Újranöveszthető mellszövet?

Japán tudósok egy új eljárást fejlesztettek ki, amelynek segítségével  a műtéten átesett nők újra megnöveszthetnék a mellszövetjeiket- írja a Daily Telegraph online változata.

Korábban zsírszövet felhasználásával akarták megoldani a műtött nők problémáját a tudósok, de mivel a zsírszövetek gyorsan felszívódnak enne a kísérletnek a sikere csak 30 százalékos volt.

Az új módszer lényege, hogy a zsírszövetekhez őssejteket tettek, így a más testrészekből származó zsírszövet és saját őssejt kombinációval 90 százalékosra növelték a regeneráció és sejtnövesztés esélyét.

A kísérletben öt nő vett rész, 30-60 év közöttiek. Egy évvel a kísérlet után mind az öt esetben beindult a regeneráció, a rák egyiküknél sem alakult újra ki.

Nakajama Bin, a Tottori Egyetem professzora szerint a kísérletek bizonyítják, hogy az eljárás biztonságos. A professzor szeretné már az idén alkalmazni az új módszert, de sajnos korlátokba ütközik.  Az őssejtek felhasználhatóságának szabályozásáról még nem döntött a Japán kormány.

A brit mellrák ellenes szervezete kételkednek a módszer nagyfokú hatásában.  Azt kifogásolják, hogy a vizsgálatokat kis mintán végezték  és rövid ideig. Mivel csak egy évet vizsgálták az alanyokat és  a mellrákosok hosszú távú kezelése során változhatnak a mutatók a biztonságos eljárás bizonyításához több évre van szükség,

 

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com