Instagram orvosoknak

A páciensekről készült képeket oszthatják meg egymás között a doktorok az év végén induló egészségügyi mobilappon keresztül.Figure-1A Figure 1 nevet kapta az a nyugat-európai szakmabelieket megcélzó egészségügyi program, amit arra terveztek, hogy az orvosok képeket oszthassanak meg a páciensekkel, medikus gyakornokokkal és egymással.

A mobilapp csak év végén indul, de már most több, mint 150 ezer orvos töltött fel képeket úgy, hogy azokon nem felismerhető a páciens, ám ez nem szüntette meg az adatvédelemmel, személyiségvédelemmel kapcsolatos kételyeket.

Az új program automatikusan eltakarja az arcokat, de például a tetoválások, és hasonló egyedi azonosítókat nem rejti el a program, ezért azokat a felhasználóknak kell kitakarniuk a fényképeken. Az alkalmazás miatt aggodalmaskodókat tovább nyugtathatja az is, hogy még mielőtt egy fotó bekerülne az adatbázisba, az még a moderátorok kezén is átmegy.

Dr. Josh Landy, a projekt alapítója elmondta, hogy az alkalmazást nem kötötték össze egyik orvosi adatbázissal sem, tehát a páciensek adatait nem lehet kinyerni, és nincsenek személyes adatok, mert az elvük az volt, hogy titkot csak akkor lehet tartani, ha nincs titok.

Emellett jogi szempontból, ha az orvost azonosítják, azzal még nem lehet beazonosítani a pácienst. Az azonban előfordulhat, hogy egyes betegségek vagy állapotok annyira ritkák, hogy egyszerűen nem lehet őket posztolni, mert például eddig csak hétszer diagnosztizálták a betegségét, tehát szinte azonnal be lehet azonosítani a pácienst.

A mobilappot bárki letöltheti, de csak azonosítóval, és engedéllyel rendelkező szakmabeliek tudnak fényképeket feltölteni, illetve hozzászólni. Dr. Landy hozzátette, hogy a közzétett fényképek tájékoztató illetve oktató jellegűek. Az átlagembernek ezért furcsa lehet a rengeteg orvosi kép, ám egy egészségügyi dolgozónak egyáltalán nem meglepő.

A Figure 1, amihez tavaly 6 millió dolláros támogatás nyertek, Észak-Amerikában, Angliában, Írországban, Ausztráliában és Új-Zélandon érhető el. Landy azt is elárulta, hogy az appot nem tekintik a jelenlegi digitális szolgáltatások riválisának (UpToDate, DynaMed), hanem egy olyan szolgáltatást látnak a Figure 1-ban, amely egy teljesen közösségi alapú képfeltöltő rendszer, amivel bármilyen esethez információt lehet szolgáltatni.

Dr. Ellie Cannon, brit háziorvos, szerző és tanácsadó azonban úgy gondolja, hogy nem árt az óvatosság, mert hasznos dolog lehet fényképeket megosztani más orvosokkal, de kérdéses, hogy mennyire lehet megbízni az alkalmazásban, mert némi nyomozással a pácienst is be lehet azonosítani, ha az orvos kiléte ismert.

(Forrás: hazipatika.com)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com