A jó távkapcsolat titkai

113067_biggerGyakran állít az élet nehézségek elé. A párkapcsolatoknál ilyen a távkapcsolat. Nem egyszerű, de megoldható. Vajon hogyan?

Két eshetőség állít fel távkapcsolatot, ha már alapvetően egy olyan emberbe szeretsz bele, akitől nagyobb távolság választ el, a másik pedig, ha a már meglévő viszony kerül ilyen helyzetbe.

Fontos, hogy mindkét fél alkalmas legyen a távolságból fenntartott kapcsolatra. Amennyiben a társad távollétében eluralkodik rajtad a magányosság és kínzó féltékenység gyötör nem biztos, hogy végi tudod csinálni.

Amikor előre tudjátok, hogy elbúcsúztok, készülj fel. Az elválás fájdalmas, de ha tudod mire számíts talán könnyebben az elengedés. A spontán dolgok jók, de nem ebben a helyzetben. Sokkal jobb azt kimondani, hogy ,,két hét múlva találkozunk”, mint azt, hogy ,,nem tudom mi lesz majd”.

Az ilyen kapcsolatoknál általában a távolság tényezőjét csak egy ideig akarják fenntartani, mert nyilván senki nem akarja úgy leélni az életét, hogy ne legyen mellette a szerelme. Fontosak a hosszú távú konkrét tervek, ami erőt ad majd a nehezebb időszakhoz, amit külön töltötök. Itt is döntő, hogy mindkét fél akarja a közös jövőt.

Ezeknél a viszonyoknál is kialakulnak a vitahelyzetek, viszont ezek mélyebb megbeszélését személyesen intézzétek. Amennyiben telefonon akad a nézeteltérés, soha ne köszönjetek úgy el, hogy nem tisztázzátok a konfliktust. Ne nyomd rá a telefont, ne kapcsold ki, ezt a másik felet tehetetlenné és bizonytalanná teszi. Esetleg beszéljétek meg, hogy majd újrahívod, ha megnyugodtál és átgondoltad.

Már rengeteg kommunikációs lehetőség van, amelyen folyamatos kapcsolatban lehettek. Néhány spontán érkező szép mondat, gondolat mindkettőtöknek jól esik, ezzel érdemes élni.

Ossz meg vele mindent, ami veled történik, ne csak a jó élményeket, hanem a kellemetlen dolgokat is. Nem tanácsos elhallgatni a napi problémákat, hiszen észreveheti rajtad, hogy valami miatt feszültebb vagy és előnyösebb, ha érti az okát. A kommunikáció fontos, minkét félnek meg kell hallgatni a másikat. Ne csak te csacsogj! Ha valami oknál fogva nem leszel elérhető jelezd a párodnak, hogy tudja, és ne kezdjen el aggódni, illetve ne támadjanak féltékeny gondolatai.

Sokszor adódhat féltékenység, főleg, ha sokáig nem találkoztok és a párod elmegy szórakozni. Piszkálni fog a gondolat. Ebben segít, ha eléggé ismeritek egymást és megvan a bizalom. Azért közöld kikkel és hova mész, majd másnap el is mesélheted, hogy milyen volt. Fontos, hogy tisztázzátok, szeretitek egymást, de külön- külön is jól tudjátok érezni magatokat, persze az együtt töltött pillanatokat nem múlja felül.

Hozzászólások

Mi alapján válassz jó hajszárítót?

Mi alapján válassz jó hajszárítót?

Milyen szempontokat kell figyelembe venned, amennyiben hajszárítót szeretnél vásárolni?

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

Szülő - gyermek viszony- apa-lánya kapcsolati következmények

Szülő - gyermek viszony- apa-lánya kapcsolati következmények

Mennyire van hatással egy szülő a gyermeke egész felnőttkorára? Mit lehet tenni?

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Verbális támadások- verbális önvédelem

Verbális támadások- verbális önvédelem

A szóbeli támadásoknak ki vagyunk téve a mindennapok során, ami hatással van az életminőségünkre. Kezeljük helyesen a saját érdekünkben.

A nőnapot tartsuk meg 2021-ben is- Így ajándékozz virágot

A nőnapot tartsuk meg 2021-ben is- Így ajándékozz virágot

Idén március 8-án szigorodnak a járványügyi korlátozások, ám a virágboltok még nőnapkor nyitva tartanak. Érdemes kihasználnod és örömet szereznek a nőknek, adunk tippeket, hogy megkönnyítsük a dolgod.

Miért nem szeret téged, akit te szeretsz?

Miért nem szeret téged, akit te szeretsz?

Miért van az, hogy akit te szeretnél magad mellé az a személy nem akar téged, ha te nem szeretnél valakitől semmit, ő mégis próbálkozik?

Mi történik, ha féltékennyé teszel egy nőt?

Mi történik, ha féltékennyé teszel egy nőt?

Tanácsolták már neked, hogy tegyél féltékennyé valakit? Most megtudhatod beválik- e!

Kommunikáció az emberi kapcsolatokban

Kommunikáció az emberi kapcsolatokban

Te jól kommunikálsz?

http://ujhazak.com