A 6 legrosszabb emberi tulajdonság

Számtalan emberi tulajdonság létezik, ám ezektől érdemes távol tartanunk magunkat!

Irigység
Sajnos sokan képtelenek örülni mások sikereinek, örömeinek, ilyenkor semmi mást nem éreznek, csak irigységet. Ezzel a negatív érzéssel az emberek önmagukat is mérgezik, azon kívül, hogy az mások számára is világossá teszik énközpontúságukat. 

Önzés
Szoros kapcsolatban áll az irigységgel. Az önző eberek csak magukra gondolnak, mindent a sajátjának akarnak, nem számítanak nekik mások. A legfontosabb számukra, hogy nekik jó legyen, akár azon az áron is, hogy valakinek azzal fájdalmat vagy kárt okozzanak. Sosem vizsgálják meg a dolgokat a másik fél szemszögéből, ugyanis egyáltalán nem érdekli őket önmagukon kívül senki.

Hazugság 
Nem egy- két füllentésről van szó, hanem a folyamatos hantázásról. Vannak emberek, akik szemrebbenés nélkül képesen valótlant állítani, sőt, ha kérdőre vonják őket, akkor ők vannak felháborodva, mert megkérdőjelezik a szavaikat. Pedig ezekről az emberekről a környezetük tökéletesen tudja, hogy szeretnek nagyot mondani. Általában nem is hisznek el nekik semmit, ha véletlen igazat mondanak még abban is kételkednek. A hazudós emberekkel nem szívesen kommunikálnak mások. 

Kétszínűség
Biztosan sokak ismerősei között vannak olyan személyek, akikben nem szívesen bíznak meg, ugyanis az egyik pillanatban nagyon megértőnek mutatják magukat, a máskor pedig előszeretettel fecsegik ki a titkokat, egyáltalán nem jóindulatúan. Az ilyen személyek igazán jó színészek lennének. Képesek hosszasan megjátszani, hogy a legjobb barátok, majd úgy támadják hátba a másikat, mint a legnagyobb ellenség. 

Érzéketlenség
Az érzéketlen emberek mintha nem is gondolkoznának mielőtt beszélnek vagy cselekednek, ugyanis képesek olyan szinten belegázolni másokba, amennyire csak lehetséges. Nem vesznek figyelembe semmit, simán csak ,, belerúgnak embertársaikba", akár még az amúgy is ,, padlón lévő" emberbe is. A legrosszabb mikor direkt erre hajtanak, az teszi őket boldoggá, ha valakit megbántanak, az ilyen embereknek minden szava és tette erre irányul. 

Beképzeltség
Nagyon gyakori emberi tulajdonság, pedig semmi haszna nem származik belőle a beképzelt egyéneknek. Simán csak azt képzelik magukról, hogy ők magasabb szinten vannak minden tekintetben másoktól, lenézőek és gyakran kritizálnak. 
 

Hozzászólások

Mi alapján válassz jó hajszárítót?

Mi alapján válassz jó hajszárítót?

Milyen szempontokat kell figyelembe venned, amennyiben hajszárítót szeretnél vásárolni?

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

Szülő - gyermek viszony- apa-lánya kapcsolati következmények

Szülő - gyermek viszony- apa-lánya kapcsolati következmények

Mennyire van hatással egy szülő a gyermeke egész felnőttkorára? Mit lehet tenni?

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Verbális támadások- verbális önvédelem

Verbális támadások- verbális önvédelem

A szóbeli támadásoknak ki vagyunk téve a mindennapok során, ami hatással van az életminőségünkre. Kezeljük helyesen a saját érdekünkben.

A nőnapot tartsuk meg 2021-ben is- Így ajándékozz virágot

A nőnapot tartsuk meg 2021-ben is- Így ajándékozz virágot

Idén március 8-án szigorodnak a járványügyi korlátozások, ám a virágboltok még nőnapkor nyitva tartanak. Érdemes kihasználnod és örömet szereznek a nőknek, adunk tippeket, hogy megkönnyítsük a dolgod.

Miért nem szeret téged, akit te szeretsz?

Miért nem szeret téged, akit te szeretsz?

Miért van az, hogy akit te szeretnél magad mellé az a személy nem akar téged, ha te nem szeretnél valakitől semmit, ő mégis próbálkozik?

Mi történik, ha féltékennyé teszel egy nőt?

Mi történik, ha féltékennyé teszel egy nőt?

Tanácsolták már neked, hogy tegyél féltékennyé valakit? Most megtudhatod beválik- e!

Kommunikáció az emberi kapcsolatokban

Kommunikáció az emberi kapcsolatokban

Te jól kommunikálsz?

http://ujhazak.com