Zsírégető hatása van a házimunkának

A házimunka a legtöbb ember számára egy "szükséges rossz" időtöltés. Akár hosszú órákat is elvehet a mindennapokból, miután gyakran arra sincsen ereje az embernek, hogy elmenjen futni, vagy a konditerembe.

Remek hír, hogy az unalmasnak vélt órák ezentúl a legkedveltebbek lehetnek, ugyanis kiderült, hogy ha helyesen csináljuk, akkor egy óra házimunkával annyi zsírt égethetünk, mintha egy órán át izzadnánk a konditeremben. 

4429


Számos kutatásból kiderült már, hogy a gondolatainkra reagál a testünk. Hatással vannak a hangulatunkra, közérzetünkre, teljesítményünkre is. Csupán a mozgás gondolata aktiválja az izomzatot, a fejben végzett mozgás alatt pedig még a pulzus szám is megemelkedik és megkezdődik a zsírégetés. A házimunkával való fogyás is hasonlóképpen működik. Dolgunk mindössze annyi, hogy ezentúl a takarítást és a rendrakást fogjuk fel edzésként, sportként.

Felmosás, porszívózás közben kapcsoljunk magasabb fokozatra, akár egy kardió edzésen. Ha közben ütemes zenét hallgatunk, még hatékonyabbá tehetjük a mozdulatokat és a zsír égését. Rend rakás közben érezzük át, ahogy megemeljük a tárgyakat, majd letesszük a helyükre. Ez azt az illúziót kelti, mintha éppen egy alakformáló, súlyzós edzésen vennék részt. A motiváló jellegű, vidám zenék ebben az esetben is a segítségünkre lehetnek. Plusz hatás érdekében már a takarítás előtt hallgathatunk ilyen zenéket, be is melegíthetünk, melyek segítenek ráhangolódni a mozgásra.

Hozzászólások

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan alakul a szerencséd 2026-ban

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan alakul a szerencséd 2026-ban

Olvasd el a neked szóló elemzést!

Téli hangulatjavítás

Téli hangulatjavítás

Őrizd meg a jó kedvedet!

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

http://ujhazak.com