Szívfacsaró: csak 444 napot tölthettek kislányukkal az ausztrál szülők
Az új-zélandi Kristen Foote-nak és férjének csak 444 nap adatott meg, amelyet a kislányukkal tölthettek.
A kis Maeve egy ritka kórral jött a világra és szülei a élete rövid ideje alatt igyekeztek neki mindent megadni. Kristennek és férjének ez volt élete legfájdalmasabb időszaka és egyben a legcsodálatosabb is. Az édesanya a történetet a Love What Matters oldalon írta meg, ahonnan már több ezren osztották meg.
Kristen őszintén beszél a gyermeke betegségéről, az átélt fájdalomról és arról hogyan tudták végül elengedni őt.
A kis Maeve Miller-Dieker szindrómával jött a világra és az orvosok közölték a szülőkkel, hogy a kislányuk nem éri meg a kétéves kort. A szülők ekkor elhatározták, hogy minden egyes pillanatot ajándéknak fognak majd fel, amit még együtt tölthetnek kislányukkal.
Így írt minderről az édesanya, Kristen:
“Amikor Meave megszületett, az orvosa nagyon rossz hírt közölt velünk: a kislányunk agya sajnos nem fejlődött ki rendesen, ráadásul egy nagyon ritka, ám annál súlyosabb betegséget, a Miller-Dieker szindrómát diagnosztizálták nála. Az orvosok jóslatai szerint gyermekünk nem fogja megélni a kétéves kort.
Amikor nagy nehezen felfogtam, mi történik velünk, hatalmas küzdelmen mentem keresztül, hogy megtanuljam, hogyan kell teljes szívvel szeretni valakit, aki bármikor kiléphet az életemből.
Úgy éreztem, hogy az akkor még színes világunk bármelyik pillanatban örökre beszürkülhet. Ez az érzés pedig hosszú időre megbénított. Meave nem sokkal karácsony előtt hagyhatta el a kórházat és jöhetett először haza velünk. Abban a pillanatban pedig mérhetetlen motivációt és elszántságot kaptunk az élettől.
Úgy döntöttünk, hogy nem lemondóan kezeljük a helyzetet, hanem minden egyes pillanatot ajándékként fogunk fel, amit gyönyörű kislányukkal tölthetünk. Próbáltunk örömet szerezni neki és mindent megadni, amire csak szüksége volt. Elvittük a tengerpartra, étteremben ebédeltünk hármasban, és hosszú túrákra is vállalkoztunk. Mérhetetlen szeretet adtunk neki, amit egyértelműen érzett is.
Ennek hatására Meave nagyon interaktívvá vált, sőt, többször el is mosolyodott, amit az orvosai elképzelhetetlennek tartottak.
Sosem voltam annyira boldog, mint amikor széles vigyorral rám nézett.
Hat hónapos korában azonban eljött a pillanat, amitől mindvégig rettegtünk. Bekövetkezett az első roham, aminek hatására napokra megállt a légzése. Mi felkészültünk a legrosszabbra, hogy el kell búcsúznunk tőle. Ekkor újra be kellett költöznünk a kórházba, ahol ismét heteket töltöttünk el. Úgy tűnt, nem képes megbirkózni a kegyetlen rohamokkal, mi pedig rádöbbentünk, hogy kislányunk szenvedése a legszörnyűbb dolog, amit valaha tapasztaltunk. Szerencsére a gyógyszeres kezelés valamelyest hatásos volt, a helyzet pedig javulni kezdett.
Hatalmas küzdelmek árán elérkeztünk Meave első születésnapjához, amire fergeteges partit terveztünk. Életünk legnehezebb évét zártuk, de mondhatom, hogy sosem voltunk még olyan boldogok, mint akkor. Drága lányunk egyéves korában még a csúszdán is lecsúszott biztonságot adó karjaim szorításában. Úgy éreztük, hogy rutint szereztünk és tökéletes életünk van. Mindennel maximálisan meg voltunk elégedve akkor.
Rádöbbentünk, hogy gyermekünk diagnózisa nem határozta meg őt, hiszen tökéletes, gyönyörű és boldog lányt neveltünk.
Mindig is azt mondtam, hogy Meave egy “álombaba”, mindig nyugodt, kiegyensúlyozott volt, soha nem nehezítette a dolgunkat. A legfontosabb viszont az volt, hogy határtalan szeretetet és odaadást ihletett.
Miután elmúlt egyéves, a rohamok újra visszatértek, és ismét jelentős károkat okoztak az agyában. Szerencsére otthonunkban egy tökéletes “kórházat” alakítottunk ki, ahol mindent meg tudtunk neki adni, amit kellett. Második karácsonyán még egy utolsó vakációra is el tudtuk vinni.
2018 Valentin-napján Meave utolsó lélegzetét a karjaim közt vette, majd halkan távozott. Hiányát sosem tudjuk feldolgozni, de rövidke élete alatt hatalmas dolgokra tanított minket.
Megtanította nekünk, mi az igaz, önzetlen szeretet, hogyan kell minden másodpercet jutalomként kezelni. Közös életünk csupán 444 napig tartott, mégis azt mondom, hogy egy életre megváltoztatott bennünket. Születésekor még nem tudtam elképzelni, hogyan fogom kezelni ezt a lehetetlen helyzetet, ma pedig már tudom, hogy Ő volt életünk legcsodálatosabb ajándéka.”
Forrás: lajk.startlap.hu
A kis Maeve egy ritka kórral jött a világra és szülei a élete rövid ideje alatt igyekeztek neki mindent megadni. Kristennek és férjének ez volt élete legfájdalmasabb időszaka és egyben a legcsodálatosabb is. Az édesanya a történetet a Love What Matters oldalon írta meg, ahonnan már több ezren osztották meg.
Kristen őszintén beszél a gyermeke betegségéről, az átélt fájdalomról és arról hogyan tudták végül elengedni őt.
A kis Maeve Miller-Dieker szindrómával jött a világra és az orvosok közölték a szülőkkel, hogy a kislányuk nem éri meg a kétéves kort. A szülők ekkor elhatározták, hogy minden egyes pillanatot ajándéknak fognak majd fel, amit még együtt tölthetnek kislányukkal.
Így írt minderről az édesanya, Kristen:
“Amikor Meave megszületett, az orvosa nagyon rossz hírt közölt velünk: a kislányunk agya sajnos nem fejlődött ki rendesen, ráadásul egy nagyon ritka, ám annál súlyosabb betegséget, a Miller-Dieker szindrómát diagnosztizálták nála. Az orvosok jóslatai szerint gyermekünk nem fogja megélni a kétéves kort.
Amikor nagy nehezen felfogtam, mi történik velünk, hatalmas küzdelmen mentem keresztül, hogy megtanuljam, hogyan kell teljes szívvel szeretni valakit, aki bármikor kiléphet az életemből.
Úgy éreztem, hogy az akkor még színes világunk bármelyik pillanatban örökre beszürkülhet. Ez az érzés pedig hosszú időre megbénított. Meave nem sokkal karácsony előtt hagyhatta el a kórházat és jöhetett először haza velünk. Abban a pillanatban pedig mérhetetlen motivációt és elszántságot kaptunk az élettől.
Úgy döntöttünk, hogy nem lemondóan kezeljük a helyzetet, hanem minden egyes pillanatot ajándékként fogunk fel, amit gyönyörű kislányukkal tölthetünk. Próbáltunk örömet szerezni neki és mindent megadni, amire csak szüksége volt. Elvittük a tengerpartra, étteremben ebédeltünk hármasban, és hosszú túrákra is vállalkoztunk. Mérhetetlen szeretet adtunk neki, amit egyértelműen érzett is.
Ennek hatására Meave nagyon interaktívvá vált, sőt, többször el is mosolyodott, amit az orvosai elképzelhetetlennek tartottak.
Sosem voltam annyira boldog, mint amikor széles vigyorral rám nézett.
Hat hónapos korában azonban eljött a pillanat, amitől mindvégig rettegtünk. Bekövetkezett az első roham, aminek hatására napokra megállt a légzése. Mi felkészültünk a legrosszabbra, hogy el kell búcsúznunk tőle. Ekkor újra be kellett költöznünk a kórházba, ahol ismét heteket töltöttünk el. Úgy tűnt, nem képes megbirkózni a kegyetlen rohamokkal, mi pedig rádöbbentünk, hogy kislányunk szenvedése a legszörnyűbb dolog, amit valaha tapasztaltunk. Szerencsére a gyógyszeres kezelés valamelyest hatásos volt, a helyzet pedig javulni kezdett.
Hatalmas küzdelmek árán elérkeztünk Meave első születésnapjához, amire fergeteges partit terveztünk. Életünk legnehezebb évét zártuk, de mondhatom, hogy sosem voltunk még olyan boldogok, mint akkor. Drága lányunk egyéves korában még a csúszdán is lecsúszott biztonságot adó karjaim szorításában. Úgy éreztük, hogy rutint szereztünk és tökéletes életünk van. Mindennel maximálisan meg voltunk elégedve akkor.
Rádöbbentünk, hogy gyermekünk diagnózisa nem határozta meg őt, hiszen tökéletes, gyönyörű és boldog lányt neveltünk.
Mindig is azt mondtam, hogy Meave egy “álombaba”, mindig nyugodt, kiegyensúlyozott volt, soha nem nehezítette a dolgunkat. A legfontosabb viszont az volt, hogy határtalan szeretetet és odaadást ihletett.
Miután elmúlt egyéves, a rohamok újra visszatértek, és ismét jelentős károkat okoztak az agyában. Szerencsére otthonunkban egy tökéletes “kórházat” alakítottunk ki, ahol mindent meg tudtunk neki adni, amit kellett. Második karácsonyán még egy utolsó vakációra is el tudtuk vinni.
2018 Valentin-napján Meave utolsó lélegzetét a karjaim közt vette, majd halkan távozott. Hiányát sosem tudjuk feldolgozni, de rövidke élete alatt hatalmas dolgokra tanított minket.
Megtanította nekünk, mi az igaz, önzetlen szeretet, hogyan kell minden másodpercet jutalomként kezelni. Közös életünk csupán 444 napig tartott, mégis azt mondom, hogy egy életre megváltoztatott bennünket. Születésekor még nem tudtam elképzelni, hogyan fogom kezelni ezt a lehetetlen helyzetet, ma pedig már tudom, hogy Ő volt életünk legcsodálatosabb ajándéka.”
Forrás: lajk.startlap.hu
Hozzászólások