A szén-monoxid veszélyei

Ha beköszöntenek a hideg hónapok, gondoskodnunk kell a fűtésről. Ennek számos módja létezik, ám egyes fűtési módok nem megfelelő használata veszélyt jelenthet az egészségünkre. Évente többször lehet hallani olyan sajnálatos halálhírről, amely szén-monoxid mérgezés okozott.

A szén-monoxid mérgezés veszélyeivel mindannyiunknak tisztában kell lennünk, illetve tudnunk kell, mely berendezések hordoznak magukban efféle veszélyt. Mindenekelőtt el kell mondani, hogy a mérgezést csakis a helytelenül használt vagy nem karbantartott tüzelőberendezés okozhat, tehát nincs ok aggodalomra, odafigyelésre viszont annál inkább.
Néhány szóban ismertetnünk illik a szén-monoxid alapvető tulajdonságait. Legfőbb veszélyforrását az jelenti, hogy teljesen színtelen, szagtalan gáz, amely a nem teljes égés következtében keletkezik. A belélegzett és véráramba kerülő szén-monoxid sokkal jobban tapad a vér hemoglobinjához, ezzel gátolva az oxigén szállítását. Ez okozza magát a mérgezést, amely könnyen halált okozhat.

Riasztó adat, hogy egy 2009-es felmérés szerint a fővárosban mintegy 44 ezer veszélyes kémény van, az országban pedig legalább 100 ezer. Ez országos szinten több mint 250 ezer polgárt veszélyeztet.

Fontos azt is tudni, hogy a mérgezés tüneteit mutató egyént mielőbb szabad levegőre kell vinnünk, szükség esetén lélegeztetnünk.

A kéményt, gázkészülékeket, olaj fűtőkészülékeket, rezsókat, kályhákat rendszeresen vessük alá szakmai ellenőrzésnek és soha ne alakítsuk saját magunk! A kandalló építését és javítását pedig bízzuk tapasztalt szakemberekre!


Hozzászólások

Mi alapján válassz jó hajszárítót?

Mi alapján válassz jó hajszárítót?

Milyen szempontokat kell figyelembe venned, amennyiben hajszárítót szeretnél vásárolni?

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

Szülő - gyermek viszony- apa-lánya kapcsolati következmények

Szülő - gyermek viszony- apa-lánya kapcsolati következmények

Mennyire van hatással egy szülő a gyermeke egész felnőttkorára? Mit lehet tenni?

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Verbális támadások- verbális önvédelem

Verbális támadások- verbális önvédelem

A szóbeli támadásoknak ki vagyunk téve a mindennapok során, ami hatással van az életminőségünkre. Kezeljük helyesen a saját érdekünkben.

A nőnapot tartsuk meg 2021-ben is- Így ajándékozz virágot

A nőnapot tartsuk meg 2021-ben is- Így ajándékozz virágot

Idén március 8-án szigorodnak a járványügyi korlátozások, ám a virágboltok még nőnapkor nyitva tartanak. Érdemes kihasználnod és örömet szereznek a nőknek, adunk tippeket, hogy megkönnyítsük a dolgod.

Miért nem szeret téged, akit te szeretsz?

Miért nem szeret téged, akit te szeretsz?

Miért van az, hogy akit te szeretnél magad mellé az a személy nem akar téged, ha te nem szeretnél valakitől semmit, ő mégis próbálkozik?

Mi történik, ha féltékennyé teszel egy nőt?

Mi történik, ha féltékennyé teszel egy nőt?

Tanácsolták már neked, hogy tegyél féltékennyé valakit? Most megtudhatod beválik- e!

Kommunikáció az emberi kapcsolatokban

Kommunikáció az emberi kapcsolatokban

Te jól kommunikálsz?

http://ujhazak.com