Egészséges pihenés: szebbé, okosabbá, és boldogabbá tesz az alvás!

Rohanó hétköznapjaink sok stresszel járnak, és kevés időt hagynak arra, hogy önmagunkkal is törődjünk.

Hosszú távon ez az állapot testileg, és lelkileg egyaránt megterhelő. A megoldás: aludjunk többet! Az éjszakai pihenés ugyanis bizonyítottan egészségesebbé tesz, ráadásul a közérzetünket is javítja.

Az előnyök listája ezzel nem ért véget, hiszen több kutatás is igazolta, hogy az alvás agyi teljesítményünkre, és külsőnkre is pozitívan hat.

alvas_59075356_n

Az alvás boldogabbá tesz

Már egy rövidebb alvás gondoskodik arról, hogy immunrendszerünk megerősödjön, és gyorsabban leépítsük a stresszt. Egy kutatás megerősítette, hogy a hangulatunkat is javítja, ha elegendő időt szánunk az éjszakai pihenésre.

Szépítő alvás?

A szépítő alvás fogalmát eddig inkább mítosznak, mint tudományos ténynek gondolták. Az állítás igazságalapja azonban vitathatatlan. Az orvosok, és a kutatók biztosak abban, hogy alvás közben egy olyan hormon szabadul fel szervezetünkben, amely a bőr regenerációjáért felelős. A sejtek regenerációja nemcsak a bőrt teszi feszesebbé, hanem az öregedési folyamatokat is lelassítja. Ezzel szemben a kialvatlanság rányomja bélyegét megjelenésünkre, és hosszú távon a bőr gyorsabb öregedéséhez vezethet.

Alvás, és agyteljesítmény

Egy amerikai kutatócsoport rájött, hogy a délutáni, rövidebb alvás az agyi teljesítményt, és a koncentrációs képességet is javítja. Ezenkívül a tudósok nemrég felfedezték, hogy agyunkban alvás közben méregtelenítési folyamatok zajlanak. Elképzelhető, hogy az alváshiány emiatt növelheti a különböző betegségek, például az Alzheimer-kór rizikóját.

írta: Jilly Betti

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com