Kommunikáció az emberi kapcsolatokban

Annyira egyszerűnek tűnik, hogy beszélünk egymáshoz, azonban egyáltalán nem mindegy hogyan tesszük azt, a legtöbb konfliktus forrása a helytelen kommunikációból ered. 

A gondolataink alkotják  a szavainkat, lényeges azonban hogy milyen minőségben kommunikáljuk a gondolatainkat, véleményeinket, problémáinkat mások felé. Az első legfontosabb dolog az, hogy mindig gondolkodjunk mielőtt beszélünk, megfelelő hangnemben tegyünk azt, sokszor egy hirtelen kimondott szó is képes a másik emberben olyan lelki dolgokat elindítani, amely negatívan hat majd a kapcsolatra, sőt talán a hallgató életére is. Ne legyünk tehát meggondolatlanok! Nem lehet elégszer hangsúlyozni a szavaknak ereje van! A sértő, bántó mondatok ugyanúgy nyomot hagynak a lélekben, mint az ütések a testen, maradandóak és fájóak. 

Senki nem gondolatolvasó! Nagyon sok kapcsolatban a félre csúszott kommunikáció avagy annak teljes hiány okozza a problémákat. Általában igaz ez arra, ha az egyik félnek vannak problémái, de nem közvetíti ezt szavakkal mások felé, amihez természetesen mindenkinek joga van, ám az elnyomott sérelmek a felszín alatt maradnak, ami általában kivetítődik az ember viselkedésében, amit a környezet nem fog érteni, hiszen nem tudják a konkrét okot. Ez egyik fél számára sem jó megoldás, aki magában tartja például, ha egy másik személlyel kapcsoltban sérelmez valamit, saját magát őrli ezáltal, sőt megtagadja annak az esélyét, hogy a probléma megoldódjon. Amennyiben elmondaná őszintén megadná az esélyt annak, hogy az esetleges félreértésekre fény derüljön és ő maga megkönnyebbüljön attól, hogy kimondja, ami bántja. Sokszor a másik fél nem is szándékosan akar a sértődött személyben negatív gondolatokat kelteni, de ha nem is tudja ennek a tényét, nem is lesz módja jóvátételre, változtatásra sem. Nem utolsó sorban pedig megoldás csak akkor lesz, ha megbeszélik a problémákat, nyíltan és őszintén.

Mit eredményez, ha mégis a hallgatás mellett dönt valaki? Totális káoszt! Nyilván nem tudja elrejteni azt, hogy ő valami miatt neheztel, aki csak azt látja, hogy megváltozott a viselkedése talán első körben rákérdez az okra, ha nincs magyarázat elkezd találgatni. Ekkor csak a képzelet szab határt annak, hogy végül mikkel próbálja magyarázni. Amennyiben továbbra sincs megfelelő kommunikáció elkezdődik az oda- vissza játék, ami azt jelenti a másik fél is felveszi azt a viselkedésformát, amellyel ő is szembesült. A probléma nem csak megoldatlan maradt, de fokozódik, ami visszafordíthatatlan szituációkat, végkimenetelt eredményezhet. 


Miért nem mondják ki sokan a problémáik okát?

Ennek hátterében állhat félelem a következményektől, amelyet nem ártana leküzdeni, hiszen sokkal nagyobb konfliktus kerekedhet a félreértésekből, mint a nyílt, őszinte megnyilvánulásokból. 
Önbizalomhiány, önértékelési zavar, ekkor a sértett fél inkább elnyomja magában azt ami nyomasztja, mert nem érzi azt, hogy számítana a véleménye, változna attól valami, ha megfelelően kommunikálni, sőt fél, hogy alul marad a beszélgetés kapcsán. Természetesen szükséges lenne változtatni. Mindenki véleménye egyenlően fontos, csupán azzal kell tisztában lenni, hogy nem áll fenn mindig az a helyzet, hogy valamelyik félnek igaza van, ugyanis két szemszögből látják a dolgokat, nem kell egyetérteniük, mindkettő személynek lehet igaza a saját egyéniségükből fakadóan, ehhez kell megértés, tisztelet, elfogadás. 
Lehet akár berögzültség miatt is, ekkor a sértett fél már automatikusan elkönyveli, hogy hallgatnia érdemes, hiszen a múlt tapasztalatai alapján ezt tartja biztonságosnak. Miért? Azért, mert akadnak azért olyan emberek, akikkel egyszerűen nem lehet megfelelően kommunikálni, például olyanok akik azt gondolják nekik lehet csak igazuk, akik egyáltalán nem tűrik el, azt ha másoknak velük szemben vannak negatív kritikái vagy csak nem értenek velük egyet. Ők automatikusan támadnak, ha azt érzékelik valaki nem csak dicsérni szeretné őket. Fontos tudni az ilyen emberek esetében indokoltabb a velük kapcsolatos problémákat elengedni, sőt tőlük eltávolodni is. Legyünk azzal is tisztában, hogy nem ez az általános viselkedésforma, megfelelő érzelmi intelligenciával bíró emberek még a negatív kritikákat is képesek normál módon meghallgatni, sőt építkezni is tudnak ezekből. 

Még akkor is sokkal jobban jár mindkét fél, ha akár egy fájóbb negatív kritikát ( természetesen korrekt formában elmondva) kell meghallgatnia, az első reakció normális esetben nem fog jól eső érzést kelteni, de ebből elindulhat egy megértési, akár változási folyamat. Míg akkor, ha valakivel problémánk van, de nem mondjuk el neki, ám minden adandó alkalommal érzékeltetjük vele, az folyamatos stresszt és sértettséget produkál mindkét félben.

Hozzászólások

Mi alapján válassz jó hajszárítót?

Mi alapján válassz jó hajszárítót?

Milyen szempontokat kell figyelembe venned, amennyiben hajszárítót szeretnél vásárolni?

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

Szülő - gyermek viszony- apa-lánya kapcsolati következmények

Szülő - gyermek viszony- apa-lánya kapcsolati következmények

Mennyire van hatással egy szülő a gyermeke egész felnőttkorára? Mit lehet tenni?

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Verbális támadások- verbális önvédelem

Verbális támadások- verbális önvédelem

A szóbeli támadásoknak ki vagyunk téve a mindennapok során, ami hatással van az életminőségünkre. Kezeljük helyesen a saját érdekünkben.

A nőnapot tartsuk meg 2021-ben is- Így ajándékozz virágot

A nőnapot tartsuk meg 2021-ben is- Így ajándékozz virágot

Idén március 8-án szigorodnak a járványügyi korlátozások, ám a virágboltok még nőnapkor nyitva tartanak. Érdemes kihasználnod és örömet szereznek a nőknek, adunk tippeket, hogy megkönnyítsük a dolgod.

Miért nem szeret téged, akit te szeretsz?

Miért nem szeret téged, akit te szeretsz?

Miért van az, hogy akit te szeretnél magad mellé az a személy nem akar téged, ha te nem szeretnél valakitől semmit, ő mégis próbálkozik?

Mi történik, ha féltékennyé teszel egy nőt?

Mi történik, ha féltékennyé teszel egy nőt?

Tanácsolták már neked, hogy tegyél féltékennyé valakit? Most megtudhatod beválik- e!

Kristályok az élet javításához

Kristályok az élet javításához

Használsz kristályokat? Tudod miért hasznosak?

http://ujhazak.com