Ússzuk meg olcsón a karácsonyt!

Nem kell feltétlenül elköltenünk az egész vagyonunkat Jézus születésének örömére.christmas-money-tree
Régen a karácsony nem arról szólt, hogy milyen méregdrága ajándékot vásároljunk egymásnak, vagy arról, hogy hol vegyük meg a dekorációt, hanem arról, hogy összejöjjön a rokonság, és együtt ünnepeljük a szeretet ünnepét.

A múlt, azonban elmúlt, és ma már igenis számít az ajándék, a készülődés, de mégsem kell, hogy az összes megtakarított pénzünket elköltsük csak azért, mert karácsony van. Néhány spórolási tippel lefaraghatunk a kiadásainkból.

A legfontosabb, hogy tartsuk észben azt, hogy a karácsony nem egy verseny, ami arról szól, hogy melyikünk tud több pénzt elkölteni! Ha hívők vagyunk, akkor arra gondoljunk, hogy a karácsony Jézus születéséről szól! Ha nem vagyunk vallásosak, akkor a szeretet lebegjen a lelki szemeink előtt!

Még mielőtt bevetnénk magunkat a plázákba, inkább vegyünk példát azokról, akik évek óta tudják, hogy a saját kezűleg elkészített ajándékok sokkal nagyobb örömöt okoznak, mert azokon látszik, hogy tényleg törődtünk azzal, akinek adjuk, és nem sajnáltuk az időt az ajándék elkészítésére.

Itt érvelhetünk azzal, hogy nincs jó kézügyességünk, ám senki sem annyira kétbalkezes, hogy néhány dolgot ne tudjon egyedül megcsinálni! A saját készítésű ajándékkal nem csak nagyobb boldogságot okozunk, hanem spórolunk is.

Azzal is pénzt takaríthatunk meg, és még örömet is szerzünk, ha segítünk valamelyik rokonunknak rendbe tenni a kertet, vagy kitakarítunk helyette, esetleg elmosogatunk. Ezzel jót is cselekszünk, és boldoggá is tesszük a másikat.

Az iskolában, és a munkatársak körében szokás, hogy cetlikre felírják a neveket, majd mindenki húz egy cetlit, és csak annak vesz ajándékot, akit húzott. Ezt egyre több családban is így csinálják, úgyhogy mi is kipróbálhatjuk. A hangsúly itt azért nem a spóroláson van, hanem a szórakozáson, és a családi együttműködésen, mivel együtt szerezzük be az áhított ajándékot.

Azzal is spórolhatunk, ha nem olyan ajándékokat veszünk, amelyek csak foglalni fogják a helyet, mert pár nap múlva senki se nyúl hozzájuk. Inkább azt derítsük ki, hogy kinek milyen praktikus ajándékra van szüksége! Ez lehet akár egy robotgép, új matrac, vagy egy törülköző.

De nem csak az ajándékokon takaríthatunk meg pénzt, hanem a karácsonyi dekoráción is. Ne vegyük meg a drága díszeket, hanem készítsük el saját magunk.! Ha sikerül ebbe belevonni a családot, akkor még jobb szórakozás lesz.

christmas-saving-moneyA képeslapok küldése ma már eléggé kiment a divatból, úgyhogy mi se ragaszkodjunk hozzájuk, hanem inkább mi is e-képeslapot küldjünk azoknak, akikkel nem tudunk találkozni, vagy csak valamelyik közösségi oldalon kívánjunk kellemes ünnepeket!

Az ajándékok becsomagolására se költsünk sokat! Teljesen felesleges drága csomagolópapírt venni, hiszen úgyis szét lesznek tépve. Ha akarjuk, akkor akár karácsony után megvehetjük a jövő évi papírt, de előbb nézzünk jól körbe, hogy hol vehetjük meg ezt a legolcsóbban!

A karácsonyi menüre azt mondhatnánk, hogy képtelenség spórolni rajta, hiszen minden hozzávaló drága. Ez igaz is, de senki se jelentette ki, hogy csak egy személy készítheti el a fogásokat. Üljünk le a családunkkal, és beszéljük meg, hogy ki mit főzzön-süssön meg, majd karácsony estéjén rakjuk össze az ételeket! Ezzel máris spóroltunk.

A karácsony tehát csak akkor üríti ki a pénztárcánkat, ha lusták vagyunk elgondolkodni azon, hogy mivel spórolhatnánk. Ha szépen megszervezünk mindent, akkor könnyen elérhetjük, hogy olcsón megússzuk az ünnepet!

(Forrás: napidoktor.hu)

Hozzászólások

Mi alapján válassz jó hajszárítót?

Mi alapján válassz jó hajszárítót?

Milyen szempontokat kell figyelembe venned, amennyiben hajszárítót szeretnél vásárolni?

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

Szülő - gyermek viszony- apa-lánya kapcsolati következmények

Szülő - gyermek viszony- apa-lánya kapcsolati következmények

Mennyire van hatással egy szülő a gyermeke egész felnőttkorára? Mit lehet tenni?

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Verbális támadások- verbális önvédelem

Verbális támadások- verbális önvédelem

A szóbeli támadásoknak ki vagyunk téve a mindennapok során, ami hatással van az életminőségünkre. Kezeljük helyesen a saját érdekünkben.

A nőnapot tartsuk meg 2021-ben is- Így ajándékozz virágot

A nőnapot tartsuk meg 2021-ben is- Így ajándékozz virágot

Idén március 8-án szigorodnak a járványügyi korlátozások, ám a virágboltok még nőnapkor nyitva tartanak. Érdemes kihasználnod és örömet szereznek a nőknek, adunk tippeket, hogy megkönnyítsük a dolgod.

Miért nem szeret téged, akit te szeretsz?

Miért nem szeret téged, akit te szeretsz?

Miért van az, hogy akit te szeretnél magad mellé az a személy nem akar téged, ha te nem szeretnél valakitől semmit, ő mégis próbálkozik?

Mi történik, ha féltékennyé teszel egy nőt?

Mi történik, ha féltékennyé teszel egy nőt?

Tanácsolták már neked, hogy tegyél féltékennyé valakit? Most megtudhatod beválik- e!

Kommunikáció az emberi kapcsolatokban

Kommunikáció az emberi kapcsolatokban

Te jól kommunikálsz?

http://ujhazak.com