Pukkancs ovisok

Az agresszió nem tanult viselkedés, a kezdetektől jelen van. Talán mindenki látott már kicsi gyereket a földön rúgkapálva ordítani.  Nézzünk a hisztik mögé.

Másfél- két éves korban az egészségesen fejlődő gyerkőc már  rengeteg területen kompetens. Jellemző módon a helyváltoztató mozgásuk már biztos és a beszédprodukció is alakul. Az én és a nem én elkülönülése azonban még nem egyértelmű. Az igények és az akarat ütközése az énfejlődéssel párhuzamosan jelenik meg. Többek között ezen a mindennapi ,, ütközéseken" keresztül építgeti a gyermek  önálló, elkülönült énjének a reprezentációját. Általában ez olyan formában jelenik meg, hogy ,, mást akarok, mint anya, azaz én más vagyok, nem ő".

A dackorszak elején a szülő reakciója a gyerek gyakran nehezen viselhető megnyilvánulásaira döntő jelentőséggel bír a kicsi énfejlődésének és énképének kialakulása szempontjából. A gyermek ,, legyőzése" nagyon sérti a fejlődését és személyiségének kibontakozását. Rugalmas határok felállítása azonban mindenképpen szükséges. Érdemes kivárni, míg az erőteljes hiszti lecseng. Általában olyankor a közelébe sem lehet menni, hiszen annyira elutasító,elég ha jelezzük számára időnként, hogy elérhetőek vagyunk, várjuk és szeretjük őt. Amint megnyugodott egy picit ölelgessük meg, hiszen az érintésünk nyugtató hatással van rá. Közben meséljük el neki, hogy megértse azt amit érzett, hogy miért lett dühös és mit csinált ezután.  A hisztivel a gyerkőc viszont ne érje el a célját! Miután újra csend lett végezzük ugyanúgy a dolgokat a terveink szerint. Nem kell mindenhez ragaszkodnunk, csak amik igazán fontosak, ne legyen a egész nap harc a gyerekkel.

A kicsi lurkónál a hiszti, visszabeszélés a szabályok megsértése az agresszió természetes megnyilvánulásai, a határok és az énerő próbálgatásának, megtapasztalásának formái. Ez egyszerűen azért van, mert még nem képes megfelelően kommunikálni, nem azt mondja, hogy dühös vagyok, mert nem ehetem meg a csokit, ehelyett felborítja esetleg az asztalt.

Az érzelemszabályzása sem tökéletes még. Már sok mindent tud, az építőkockákat egymásra helyezi szépen sorban, de az újra és újra összedől, ami frusztrációt vált ki belőle, ami pedig agressziót szül.

Az agresszió nem mindig rossz, attól függ milyen formában jelentkezik. A fizikai agresszív viselkedés általában két éves korban a leggyakoribb, ezt követően csökken. Az ovisoknál még a fizikai dominál, ritkábban a verbális forma, legkevésbé jellemző a tárgyak elleni agresszió.  Az, hogy a nevelő mit kezd ezekkel  a helyzetekkel alapvetően meghatározza, hogy a gyermek viselkedése nyers agresszió vagy az asszervitás irányába alakul-e.

Az agresszívabb gyerkőcökre általában a szülők inkább ráhagyják az elfogadhatatlan viselkedésmódot, ez a negatív magatartás mintát erősíti meg. A másik véglet a fizikai agresszió alkalmazása a szülő részéről, amivel csak rossz példát mutat.

Forrás: Családi lap