Miért csuklunk?

A csuklás kellemetlen tud lenni, valamint a szervezet számára nem is hasznos. Általában jóindulatú és magától elmúlik, viszont előfordul, hogy huzamosabb ideig eltart. Ebben az esetben érdemes elgondolkodni a kiváltó okokról.

imagesA csuklás a rekeszizmunk akaratlanul kialakult görcse, ami következtében gyors belégzés jön létre. A levegő a tüdőbe szívódik egy reflexesen záródó hangrésen keresztül, ettől keletkezik a különös hangjelzése. Kialakulásáért két agyideg a felelős, a bolygóideg és a nyelv- garatideg.

Abban az esetben, ha az idegek ingerületbe jönnek, az agy egy meghatározott területén átkapcsolódva a rekeszizom idegén keresztül csuklást idéz elő.

Bőséges étkezés után gyakrabban fordul elő, ez azért van, mert a bolygóideg egy szakaszon a nyelőcső mellett fut, is ez által a gyomor falát is behálózza. Gyakran a gyomor, illetve a belek izgatása okozza, de lehet központi eredetű is. A magától megszűnő csuklás lehet a gyomor feszülése, tehát szénsavas italok, túl nagy mennyiségű ételfogyasztás, levegőnyelés, valamint hirtelen hőmérséklet-változás, alkoholfogyasztás, izgalom, stressz vagy nevetés hatására.

Tartós csuklás kialakulhat, ha a rekeszizomhoz közel futó idegeket a lefutásuk mentén bárhol inger éri. A fej és a nyak területén történő ingerlés esetén a fülben lévő idegentest lehet az okozó. A mellkasnál nyelőcsőfekély, reflux, mellhártyagyulladás. szívinfarktus, szívburokgyulladás válthatja ki. Has tájékán májmegnagyobbodás, májgyulladás, epehólyag gyulladás, hasnyálmirigy gyulladás, valamint bármely rekeszizom környéki folyamat melléhatása lehet. A megváltozott vérösszetétel is eredményezheti, veseelégtelenség, cukorbetegség vagy alkoholfogyasztás esetén. Az idegrendszer daganatos, traumás vagy fertőzéses eredetű megbetegedései szintén kialakíthatják. Abban az esetben, ha tartós és visszatérő a csukás érdemes orvoshoz fordulni, aki egy alapos kikérdezést követően vérvizsgálat és mellkas röntgen után fel tudja állítani a pontos diagnózist, amit aztán kezelni lehet.

Számos egyszerű gyógyírt alkalmaznak az ártalmatlan csuklás ellen. A magasabb vér szén- dioxid érték gátolja a rekesz aktivitását, ezért bevált módszerként hasznos, ha a levegőt benntartjuk. A rekeszizom mellett futó vágsz ideg ingerlését kísérelhetjük meg gyors vízivással vagy kenyér-, illetve jégdarab lenyelésével. Hatékony lehet még a térdek mellkashoz való szorítása.

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com