Az ukrán védelmi miniszter Ukrajna katonai támogatásának folytatására szólította fel az új amerikai elnököt

A tárca vezetője az ukrán Szabadság Rádiónak nyilatkozva annak fontosságára hívta fel az Egyesült Államok új elnökének a figyelmét, hogy továbbra is fenn kell tartani az Oroszországgal szembeni szankciókat.

Trump nemrég a The Times brit lapnak adott interjújában utalást tett arra, hogy ha Vlagyimir Putyin orosz elnök hajlandó a nukleáris fegyverzet jelentős csökkentésére, akkor felül lehet vizsgálni az Oroszország elleni szankciókat.



A büntető intézkedéséket a védelmi miniszter az egyik legfontosabb eszköznek nevezte arra, hogy Putyint megfékezzék a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus további élezésében.

Poltorak hozzáfűzte, hogy a szankciók feloldása "veszélye jelzés" lenne Oroszországnak és minden olyan államnak, amely megsérti a nemzetközi jogokat, ami akár "világméretű káoszba" torkollhat.
Nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy Oroszország újabb területeket készül megszállni Ukrajnában, továbbá támadást indíthat valamelyik NATO-tagállam ellen is.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy Kijev 18 államtól kap segítséget, főként haditechnikai eszközök és katonák felkészítésének formájában. Ezen államok közül 2014 óta a legnagyobb segítséget az Egyesült Államoktól, Nagy-Britanniától, Kanadától és Litvániától kapta. Megjegyezte, hogy lőfegyvereket és hozzájuk való lőszereket csak Litvániától kapott Ukrajna.

Washintontól viszont eddig több mint 1,3 milliárd dollár értékű támogatást kapott egyrészt védelmi célú, halált nem okozó haditechnikai eszközökben, másrészt katonák kiképzésében. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna számára életbevágó az amerikai segítség, különösen ami a katonák felkészítését érinti. "Sajnos, nem tudjuk befolyásolni Trump döntését a segítségnyújtás folytatásában" - mondta a miniszter hozzátéve, hogy Ukrajna mindazonáltal a végsőkig fogja védeni magát.

"Biztos vagyok abban, hogy Putyinnak és fegyveres erejének nem lesz könnyű sétája Ukrajna területén" - hangoztatta Poltorak. A védelmi tárca vezetője ugyanakkor leszögezte, hogy álláspontja szerint a Donyec-medencei válságnak csakis politikai, diplomáciai eszközökkel lehet véget venni. Hangsúlyozta viszont, hogy ez csak akkor lehetséges, ha Ukrajna erős hadsereggel rendelkezik.

MTI

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com