó) szóra, ugyanis kezdetben ezzel a fegyverrel harcoltak egymás ellen az arénában. A gladiust a gyalogság használta. A lovasság inkább a sokkal praktikusabb spatha nevű, jóval hosszabb fegyvert részesítette előnyben.
Lándzsa: Évezredeik volt a legegyszerűbb, legolcsóbb és leghalálosabb eszköz. A lándzsa esetében elég volt kihegyezni egy botot, amit tűzben megedztek, és máris készen állt a fegyver, amely közelről és távolról is hatékony volt.
A lándzsa történelme annyira régi, hogy már a kőkorszakban is használták. Akkor pattintott követ kötöztek a végére. A vaskortól kezdődően kezdve, az emberek áttértek a fémhegyekre. A lándzsát körülbelül 400 ezer éve használja az emberiség.
Amíg nem jelent meg a lőpor, és az első lőfegyverek, addig a lándzsa volt a legelterjedtebb vadász- és háborús eszköz. A fegyver felhasználása sokban befolyásolta a csapatok taktikáját. Elég csak a görög hoplitákra és a falanxra gondolnunk, vagy idézzük fel a hajítódárdákkal felszerelt, könnyűfegyverzetű gyalogosságot.
A görög falanx lényege a hosszú lándzsában, a nagyméretű kerek pajzsban, és a katonák hihetetlen fegyelmében rejlett. Ez a harcmodor egészen addig a legsikeresebb volt, amíg a rómaiak elő nem álltak hadigépezeteikkel.
Habár sokan úgy vélik, hogy a lőpor előtti időkben a kard volt a legjobb harci eszköz, mégis az ellenség azt könnyen használhatatlanná tette azzal, hogy átvágta a nyelét. A lándzsával viszont könnyedén meg lehetett nyerni egy párharcot.
Mark I.: A világ első harckocsija a brit Big Willie volt. A Mark I.-es típus sorozatgyártása 1916 februárjában kezdődött meg, s ezzel egy időben megérkezett a harckocsik kora. A találmány történelmének kezdetén még nem volt egyértelmű, hogy beválik-e.
Ennek oka az volt, hogy németek változata, az A7V annyira problémás volt, hogy a németek is inkább a brit eszközt használták. A Mark I. első bevetése 1916 szeptemberében, a somme-i fronton, a háború legvéresebb csatájában volt. Akkor tömegesen vetették be az új eszközt.
Az 59 harckocsiból csak 21 érte el az ellenség harcvonalát. Ez is jól mutatja a technológia kezdetlegességét. Ráadásul a Mark I. annyira lassú volt, hogy még egy sétáló ember is lehagyta, ezért inkább elrettentésül használták, abban a reményben, hogy megtöri az állóháborút.
Mindezek ellenére, a fegyver bevetését sikeresnek könyvelték el a britek, hiszen több települést is elfoglaltak a segítségével, ám ettől függetlenül a gépezet annyira megbízhatatlan volt, hogy nem alapoztak rá messzemenő terveket.
A fegyvernek jellegzetes szivar formája volt. Ez abból eredt, hogy a britek kénytelenek voltak végigvezetni az egész testen a lánctalpat, ugyanis nem tudtak máshogy védekezni annak a leesése ellen. Az irányítást egyszerre négy ember végezte, mert a kerék láncáttételen kapta a meghajtást a motortól.
A Mark I. fegyverzetét tekintve kétféle eszközt különböztetünk meg. Az egyik a male (férfi) típus. Ezen két löveg és négy Vickers-géppuska kapott helyet. A másik a female (nő), amin hat darab géppuskát hordoztak.
Ágyú: A középkor lerettegettebb tűzfegyvere volt. Először a kínaiak használták még a 10. század környékén. Európába arab közvetítés útján juthatott el a 13. században. Ezt a közvetítést úgy kell értenünk, hogy ők alkalmazták először várfalak ellen.
Az ezt követő évszázadban a helyi hatalmasságok is megpróbálták kialakítani a saját tüzérségüket. Ez az angoloknak annyira jól sikerült, hogy a segítségükkel sikerült megnyerni több nagy ütközetet a százéves háborúban.
A legelső ágyúk mozsarak voltak. Ezeket követték a tarackok, a csatakígyók és a kártányok. A leghíresebb szuperágyúkat, amik a bazilika nevet kapták, II. Mehmet török szultán öntette, és Konstantinápoly bevételéhez használta. A több mint 18 tonnás ágyúkkal, 90 napig lövette a várfalakat 1453-ban, mire azok megadták magukat.
A bazilikákhoz hasonlót, csak sokkal nagyobb ágyút készítettet I. Fjodor cár 1586-ban. A Cár-ágyú 38 tonnát nyomott, ám ezt sosem vetették be. A történelem legnagyobb telepített és mozgatható ágyúi Indiában találhatóak. A Jaivana 40 kilométerre is el tudott lőni.
Angol hosszúíj: Ennek a fegyvernek a hatékonyságát azok a csaták mutatják meg, amelyeket a segítségével nyertek meg. A százéves háborúban több ilyen is volt. A leghíresebbek a Crécy (1346) és az Agincourt (1415) csata, habár az utóbbit vitatják, mert akkor a franciák már keményebb páncélt hordtak, amit nem lehetett átlőni egy íjjal. Crécy viszont kiváló példája a messze hordó angol íj fölényének. Ezzel a számszeríj sem vehetett fel a versenyt.
Az angol hosszúíj, majdnem olyan hosszú volt, mint maga az íjász, ezért hosszan hátra lehetett húzni az ideget. Ez a lövés erejére és távolságára volt hatással. Az íj testét általában tiszafából vagy szilfából készítették. Egy-egy vessző 75 centiméter hosszú volt.
Egy jól képzett angol íjász percenként húsz halálos nyílvesszőt is ki tudott lőni. A számszeríjakkal összehasonlítva, ez óriási fegyvertényt jelentett. Az angolok nyílzáporában Crécynél a francia nemesség színe-virága lelte halálát. Míg a francia oldalon több ezren haltak meg, addig az angol oldalon nagyjából százan vesztették életüket.
Maxim-géppuska: A tűzfegyverekről alkotott kép örökre megváltozott, amikor Sir Hiram Stevens Maxim, amerikai születésű angol feltaláló létrehozta az új fegyvert, ami az első önműködő géppuska volt a világon.
A prototípust 1884-ben mutatták be. Ez percenként 600 lövésre volt képes, tehát felért 30 korabeli puska tűzerejével. A nagyon bonyolult, vízhűtéses szerkezet lényege az volt, hogy a hátrasiklás energiáját felhasználva mozgattak egy karos mechanizmust, ami kiveti az üres töltényhüvelyeket és betölti a következő töltényt. A Maxim-géppuska sokkal eredményesebb és hatékonyabb volt a többi gyorstüzelő fegyvernél.
A brutális fegyvert először a brit csapatok használták Afrikában, ahol annyira jól bevált, hogy a tömeges lerohanás teljesen idejétmúlt taktikává vált, ugyanis akár egy egész hadsereget fel lehetett tartóztatni egy ilyen fegyverrel.
Az európai államok először nem bíztak meg a találmányban, mert gyakran beragadt és nagy füstfelhővel működött. Amikor feltalálták a füstmentes puskaport, akkor a problémák megoldódtak.
A géppuska egyik továbbfejlesztett változata a Vickers volt, amit az I. világháborúban is bevetettek. Akkor derült ki, hogy inkább védekezésre alkalmas, nem támadásra. A Vickers annyira jól szerepelt, hogy a brit hadsereg 1968-ig használta.
Little Boy: A „Kisfiú” legalább 142 ezer ember életet oltotta ki, amikor ledobták Hirosimára, 1945. augusztus 6-án délelőtt 8 óra 15 perckor. Little Boy nyilvánvalóvá tette, hogy a világot soha többé nem lehet biztonságos helynek nevezni, hiszen egy egész, 350 ezres város tűnt el a vakító villanásban, majd az azt követő légnyomásban, tűzviharban és halálos sugárzásban. Ahol pedig ilyen fegyver létezik, ott senki sem lehet nyugodt.
A bombát az amerikai B-29-es repülőgép, az Enola Gay dobta le. Az urán-235-ös izotópon alapuló fissziós (maghasadás elvű), 15 kilotonna robbanóerővel rendelkező atomfegyver, 580 méter magasan lépett működésbe a városközpont felett.
A robbanás hőhatása olyan nagy volt, hogy a menekülő emberek körvonalai örökre beleégtek a házfalakba. A légnyomás másfél kilométeres körzetben mindent elpusztított. Négy kilométerrel távolabb szörnyű égési sérüléseket okozott. Az atomfegyverre jellemző gombafelhő után pedig ott maradt a sugárzás, amelynek hatása még ma is érezhető.
Railgun: Nem olyan régen harangozta be a média a jövő fegyverét, az elektromágneses ágyút. A kísérleti stádiumban lévő fegyver lényege az, hogy nem kémiai reakcióból nyert energiával gyorsítja fel a lövedéket, hanem hatalmas elektromágnesekkel.
A 2012-ben bemutatott amerikai Railgun prototípusnak 12 méteres ágyúcsöve van, amelyben a lövedék egymillió ampernyi áram segítségével, akár 9000 kilométer per órás sebességre is felgyorsulhat, tehát egy közel 200 kilométerre lévő célpontot is eltalálhat.
Ennek a nagy mozgási energiának köszönhetően, akár egy kisebb kaliberű lövedék is olyan nagy pusztítást okozhat, mint egy rakéta. Amennyiben a jövőben sikerül megoldani a hőelvezetését, az energiaigényét, illetve növelni a mozgathatóságát, akkor komoly változást hozhat a hadviselésbe. A fegyvert egyelőre csak hajókon akarják elhelyezni, mert csak azokkal lehet kihasználni az óriási hatótávolságot és tűzgyorsaságot, ami 10 lövés percenként.
AK−47: A legelterjedtebb gépkarabély a világon, hiszen a Föld hadseregeinek felében rendszeresítették a hihetetlenül megbízható, erős és halálos AK-47-t. Az eredeti típusból és különféle változataiból több mint 100 milliót gyártottak le az egész világon. Csak összehasonlításképpen, az AK-47 legnagyobb riválisából, az amerikai M16-ból, csak 8 milliót készítettek.
A fegyvert Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov tervezte. Először 1949-ben állították rendszerbe a szovjet hadseregben. A lőfegyver 350-400 méterre hatékony, elméleti tűzgyorsasága 600 lövés per perc. Az AK-47 viszonylag pontos egyeslövésben és automata módban is.
Kalasnyikov a német StG44 karabély alakjától kapott ihletett. A két fegyver működésben viszont jelentősen eltér, mivel az AK-47 használta sokkal egyszerűbb. A gépkarabélyt azt tette népszerűvé, hogy sohasem akad el, még akkor sem, ha szennyeződés kerül bele.
Ugyancsak nagy előnye, hogy nem kell sűrűn tisztítani, a lövedéke, megfelelő távolságból, képes egy 10 centiméter vastag betonfalat is átütni, jól használható kézitusára, valamint olcsón lehet gyártani. Az AK-47 annyira bevált, hogy az USA katonái is lecserélték fegyvereiket Vietnamban egy zsákmányolt AK−47-re, ha erre alkalmuk nyílt.
A történelemben tehát az volt a cél, hogy minél halálosabb fegyvert készítsenek az emberek, s mivel ez a cél nem változott, ezért ki tudja, hogy még milyen brutális eszközt találnak fel a jövőben.
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
A történelmet a győztesek írják. A győztes pedig mindig az, akinek jobb taktikája, jobb fegyvere van. Ma a tömegpusztító fegyverek bevetésétől félnek a legtöbben, míg évtizedekkel, évezredekkel korábban teljesen más eszközt használtak az emberek, hogy kioltsák az ellenség életét.Minden kornak megvolt, és várhatóan meg is lesz, a maga csúcsfegyvere. Most bemutatjuk a történelem tíz legkegyetlenebb és leghatékonyabb fegyverét.
Harci szekér: Egészen az időszámításunk előtti 3. évezredig kell visszautaznunk az időben, ugyanis a harci szekerek, az ókori világ tankjai voltak. A félelmetes, két- vagy akár négykerekű kocsikat Mezopotámiában használták. Később a Közel-Keleten és Európában is elterjedtek.
Az első harci szekerek négy tömör kereken gurultak. Ezeken, a hajtón kívül, két dárdás és egy íjász is helyet kapott. Valószínűleg ekkor még csak támogató szerepet kaptak a lassú kocsik. Ez azonban akkor megváltozott, amikor a hettiták továbbfejlesztették az eszközt.
Ennek az eredménye az lett, hogy a harci szekerek már csak két, de küllős keréken száguldhattak a harc sűrűjébe. A szekereket legtöbbször két ló vontatta, és a hajtón kívül, egy vagy két távolsági fegyveres is a szekéren tartózkodott. Innentől kezdve ritkán érintkezett a harci szekér a gyalogsággal, mert az volt a feladata, hogy megzavarja az ellenséget.
A harci szekereknek többfajtáját ismerjük. Egyiptomban a kisebb, könnyebb kocsikat használtak. Az Asszír Birodalom a nagyobb, mellvéddel ellátott, akár négylovas harci szekereket részesítette előnyben a harcok során.
A fegyver annyira hatásos volt, hogy nagyon sokáig hadrendben marad, és szinte minden hadsereg alkalmazta. A harci szekerek csillaga mégis leáldozott. Ez nem sokkal időszámításunk után következett be, amikor a lovasság és a nehézfegyverzetű gyalogság megjelent, mert ellenük már hatástalannak bizonyultak a harci szekerek.
A perzsák még tettek egy kísérletet, hogy visszahozzák a szekér taktikai fölényét, és sarlókat szereltek a kerekekre, ám azok semmit sem értek a nehézgyalogság ellen. A kelta britonok is használták a harci szekereket. Ezeket a rómaiak ellen is bevetették, de ezek inkább a katonák gyors átcsoportosítására szolgáltak, tehát valójában logisztikai feladatokat töltöttek be.
Gladius: A rómaiak tömegesen használták ezt a kétélű rövid kardot, ami a II. pun háború után terjedt el. A fegyver kialakításához valószínűleg a hispán, görög és a kelta fegyverkovácsok legjobb eredményeit használták fel.A gladius széles, egyenes pengéjű vaskard volt, amit elsősorban szúrásra, döfésre használtak és nem vágásra. A legnagyobb előnye az volt, hogy gyorsan és könnyen lehetett használni. A rövid kard a legionáriusok pajzsfalának réseiből bukkant elő, és előre vagy lentről felfele szúrtak vele.
A gladius annyira rövid volt, hogy a katonák többnyire a jobb oldalukon hordták, mert onnan gyorsan, és egyszerűen elő tudták rántani, ráadásul nagyméretű markolatgombokkal látták el, hogy ütni is lehessen vele, ne csak szúrni.
A kard elnevezése nem véletlenül hasonlít a gladiátor (bajvívó) szóra, ugyanis kezdetben ezzel a fegyverrel harcoltak egymás ellen az arénában. A gladiust a gyalogság használta. A lovasság inkább a sokkal praktikusabb spatha nevű, jóval hosszabb fegyvert részesítette előnyben.
Lándzsa: Évezredeik volt a legegyszerűbb, legolcsóbb és leghalálosabb eszköz. A lándzsa esetében elég volt kihegyezni egy botot, amit tűzben megedztek, és máris készen állt a fegyver, amely közelről és távolról is hatékony volt.
A lándzsa történelme annyira régi, hogy már a kőkorszakban is használták. Akkor pattintott követ kötöztek a végére. A vaskortól kezdődően kezdve, az emberek áttértek a fémhegyekre. A lándzsát körülbelül 400 ezer éve használja az emberiség.
Amíg nem jelent meg a lőpor, és az első lőfegyverek, addig a lándzsa volt a legelterjedtebb vadász- és háborús eszköz. A fegyver felhasználása sokban befolyásolta a csapatok taktikáját. Elég csak a görög hoplitákra és a falanxra gondolnunk, vagy idézzük fel a hajítódárdákkal felszerelt, könnyűfegyverzetű gyalogosságot.
A görög falanx lényege a hosszú lándzsában, a nagyméretű kerek pajzsban, és a katonák hihetetlen fegyelmében rejlett. Ez a harcmodor egészen addig a legsikeresebb volt, amíg a rómaiak elő nem álltak hadigépezeteikkel.
Habár sokan úgy vélik, hogy a lőpor előtti időkben a kard volt a legjobb harci eszköz, mégis az ellenség azt könnyen használhatatlanná tette azzal, hogy átvágta a nyelét. A lándzsával viszont könnyedén meg lehetett nyerni egy párharcot.
Mark I.: A világ első harckocsija a brit Big Willie volt. A Mark I.-es típus sorozatgyártása 1916 februárjában kezdődött meg, s ezzel egy időben megérkezett a harckocsik kora. A találmány történelmének kezdetén még nem volt egyértelmű, hogy beválik-e.Ennek oka az volt, hogy németek változata, az A7V annyira problémás volt, hogy a németek is inkább a brit eszközt használták. A Mark I. első bevetése 1916 szeptemberében, a somme-i fronton, a háború legvéresebb csatájában volt. Akkor tömegesen vetették be az új eszközt.
Az 59 harckocsiból csak 21 érte el az ellenség harcvonalát. Ez is jól mutatja a technológia kezdetlegességét. Ráadásul a Mark I. annyira lassú volt, hogy még egy sétáló ember is lehagyta, ezért inkább elrettentésül használták, abban a reményben, hogy megtöri az állóháborút.
Mindezek ellenére, a fegyver bevetését sikeresnek könyvelték el a britek, hiszen több települést is elfoglaltak a segítségével, ám ettől függetlenül a gépezet annyira megbízhatatlan volt, hogy nem alapoztak rá messzemenő terveket.
A fegyvernek jellegzetes szivar formája volt. Ez abból eredt, hogy a britek kénytelenek voltak végigvezetni az egész testen a lánctalpat, ugyanis nem tudtak máshogy védekezni annak a leesése ellen. Az irányítást egyszerre négy ember végezte, mert a kerék láncáttételen kapta a meghajtást a motortól.
A Mark I. fegyverzetét tekintve kétféle eszközt különböztetünk meg. Az egyik a male (férfi) típus. Ezen két löveg és négy Vickers-géppuska kapott helyet. A másik a female (nő), amin hat darab géppuskát hordoztak.
Ágyú: A középkor lerettegettebb tűzfegyvere volt. Először a kínaiak használták még a 10. század környékén. Európába arab közvetítés útján juthatott el a 13. században. Ezt a közvetítést úgy kell értenünk, hogy ők alkalmazták először várfalak ellen.
Az ezt követő évszázadban a helyi hatalmasságok is megpróbálták kialakítani a saját tüzérségüket. Ez az angoloknak annyira jól sikerült, hogy a segítségükkel sikerült megnyerni több nagy ütközetet a százéves háborúban.
A legelső ágyúk mozsarak voltak. Ezeket követték a tarackok, a csatakígyók és a kártányok. A leghíresebb szuperágyúkat, amik a bazilika nevet kapták, II. Mehmet török szultán öntette, és Konstantinápoly bevételéhez használta. A több mint 18 tonnás ágyúkkal, 90 napig lövette a várfalakat 1453-ban, mire azok megadták magukat.
A bazilikákhoz hasonlót, csak sokkal nagyobb ágyút készítettet I. Fjodor cár 1586-ban. A Cár-ágyú 38 tonnát nyomott, ám ezt sosem vetették be. A történelem legnagyobb telepített és mozgatható ágyúi Indiában találhatóak. A Jaivana 40 kilométerre is el tudott lőni.
Angol hosszúíj: Ennek a fegyvernek a hatékonyságát azok a csaták mutatják meg, amelyeket a segítségével nyertek meg. A százéves háborúban több ilyen is volt. A leghíresebbek a Crécy (1346) és az Agincourt (1415) csata, habár az utóbbit vitatják, mert akkor a franciák már keményebb páncélt hordtak, amit nem lehetett átlőni egy íjjal. Crécy viszont kiváló példája a messze hordó angol íj fölényének. Ezzel a számszeríj sem vehetett fel a versenyt.Az angol hosszúíj, majdnem olyan hosszú volt, mint maga az íjász, ezért hosszan hátra lehetett húzni az ideget. Ez a lövés erejére és távolságára volt hatással. Az íj testét általában tiszafából vagy szilfából készítették. Egy-egy vessző 75 centiméter hosszú volt.
Egy jól képzett angol íjász percenként húsz halálos nyílvesszőt is ki tudott lőni. A számszeríjakkal összehasonlítva, ez óriási fegyvertényt jelentett. Az angolok nyílzáporában Crécynél a francia nemesség színe-virága lelte halálát. Míg a francia oldalon több ezren haltak meg, addig az angol oldalon nagyjából százan vesztették életüket.
Maxim-géppuska: A tűzfegyverekről alkotott kép örökre megváltozott, amikor Sir Hiram Stevens Maxim, amerikai születésű angol feltaláló létrehozta az új fegyvert, ami az első önműködő géppuska volt a világon.A prototípust 1884-ben mutatták be. Ez percenként 600 lövésre volt képes, tehát felért 30 korabeli puska tűzerejével. A nagyon bonyolult, vízhűtéses szerkezet lényege az volt, hogy a hátrasiklás energiáját felhasználva mozgattak egy karos mechanizmust, ami kiveti az üres töltényhüvelyeket és betölti a következő töltényt. A Maxim-géppuska sokkal eredményesebb és hatékonyabb volt a többi gyorstüzelő fegyvernél.
A brutális fegyvert először a brit csapatok használták Afrikában, ahol annyira jól bevált, hogy a tömeges lerohanás teljesen idejétmúlt taktikává vált, ugyanis akár egy egész hadsereget fel lehetett tartóztatni egy ilyen fegyverrel.
Az európai államok először nem bíztak meg a találmányban, mert gyakran beragadt és nagy füstfelhővel működött. Amikor feltalálták a füstmentes puskaport, akkor a problémák megoldódtak.
A géppuska egyik továbbfejlesztett változata a Vickers volt, amit az I. világháborúban is bevetettek. Akkor derült ki, hogy inkább védekezésre alkalmas, nem támadásra. A Vickers annyira jól szerepelt, hogy a brit hadsereg 1968-ig használta.
Little Boy: A „Kisfiú” legalább 142 ezer ember életet oltotta ki, amikor ledobták Hirosimára, 1945. augusztus 6-án délelőtt 8 óra 15 perckor. Little Boy nyilvánvalóvá tette, hogy a világot soha többé nem lehet biztonságos helynek nevezni, hiszen egy egész, 350 ezres város tűnt el a vakító villanásban, majd az azt követő légnyomásban, tűzviharban és halálos sugárzásban. Ahol pedig ilyen fegyver létezik, ott senki sem lehet nyugodt.
A bombát az amerikai B-29-es repülőgép, az Enola Gay dobta le. Az urán-235-ös izotópon alapuló fissziós (maghasadás elvű), 15 kilotonna robbanóerővel rendelkező atomfegyver, 580 méter magasan lépett működésbe a városközpont felett.
A robbanás hőhatása olyan nagy volt, hogy a menekülő emberek körvonalai örökre beleégtek a házfalakba. A légnyomás másfél kilométeres körzetben mindent elpusztított. Négy kilométerrel távolabb szörnyű égési sérüléseket okozott. Az atomfegyverre jellemző gombafelhő után pedig ott maradt a sugárzás, amelynek hatása még ma is érezhető.
Railgun: Nem olyan régen harangozta be a média a jövő fegyverét, az elektromágneses ágyút. A kísérleti stádiumban lévő fegyver lényege az, hogy nem kémiai reakcióból nyert energiával gyorsítja fel a lövedéket, hanem hatalmas elektromágnesekkel.A 2012-ben bemutatott amerikai Railgun prototípusnak 12 méteres ágyúcsöve van, amelyben a lövedék egymillió ampernyi áram segítségével, akár 9000 kilométer per órás sebességre is felgyorsulhat, tehát egy közel 200 kilométerre lévő célpontot is eltalálhat.
Ennek a nagy mozgási energiának köszönhetően, akár egy kisebb kaliberű lövedék is olyan nagy pusztítást okozhat, mint egy rakéta. Amennyiben a jövőben sikerül megoldani a hőelvezetését, az energiaigényét, illetve növelni a mozgathatóságát, akkor komoly változást hozhat a hadviselésbe. A fegyvert egyelőre csak hajókon akarják elhelyezni, mert csak azokkal lehet kihasználni az óriási hatótávolságot és tűzgyorsaságot, ami 10 lövés percenként.
AK−47: A legelterjedtebb gépkarabély a világon, hiszen a Föld hadseregeinek felében rendszeresítették a hihetetlenül megbízható, erős és halálos AK-47-t. Az eredeti típusból és különféle változataiból több mint 100 milliót gyártottak le az egész világon. Csak összehasonlításképpen, az AK-47 legnagyobb riválisából, az amerikai M16-ból, csak 8 milliót készítettek.A fegyvert Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov tervezte. Először 1949-ben állították rendszerbe a szovjet hadseregben. A lőfegyver 350-400 méterre hatékony, elméleti tűzgyorsasága 600 lövés per perc. Az AK-47 viszonylag pontos egyeslövésben és automata módban is.
Kalasnyikov a német StG44 karabély alakjától kapott ihletett. A két fegyver működésben viszont jelentősen eltér, mivel az AK-47 használta sokkal egyszerűbb. A gépkarabélyt azt tette népszerűvé, hogy sohasem akad el, még akkor sem, ha szennyeződés kerül bele.
Ugyancsak nagy előnye, hogy nem kell sűrűn tisztítani, a lövedéke, megfelelő távolságból, képes egy 10 centiméter vastag betonfalat is átütni, jól használható kézitusára, valamint olcsón lehet gyártani. Az AK-47 annyira bevált, hogy az USA katonái is lecserélték fegyvereiket Vietnamban egy zsákmányolt AK−47-re, ha erre alkalmuk nyílt.
A történelemben tehát az volt a cél, hogy minél halálosabb fegyvert készítsenek az emberek, s mivel ez a cél nem változott, ezért ki tudja, hogy még milyen brutális eszközt találnak fel a jövőben.
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Hozzászólások