Lemondott a Peking és Tajpej kapcsolatait felügyelő tajvani vezető

Lemondott a kínai szárazfölddel kapcsolatos politikáért felelős tajvani tanács (MAC) vezetője, mert nem sikerült bebizonyítani, hogy az általa gyanúba kevert volt helyettese Tajvan biztonságát és nemzeti érdekeit sértő információkat adott ki Pekingnek - közölte a kínai média kedden.

kínaűú

A helyi televízióban élőben közvetített nyilatkozatában Vang Jü-cse kifejezte, nem ért egyet az ügyészek döntésével, de teljes mértékben tiszteletben tartja azt. Lemondásával - közlése szerint - felelősséget vállalt azért, hogy hivatalosan nem igazolódott be a feltevése. Egyúttal ismét meggyőződését fejezte ki, hogy volt kollégája hibázott.
Vang tavaly augusztusban azzal vádolta meg helyettesét, Csang Hszien-jaót, hogy közvetlenül, illetve közvetve titkokat szivárogtatott ki Peking embereinek, amiből például megtudhatták, hogy a kétoldalú tárgyalásokon meddig mehetnek el. Csang tagadta ezt, de - hivatalosan családi okok miatt - két és fél éves szolgálat után lemondott posztjáról.

Vang fontos szereplője volt a Tajvani-szoros két partja közti viszony kezelésének; egy évvel ezelőtt a kelet-kínai Nankingban ő tárgyalt első ízben azonos rangú pekingi partnerével. A miniszteri szintű vezetők találkozójának tényét, mindkét oldalon történelminek nevezték.
Tajvan 1949, a kínai polgárháború befejezése óta de facto önálló államként működik, miközben Peking az "egy Kína" elv alapján országa részének tekinti a szigetet. A Kínai Kommunista Párt és a mindenkori pekingi vezetés deklarált célja az ország jövőbeli békés újraegyesítése.

Peking és Tajpej viszonya az elmúlt hat évben, a tajvani elnök, a Kuomintang párti Ma Jing-csiu vezetése alatt látványosan javult, a gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi és a civil szférát érintő kétoldalú megállapodások sorát írták alá. Peking ugyanakkor nem titkolja, hogy szeretné a közeledés folyamatát a politikai tárgyalások irányába terelni.
Hszi Csin-ping kínai elnök korábban rámutatott, hogy Peking egyenlő felek közti párbeszédet, ésszerű és méltányos megegyezést ajánl Tajvan számára. A tajvani vezetés ugyanakkor óvatosabb és tartózkodóbb a kérdésben, s a jelek szerint a 23 milliós sziget lakosságának nagy része is a tartózkodóbb álláspont híve. Megfigyelők szerint erről árulkodtak a tavalyi helyhatósági választások is, amelyeken az ellenzék súlyos vereséget mért a kormányzó Kuomintangra.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com