Torma a vírus ellen

A torma szezon és a húsvét idejét sajnos kíséri egy világjárvány, ezért fontos tisztában lenni, a jelenlegi helyzetben hogyan segíthet a tormafogyasztás. 

A torma főbb hatóanyagai a mustárolaj, a szinigrin, és a glukonnasztrucin nevű glikozidok, ám megtalálható benne a C- vitamin és a kálium is. Nem szoktuk nagy mennyiséget fogyasztani belőle, ám egy- két kanál torma is lengendő, kutatások szerint fél napi intenzív vírusölő hatással rendelkezik, tehát érdemes fogyasztani. Jelen helyzetben kifejezetten ajánlott az étrendbe való beiktatása. Rendkívül jó vírus- és baktériumölő. A tormát a tulajdonságai alapján sorolhatjuk a gyógynövények és a fűszernövények csoportjába is.

Továbbá érdemes róla tudni, hogy a benne található  mustárolajnak köszönhetően fokozza a  nyálkahártyák vérellátását, a kálium pedig serkenti  veseműködést. 

Ajánlott fogyasztani megelőzésképp, illetve felső légúti panaszok esetén is. Sok helyen a tormát az egészség szimbólumának tartják. Több módon is fogyasztható, kiváló például köretként frissen reszelve, akár ecetesen avagy mártásként is.
Már azzal is támogathatod a tormával az egészséged, ha naponta 1- 2 kanállal bármilyen étel mellé fogyasztasz belőle. 



A torma termesztés Magyarországon  elterjedt. Több őstermelő is foglalkozik vele hazánkban, amely igencsak sok és gondos mezőgazdasági munkát igényel. Legnagyobb felületen és mennyiségben szinte kizárólag Debrecentől keletre eső településeken termesztik, Bagamérban, Újlétán, Vámospércsen és Kokadon. A termőföld adottságainak köszönhetően az ott termelt torma kiváló minőségű, egyenes rizómájú, illetve jó beltartalmi értékekkel rendelkezik. Ennek köszönhetően jelentős exportcikk, melyet hungarikumként tartanak számon. 

A tormatermesztés feltétele a sok víz, ehhez nem elengedő a csapadék mennyisége, tehát úgynevezett árasztással, tehát locsolással pótolják. Nem kedvez a nagyon nagy szárazság, mert kiszárad. A víz a lelke a tormatermesztésnek, rendszeresen trágyázni, műtrágyázni kell, permetezni, illetve kézi- és gépi munkát is igényel. 




Az őstermelők rengeteg erőt és energiát fektetnek a torma termelésbe,  megszokottól eltérő  mezőgazdasági tevékenységektől eltérő gépi műveletei vannak, melyekhez külön eszközöket is "gyártanak" házilag. Az a fajta mezőgazdasági tevékenység különösen igénybe veszi például a traktorokat. A kész tormát ezután felvásárlóknak továbbítják, ahonnan majd a polcokra kerül, a torma nem csak azért különleges, mert hazánkban termesztik, hanem a vírusölő hatása miatt is, rendkívül jó hatással van a szervezetre. Mindenképpen ajánlott a vírus ideje alatt beiktatni ezt a hungarikumot a napi élelmiszereink közé.

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com