7 furcsa tünet, amivel orvoshoz kell fordulnunk!

Apró dolgokkal jelezheti a testünk, hogy valami nincs rendben vele.bwendHajlamosak vagyunk félvállról venni az olyan tüneteket, mint például azt, hogy nem érjük el a szekrény tetejét, vagy nehezebben megy a teregetés, pedig ezek komoly baj előjelei is lehetnek. A következő furcsa tünetek észlelése esetén, mindenképpen orvoshoz kell fordulnunk!

Alig bírunk mosolyogni: Az egész világon minden tízezredik embert érintő betegségről van szó. Ennek a neve a myasthenia gravis, ami egy idegi és izomzavar. Ezt a betegséget az izom-összehúzódások nehézkessége jellemezi.

Az állapot nemcsak a mosolyra, hanem a szemizmokra is kiterjedhet. Ebben az esetben a laza, félig lehunyt szemhéj matt úgy tűnik, mintha folyton álmosak lennénk. A myasthenia gravis esetén a gyógyszeres kezelés az izommunkában résztvevő acetilkolin vegyület lebontásának akadályozását célozza.

Jelenleg nincs gyógymód a betegségre.

Nem érjük el a lábfejünket lehajláskor: A ülőmunka miatt merevvé válhat a combizmunk, és a derekunk. Ha ezt tapasztaljuk, akkor a rendszeres vádlinyújtással, jógával és a többi mozgással orvosolhatjuk a problémát.

Az Észak-Texas-i Egyetem, és néhány japán intézmény, kutatói szerint azonban nem mindig ilyen egyszerű a megoldás, mert ez a tünet arra is utalhat, hogy rugalmatlanok a szívünk artériái.

writignMár nem érjük el a szekrény tetejét: Ebben az esetben előfordulhat, hogy csontritkulásunk van. Az emberek magassága gyakran csökken a gerinc csontveszteséges rövidülése miatt. Negyven év felett az egészséges emberek összemennek. Ez évtizedenként 1,3 centit jelent. Ha ez a szám 2,5 centire nő évenként, akkor ki kell vizsgáltatnunk magunkat.

Nehézkes a teregetés: Ha úgy érezzük, hogy gyengébb a karunk, mint volt, akkor lehet, hogy megsérült vagy elkopott a vállízületünk. Megtörténhet, hogy ennek évekig semmi jele, ám egyértelművé válik, ha a fejünk fölé emeljük a kezünket. Amennyiben azonnal gyengeséget vagy fájdalmat tapasztalunk, akkor gyógytornára, vagy operációra lehet szükségünk.

Kisebb betűkkel írunk, mint régen: A töpörödött kézírás a Parkinson-kór egyik tipikus korai tünete. A mikrográfia néven is ismert állapot azt jelenti, hogy az agyunk nem tudja megfelelően koordinálni a finom izommozgásokat. A kezeink merevvé és lomhává válnak, ezért a folyóírás nehézkes lesz.

Légszomj lefekvéskor: Lehet, hogy szívproblémánk van, ha lefekvéskor nem kap elég oxigént a szervezetünk, de más tünetünk nincs. Az orthopnea, avagy horizontális légszomj, akkor jelentkezik, amikor a szív nem pumpál eléggé, aminek következtében a vér összegyűlik a szívben és a tüdőben.

Gyakori, hogy ezt a tünetet elütjük annyival, hogy nem vagyunk elég fittek. Az is jellemző, hogy csak magasan felpárnázott fejjel esik jól az alvás.

Káprázik a szemünk az autólámpáktól: A távolsági fényszóró még napszemüvegben is elvakít, úgyhogy nem erről van szó, hanem a szokványos erősségű világítótestekről. Amennyiben azoknak a hatására hosszú időn keresztül káprázik vagy elhomályosul a látásunk, akkor hályogunk is lehet. Mindenképpen menjünk el egy szemvizsgálatra!

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com