Ezért kockázatos nyáron kontaktlencsét viselni!- így ápold helyesen

Alapvetően is tudni kell, a nem megfelelő higiénia betartása rengeteg szemészeti kockázatot von maga után. Erre nyáron fokozottabban figyelni kell!

Érdemes tudni, hogy ugyan már nagyon sok lencse önagában is védelmet nyújt  a káros UV-A és az UV-B ellen, ez csak a lefedett részre vonatkozik, ezért a napszemüveg használata kontaktlencsével is ajánlott. 

Amikor nagy meleg van és még légkondicionált helységben is tartózkodunk fokozódik a könnyfilm párolgásunk, ami szemszárazságot eredményezhet. A vékony, jól oxigénáteresztő lencsét a nedvességüket a könnyel pótolják, amely pedig tovább szárítja a szemet.

Ez érezhető is, pislogásnál szúródik a szem. Kontaktlencse mellé alkalmazható műkönny sokat segíthet ezen a problémán.

Amennyiben nyaralni készülünk, tisztában kell lennünk azzal, hogy a tengervízzel, a magas sótartalma miatt nem érintkezhet a lencsénkkel, ugyanis a sós víz elvonja a nedvességet belőle, illetve a só lerakódik rá, eltömítve ezzel a pórusokat. 

A megrongálódott, tönkrement lencsén nem jut át megfelelő levegő az alatta lévő szaruhártyához, valamint például a lerakódott só karcolhatja szaruhártya felszínét, ezáltal sebeket, hámhiányt okozhat. 

A nyári kalandok során gyakori, hogy nem foglalkozunk annyit a lencsénkkel. Nem figyelünk a kellő higiéniára, ha a napi rutinunkból kiszakadunk. Pedig az ápolatlan kontaktlencse könnyebben megsérül, sérült állapotban pedig a szembe kerülve akár komoly fertőzést is előidézhet. 



Kontaktlencse mindennapos tisztítása, ápolása:

- Töltsük meg a kontaktlencse tokját friss tároló- és tisztító folyadékkal.
- Vegyük le a jobb oldali lencsét a szemről, majd helyezzük a tenyerünkbe.
- Öntsünk pár csepp folyadékot a lencsére és a az ujjainkkal finoman dörzsöljük el.
- A már megtisztított lencsét tegyük a megfelelő tégelybe.
- Nagyon fontos, hogy a lencsét teljesen ellepje a folyadék!
- Zárjuk le teljesen és tisztítsuk le a bal lencsét is ugyan ezzel a módszerrel. 
- Hagyjuk a tárolóban, folyadékban egész éjszakára, e minimum 4 órát.
-  A már egyszer használt folyadékot mindig öntsük ki és öblítsük el a tárolót.

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com