Ezeket tudnod kell a lázról, főleg, ha van gyereked!

Nagyon fontos tudni mi a teendő láz esetén, főleg, ha gyereked is van. Most tájékozódhatsz erről!

lazgorcs500Érdemes tudni, hogy gyógyszerrel való lázcsillapítás csak 38 Celsius fok fölött javasolt, ugyanis a láz a szervezet védekező mechanizmusa, voltaképp egy tünet, amelynek sok oka lehet, mint például vírusok, baktériumok vagy gombák által kiváltott gyulladásos folyamatok. A láz tulajdonképpen egy hasznos állapot, hiszen a megemelkedett testhőmérsékleten a kórokozók gyorsabban pusztulnak el. Természetesen,  ha nagyon megemelkedik csillapítani kell fizikális módon vagy gyógyszerrel, ezen felül a kiváltó okot is szükséges kezelni.

A lázas gyermeket csak könnyű takaróval borítsuk be és gyakran itassuk folyadékkal.

A fentebb említett fizikális csillapítás a hűtőfürdő, ezt alkalmazhatjuk önmagában, illetve gyógyszeres kezelés mellett is. Nagyon lényeges, hogy a gyerkőcöt ne hideg vízbe ültessük bele, hanem a számára kellemes hőmérsékletű kádfürdőbe és azt hűtsük le folyamatosan 29-30 Celsius fokig. A kád végébe engedjünk  lassan folyva hideg vizet, majd kevergessük a gyerek teste körül. Ne tartsuk tovább a beteget 10 percnél hosszabb ideig a fürdőkádban.

Borogatást is tehetünk a kicsire, ám a homlokra vagy csukóra helyezett vizes ruha nagyon kevés felületet érint, ahhoz, hogy beváljon. Annál a gyereknél, aki nem bírja a hűtőfürdőt egy jó megoldás az állott vizes borogatás, mégpedig úgy, hogy egy edénybe engedünk langyos vizet és abba áztatunk be egy törölközőt. Amilyen nagy felületen csak tudjuk csavarjuk bele a kis beteget a fejet kihagyva, erre egy száraz ruhát tegyünk, 10-15 perc, azaz az átmelegedést követően cseréljük ki. Ezt addig folyassuk, míg le ne megy a láza,  az ágyat borítsuk be a borogatás előtt vízhatlan anyaggal,  ezzel elkerülve az átázást.

Előfordulhat, hogy a gyerkőc nem engedi a lázmérést, pedig erre több módszer is létezik. Lehetséges hónaljban, szájban és végbélben. 3 éves korig ajánlott végbélben mérni a lázat, de ekkor az értékből le kell vonni 0,5 Celsius fokot. A szájban történő mérésnél, pedig olyan hőmérőt használjunk, amelyet nem tud a csemete elharapni. Hónaljba tehetünk digitális és folyadékos mérőeszközt is, amelyek 5 perc után mutatnak pontos értéket. Ez idő alatt felolvashatunk a picinek, ezzel elvonjuk a figyelmét. A homlok melegsége nem utal egyértelműen lázra, ezért a kézrátétes mérés megtévesztő lehet.

Egészen pici korban (2-3 hónapos gyereknél) a 38 fokos testhő is veszélyes lehet, később a 40 fokos láz igényel azonnali ellátást. Amennyiben a magas testhőmérsékletet eszméletvesztés, kiütések, hányások kísérik azonnal mentőt vagy orvost kell hívni. Egészségügyi ellátást igényel a több napig tartó láz is.

Pici korban van esély  a lázgörcsre, ami egy általában 10 percen keresztül lezajló folyamat, amely magas láz esetén lép fel. Fontos ezalatt szabadon tartani a légutakat , majd azonnal kérjünk orvosi segítséget. Ne essünk pánikba, az ijesztő látvány ellenére nem okoz agysérülést és nem növeli az epilepszia kockázatát sem.

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com