Ingerküszöb emelkedés a XXI. században

Az idősebb korosztály gyakran felháborodik a fiatalabbak viselkedésén. Ez így van, mióta ember az ember. Most azonban talán több alapja van ennek, mint az elmúlt több ezer évben bármikor.

Mindenki sokszor hallhatta tinédzser korában, hogy „ezek a mai fiatalok”. A felnőtteknek ez mindig is szava járása volt. Azonban még száz évvel ezelőtt is a fiatalabb generáció engedetlensége abban nyilvánult meg, hogy a gyermek esetleg visszaszólt az apjának, amit az apuka a sajátjával nem biztos, hogy meg mert volna tenni. A mai idők azonban már egészen mások. Most már nem csak arról van szó, hogy a fiatalok lázadásból provokálják szüleiket, hanem arról is, hogy teljesen megváltozott a világ, az ingerküszöb pedig magasabbá vált. Hogy ez mikben nyilvánul meg?
Nagyszüleink idejében a szórakozás még az volt, hogy elmentek egy „ötórai teára”, ahol lágy, kellemes zenére táncoltak, vagy épp leültek egy asztalhoz, és beszélgettek, közben megiszogattak egy pohár bort, jól érezték magukat. A korabeli magyar filmekben is ezt láthatjuk. Ha egy férfi véletlenül illetlen helyen fogott meg egy nőt, már repült is a pofon. Ma azonban a fiatalok egészen máshogy szórakoznak. A diszkókban hangos, gépek által csinált zene szól, ami olyan hangos, hogy lehetetlen egymással rendesen kommunikálni, hacsak nem akar az ember lánya másnapra egy kis torokfájást beszerezni. A tánctér dugig tömve van, közlekedni nem nagyon lehet. A tánc és a szemérmesség is sokat változott a huszadik század eleje óta. A mai lányok egy része a szórakozóhelyeken gátlástanul képes vonaglani a velük mulató vadidegen férfiak előtt. A régi borozgatások helyébe mára a tömény pia, és a drogok kerültek.

Az ingerküszöb emelkedése a filmtörténetben is megfigyelhető. Bud Spencer verekedős filmjeiben szinte soha egy csepp vér nem folyt. Az emberek jót mulattak rajta, meg a nagy pofonjain. A mostani filmek ezzel szemben tele vannak lövöldözéssel, az akciófilmekben néha kész vérfürdőt rendeznek. Vagy ott van a „Félénk vagyok, de hódítani akarok” című 1978-as film, amely rögtön az elején azzal kezdődik, hogy a Pierre Richard által alakított főszereplő többször is becsönget szíve hölgyéhez, akinek csak a kaputelefonon keresztül mer szerelmet vallani, majd mikor a nő tíz év után felhívja magához a férfit, hogy megismerje, az a liftből kiszállva a mellette álló emberre mutat, és ezt mondja: „Ő szereti magát! Mindent hallottam.” Ma már kevés fiatal tudná értékelni ezt a poént.

A harmadik, ahol nagyon jól látszik a világ változása, azok a sportrendezvények. Ha harminc évvel ezelőtt Magyarországon valaki felkiáltott a nézőtéren egy focimeccs közben, hogy „idióta bíró”, már mindenki csúnyán nézett rá. A mostani mérkőzéseken azonban néhány fanatikus drukker könnyen elveti a sulykot mind ivászat, mind a szembenálló csapat szidalmazása terén.

Ez a három dolog azonban nem kifejezetten a mai fiatalság hibája. Ők csak belecsöppentek egy olyan rendszerbe, amit a modern társadalom alakított ilyenné, így ahelyett, hogy haragudnának rájuk, próbálják meg néha az ő szemszögükből nézni a dolgokat. Gondolják át, hogy ha vajon ma lennének tizenévesek, ki tudnák-e kerülni ezeket, beszélgessenek erről gyermekükkel. Így könnyen kialakulhat Önök között a bizalom, és a jó szülő-gyerek kapcsolat.