Tippek teherbeeséshez

teherGyakran nem elég betervezni egy gyereket, szükséges a megfelelő időzítés is. Mire kell ügyelnünk, ha gyermekáldásra vágyunk?

A baba iránti vágy gyakran teljesen új helyzetbe hozza a nőket. Évekig azzal küzdenek, hogy megelőzzék a teherbe esést, majd amikor abbahagyták a gyógyszerek szedését és letették a spirált, szeretnék, ha azonnal összejönne. A statisztika azt támasztja alá, hogy ez többé-kevésbé működik is: azok a párok, akik legalább egy éven keresztül védekezés nélkül háltak egymással, jó eséllyel pályáznak a gyermekáldásra. Száz nőből ez esetben 80-90 esik teherbe 12 hónapon belül.

Azonban minél tovább tart a sikertelen fázis, annál inkább próbálják meg a nők mesterségesen fokozni a teherbeesés esélyét: hormonjógával, termékenységet fokozó teákkal, vitaminadagokkal, valamint az együtthálós éjszakák előzetes beiktatásával a hetirendbe.

Egy spermának a megfelelő pillanatban kell találkoznia a petesejttel és megtermékenyítenie azt. A legtöbb nő azonban nem is tudja pontosan, mikor zajlik benne a peteérés folyamata. Az információs anyagokban gyakran olvashatunk a bűvös 14. napról, a ciklus közepéről, ez azonban a nőknek csak a 13 %-ánál van így - ők azok, akik szabályos, 28 napos ciklussal rendelkeznek. A valóságban egyénenként változó, kinek milyen a ciklusa. Ezek általában a ciklus első felében térnek el, amíg megérik a pete. Innentől a menstruációig számított szakasz már stabilabb, és szinte mindenkinél 14-16 napig tart.

Mégis vannak olyan tünetek, melyekből következtetni lehet arra, hol is tart a folyamat. A jeleket pedig idővel minden nő megtanulhatja felismerni és értelmezni. Az egyik ilyen kulcs a hüvelyi folyás megfigyelése lehet. A hüvelyi folyás az anyaméhből válik le és távozik a hüvelynyíláson, kinézete és halmazállapota pedig változó. Amikor közvetlenül a peteérés előtt megugrik az ösztrogéntermelés, akkor a folyadék áttetsző, üveges lesz és nyúlékony. Előtte és utána pedig inkább krémes hatású.

Egyes orvosok azt javasolják, hogy a párok egyszerűen inkább hódoljanak az élvezeteknek. Ha ezt heti két-három alkalommal megteszik, egy idő után automatikusan beletalálnak a termékenységi szakaszba. Azok azonban, akik legalább egy éven át történő rendszeres, védekezés nélküli közösülés ellenére sem voltak eredményesek, jól teszik, ha szakemberhez fordulnak. Ilyenkor ugyanis orvosi okai is lehetnek a terméketlenségnek. A probléma az esetek 30-40 %-ában a férfitől, szintén 30-40 %-ban a nőtől ered, 20-30 %-ban pedig mindkettőtől. Közel 30 %-ban azonban nem tudnak megállapítani egyértelmű okot arra vonatkozóan, miért nem történik meg a kívánt teherbe esés.

Forrás: welt.de

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com