Ajándékötletek karácsonyra

Kinek mit adjunk a korosztálya alapján?xmas2Kereken három hetünk van szentestéig, úgyhogy eljött az ideje, hogy komolyan foglalkozzunk az ünneppel, és azzal, hogy melyik barátunknak, rokonunknak mit szeretnénk idén ajándékozni.

Ha még nincs ötletünk, akkor a következő, korosztályhoz kötött ötletek segíthetnek nekünk.

Kisgyermekek: Ha a gyermek még nincs 3 éves, akkor mindenképpen kérjünk szülői segítséget, mert nem szerencsés, ha olyasmit ajándékozunk a kicsinek, amivel a szülők nem tudnak azonosulni, vagy olyasmit választunk, amiből már egy tucat fogja otthon a port.

A tanácskérés mellett szól az is, hogy így olyan ötletet kaphatunk, amire szüksége van a kisgyereknek, és később is a hasznát tudja venni, tehát egyszerre adhatunk hasznos és praktikus ajándékot.

Ha saját kútfőből próbáljuk kitalálni, hogy mivel lepjük meg a gyermeket, akkor vegyük figyelembe, hogy mivel szereti tölteni az idejét, mi az érdeklődési köre, mert nagy sikerünk lehet, ha ezeket szem előtt tartjuk.

Egy állandóan mozgásban lévő kisgyereknek jó ajándék egy játékmotor, futóbicikli, trambulin, ugrókötél, ugráló labda, szánkó, a kreatívaknak pedig valamilyen kézműves kellék.

Kislányoknak remek ajándék lehet egy gyöngyfűző szett, babafelszerelés (fésű, hajgumi, új ruha). A fiúk gyurmának, építőkockának, legónak, vagy dömpernek örülnének. Ruhaneműt akkor szemezgessünk, ha tudjuk a gyermek méretét. A nagyobb gyerekeket memóriajátékkal, könyvekkel, óvodás, iskolás felszereléssel is meglephetjük.

kidKamaszok: Egy picit nehezebb dolgunk lesz ezzel a korosztállyal, mely meg van róla győződve, hogy kiforrt képe van a világról, és nem tud örülni, ha olyan ajándékot kap, amit ebbe nem tud beleilleszteni.

A kamaszok esetében fontos, hogy próbáljunk megfelelni az igényeiknek, és csak módjával terelgessük őket abba az irányba, ami szerintünk helyes. Ha például könyvet ajándékozunk egy kamasznak, akkor lehet, hogy hatalmas örömöt okozunk neki, de lehet, hogy sosem fogja elolvasni a művet.

Igaz, az egyik legszemélytelenebb ajándék, de mégis a kamaszok a pénznek tudnak örülni a legjobban, mert abból azt vehetnek, amit szeretnének, vagy hozzáadhatják a spórolt pénzükhöz, hogy majd valami nagyobb dologra költsék.

Ha nem szeretnénk pénzt adni, akkor a különböző elektronikus eszközökhöz tartozó kiegészítőkkel is örömet okozhatunk a kamaszoknak. Ilyen például a telefontartozékok, hordozható töltők, vezeték nélküli routerek, vagy videójátékok.

Sok kamasz szeret ruhákat vásárolni, de ezeket jobb, ha vele együtt vesszük meg, vagy a blokkot mellékeljük az ajándékhoz, hogy az ajándékozott kicserélhesse, ha nem tetszik neki a ruhadarab.
Ékszerekkel, bizsukkal is próbálkozhatunk. Lányoknak kiegészítőket, míg a fiúknak órát vehetünk. Ahogy a kisgyerekeknél, úgy a kamaszoknál is beválhatnak az iskolához tartozó kellékek, például egy új táska. Ha tudjuk, hogy a kamasz ismerősünk szeret mozogni, akkor sportfelszerelést, vagy bérletet is vehetünk neki.

xmasFiatal felnőttek: Elég könnyű dolgunk van, ha fiatal felnőttnek veszünk karácsonyi ajándékot, mert ez a korosztály még mindennek örül, ami a kamaszkorára emlékezteti őket, ráadásul a fiatal felnőttek az önálló élet küszöbén állnak, ami rengeteg lehetőséget ad nekünk.

Ha közelről ismerjük a fiatal felnőttet, akkor valószínűleg tudjuk, hogy mire van szüksége, de itt is puhatolózhatunk. Amennyiben például költözni készül a fiatal, akkor sok esetben nincs semmije, tehát bőven van miből választanunk. Vehetünk például ágyneműt, törülközőt, vagy konyhafelszerelést.

A fiatal felnőttek is örülnek a karácsonynak, hiszen tudják, hogy ilyenkor sok-sok apróságot beszerezhetnek a rokonoktól, ismerősöktől, családtól, úgyhogy nyugodtan kérdezzük meg, hogy mire lenne szüksége a fiatalnak!

Ugyancsak jó megoldás, ha kupont ajándékozunk ennek a korosztálynak. Ez tartalmazhat egy utazást, szépségápolási vagy ruhavásárlási hozzájárulást.

giftFelnőttek: Ennek a korosztálynak többnyire már mindene megvan. A lakásukat berendezték, és nem szenvednek hiányt az alapvető szükségleteikben. Ez a korosztály általában olyasmi után vágyakozik, amire nem telik nekik. Igaz, ezt a kívánságot sokszor az ajándékozó sem tudja teljesíteni.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy esélytelen jó ajándékot találnunk a felnőtteknek. Idézzük fel, hogy a felnőtt ismerősünknek mi az érdeklődési köre, munkája, hobbija, és van-e olyan eszköz, amivel meglephetjük.

A szabadidős tevékenység esetében legtöbbször vehetünk egy-egy kiegészítőt, vagy egy régi eszköz helyett egy újat. Adhatunk például autós, sportos kiegészítőket. A férfiaknak horgász vagy barkács felszerelést. Ha felnőttség ellenére valaki még őrzi magában a gyermeket, akkor egy modern elektronikai eszközzel, videojátékkal, konzolokkal is meglephetjük az illetőt.

Sok felnőtt nő szereti a ruhákat, kiegészítőket, szépségápolási termékeket, könyveket, konyhai, lakás kiegészítőket. De, ha nem találunk testre szabott ajándékot, akkor itt is megoldást jelenthetnek a kuponok, amikkel különleges élményt, például sétarepülést, tesztvezetést adhatunk.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Mi alapján válassz jó hajszárítót?

Mi alapján válassz jó hajszárítót?

Milyen szempontokat kell figyelembe venned, amennyiben hajszárítót szeretnél vásárolni?

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

Szülő - gyermek viszony- apa-lánya kapcsolati következmények

Szülő - gyermek viszony- apa-lánya kapcsolati következmények

Mennyire van hatással egy szülő a gyermeke egész felnőttkorára? Mit lehet tenni?

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Verbális támadások- verbális önvédelem

Verbális támadások- verbális önvédelem

A szóbeli támadásoknak ki vagyunk téve a mindennapok során, ami hatással van az életminőségünkre. Kezeljük helyesen a saját érdekünkben.

A nőnapot tartsuk meg 2021-ben is- Így ajándékozz virágot

A nőnapot tartsuk meg 2021-ben is- Így ajándékozz virágot

Idén március 8-án szigorodnak a járványügyi korlátozások, ám a virágboltok még nőnapkor nyitva tartanak. Érdemes kihasználnod és örömet szereznek a nőknek, adunk tippeket, hogy megkönnyítsük a dolgod.

Miért nem szeret téged, akit te szeretsz?

Miért nem szeret téged, akit te szeretsz?

Miért van az, hogy akit te szeretnél magad mellé az a személy nem akar téged, ha te nem szeretnél valakitől semmit, ő mégis próbálkozik?

Mi történik, ha féltékennyé teszel egy nőt?

Mi történik, ha féltékennyé teszel egy nőt?

Tanácsolták már neked, hogy tegyél féltékennyé valakit? Most megtudhatod beválik- e!

Kommunikáció az emberi kapcsolatokban

Kommunikáció az emberi kapcsolatokban

Te jól kommunikálsz?

http://ujhazak.com