Befektetőt vont be Váci úti fejlesztésébe az Optima

Részben értékesítette a budapesti Reno Udvart az Optima Befektetési Zrt., a befektető a nemzetközi hátterű Chi Fu Befektetési Csoport leányvállalata.A Pallas Athéné Alapítvány vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. szerdai tájékoztatása szerint 2016-ban vásárolták meg a főváros 13. kerületében, a Váci út 160-168. szám alatt található, három telekből álló ingatlanegyüttest, a csaknem 7,5 hektáros terület vételára 17,2 milliárd forint volt. Az Optima most 22,8 milliárd forintos értékelés mellett értékesítette részesedésének 60,4 százalékát, így eddig 3 milliárd forint nyereséget realizált a befektetésen.

   
Az Optima Zrt. korábban azt közölte, hogy a mintegy 7,5 hektáros telken iroda és kereskedelmi terület kiépítését tervezi. Az új befektető, a Chi Fu Befektetési Csoport az Optima által megkezdett projektet a tervezett ingatlanfejlesztési koncepciónak megfelelően folytatja - közölték. A Magyarországon négy éve jelen lévő Chi Fu Befektetési Csoport 30 év befektetési és alapkezelői tapasztalattal rendelkezik az Egyesült Államokban, Kínában, Hongkongban és Tajvanon.
    

A több mint 25 milliárd dollár értékű vagyont kezelő csoport számos magántőke-befektetést valósított meg a megújuló energia újrahasznosítás, az egészségügyi szolgáltatások és technológiák, a gyógyszer- és biotechnológia, valamint az élelmiszeripar területén, illetve az ingatlanpiacon - jelezték a közleményben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

A jövőbeni jelzáloghitelesek kockázatait mérsékelni hivatott intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai Parlament. Az új uniós szabályok értelmében a hitelfelvevőknek az EU egész területé...

http://ujhazak.com