Az Indotek Group 15 millió eurót költ marosvásárhelyi plázájára

Az Indotek Group külföldi plázaportfóliójára is kiterjeszti felújítási programját, közel 15 millió euróból bővíti és megújítja a Marosvásárhelyen található plázáját - közölte a magyarországi befektetési csoport csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a Romániában található közel 50 ezer négyzetméternyi területen elhelyezkedő Promenada Mall korszerűsítését két ütemben valósítják meg. A pláza felújítási programjának első szakasza - a belső terek és a homlokzat megújítása - jelenleg is folyamatban van, miközben a bevásárlóközpont a megszokott módon üzemel. A beruházás következő fázisa jövőre veszi kezdetét, akkor az épület bővítése indul meg.
    

Kiemelték, hogy az ingatlan energiahatékonyságának növelése érdekében mintegy 5000 négyzetméternyi napelemet telepítenek az épületre közel 1 millió euróból. A csoport öt éve kezdett hozzá plázafelújítási programjához; eddig kilenc bevásárlóközpontot újított fel, illetve modernizált. Tavaly Szegeden, Kaposváron és Szolnokon, tavalyelőtt Sopronban, Csepelen, Zalaegerszegen és Debrecenben zárta le a felújítási projektjeit, az idén fejeződnek be a Pécs és a Győr Plaza korszerűsítési munkálatai.
    

A marosvásárhelyi ingatlant a cég 2019-ben vásárolta meg, azóta tovább terjeszkedtek a romániai piacon, így már a Bukarest központjában található One Victoriei irodaház és a Băneasa Business Center is az társasághoz tartozik. A vállalat jelezte, hogy további terjeszkedést tervez a régióban, jelenleg több potenciális akvizícióról tárgyal.
   

Jellinek Dániel, az Indotek Group alapítója és vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy az e-kereskedelem térnyerése ellenére a bevásárlóközpontok létjogosultsága megmarad, a vásárlók közösségi és találkozási pontként is tekintenek a plázákra. A cégcsoport több mint 530 főt foglalkoztat, a birtokában lévő ingatlanok száma meghaladja a 350-et. A társaság Magyarországon és Románián kívül még 11 országban van jelen, így például Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban, Szerbiában, Horvátországban, Lengyelországban és Portugáliában.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

A jövőbeni jelzáloghitelesek kockázatait mérsékelni hivatott intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai Parlament. Az új uniós szabályok értelmében a hitelfelvevőknek az EU egész területé...

http://ujhazak.com