Joghurttal a depresszió ellen?

Egy új kutatás szerint, a természetes joghurtban található probiotikumok, segíthetnek javítani az egyén hangulatát.

Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a hasznos bélbaktériumok hatással voltak a patkányok agyműködésére és most bebizonyosodott, hogy ugyanez igaz az emberi aggyal kapcsolatban is.

article-2332772-1A0D3AB1000005DC-606_634x308Megállapították, hogy akik egy hónapon keresztül naponta kétszer probiotikus joghurtot ettek, azok agyműködése megváltozott. Már egy ideje ismert, hogy a szimbiotikus bélbaktériumok, komplex ökoszisztéma mikroorganizmusok élnek az emberi emésztőrendszerben, és segítik az emésztést, erősítik az immunrendszert valamint fenntartják az egészséges testsúlyt és a vérnyomást.

article-0-1A0D36A1000005DC-344_634x364
Az is ismert, hogy az agy jeleket küld a bélrendszer felé, ezért a stressz és más érzelmek hozzájárulhatnak a gasztrointesztinális tünetekhez. Ez a tanulmány azt mutatta ki, hogy a jelek ellenkező irányba is működnek.

Tehát a article-0-1A0D36A6000005DC-87_306x423bélrendszer-agy kapcsolata egy "kétirányú utca".

Három csoporton keresztül vizsgálták a kérdést, az egyik csoport élő baktérium tenyészeteket tartalmazó joghurtot evett naponta kétszer, amilyenek például Bifidobacterium animalis, Streptococcus termofilek és Lactobacillus bulgaricus.

Egy másik csoport olyan tejtermék fogyasztott amely nem tartalmazott élő baktériumokat, és a harmadik pedig nem fogyasztott tejtermékeket egyáltalán.

Az egy hónapos vizsgálati időszak előtt és után, a kutatók funkcionális mágneses rezonancia képalkotási (fMRI) vizsgálatokat végeztek el a résztvevőkön.

A nők között, akik probiotikus joghurtot fogyasztottak, erősebb kapcsolódást mutattak ki a neuronhálózat és az agytörzs egy olyan régiója között, amely a fájdalomra és érzelmi ösztönzésekre reagál.

A mechanizmus pontos működése nem ismert, de az egyértelművé vált, hogy a bélrendszer molekuláris jeleket küld az agynak.

A jövőben lehetséges, hogy speciális probiotikus törzseket alkalmaznak majd a stressz, szorongás leküzdésére és a krónikus fájdalommal járó rendellenességek kezelésére.

Forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com