Az ingatlan.com árbevétele tavaly 3,8 milliárd forintra nőtt

Az ingatlan.com nettó árbevétele 2021-ben, évi 17 százalékos bővüléssel 3,8 milliárd forintra nőtt - közölte az ingatlanhirdetési portál szerdán az MTI-vel.Keleti József, az ingatlan.com Zrt. igazgatóságának elnöke és üzletágvezetője a közleményben kifejtette, a jelentős, kétszámjegyű növekedést az ingatlanpiaci élénkülés, a látogatók és hirdetők számának növekedése, valamint a fővároson kívüli régiók erősödése segítette. A járvány a gazdaság minden területét, így az ingatlanpiacot is negatívan érintette, de a gazdaság újraindulásával itt is élénkülés indult 2021-ben - tette hozzá.
    

Az ingatlan.com felületén 2021-ben több mint 620 ezer hirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők, az ország 2955 településéről. Az oldalt havi átlagban 3,7 millió látogató kereste fel, 134 millió alkalommal. Ez 5, illetve 17 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest, meghaladja a járvány előtti, 2019. évi adatokat is.
    

A növekedést támogató piaci környezet miatt az ingatlan.com 6 százalékkal 120-ra növelte a munkatársai létszámát. Az ingatlanhirdetési portál szakértői szerint az idei gazdasági kilátások egyelőre még bizonytalanok, részben az Ukrajnában zajló háború kedvezőtlen hatásai és a gyorsuló infláció következtében emelkedő hitelkamatok miatt.
    

Az ingatlan.com 1998-ban indult, azóta a szektor független szereplője: ingatlanhirdetésen kívül más tevékenységet nem végez, és egyéb ingatlanpiaci érdekeltséggel nem rendelkezik. A weboldalt üzemeltető ingatlan.com Zrt. 100 százalékos magyar tulajdonban áll. A cégcsoporthoz tartoznak a kereskedelmi ingatlanpiac vezető hirdetési portáljai: az iroda.hu, a retail.hu és a raktar.hu, valamint a money.hu is, ahol számos bank kínálatát lehet összehasonlítani egy helyen. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az ingatlan.com nettó árbevétele 2020-ban 3,23 milliárd forintot, adózott eredménye 1,23 milliárd forintot tett ki.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

A jövőbeni jelzáloghitelesek kockázatait mérsékelni hivatott intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai Parlament. Az új uniós szabályok értelmében a hitelfelvevőknek az EU egész területé...

http://ujhazak.com