BIEF: több mint 162 ezer négyzetméterrel nőtt a logisztikai ingatlanterület a második negyedévben

A második negyedévben több mint 115 ezer négyzetméter új logisztikai ingatlant adtak át a budapesti agglomerációban, míg vidéken csaknem 47 ezer négyzetmétert - közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) az MTI-vel hétfőn.Június végére az ipari és logisztikai ingatlanállomány területe a budapesti agglomerációban 2,928 millió négyzetmétert tett ki, vidéken meghaladta az 1,38 millió négyzetmétert. A fővárosban és környékén az új átadások terület alapján csaknem elérték a tavalyi azonos időszak szintjét, de az üresedési ráta 2,5 százalékponttal magasabb, 6,4 százalékos lett, majdnem 188 ezer négyzetméter volt kihasználatlan. Vidéken a több mint 75 ezer négyzetméternyi üres ingatlan 5,5 százalékos arányt jelent.
    

A teljes bérlői kereslet a fővárosi agglomerációban több mint 113 ezer négyzetméter, ami éves összevetésben csaknem 34 százalékos csökkenés. A teljes keresleten belül a hosszabbításoké volt a legnagyobb rész 42 százalékkal, míg az új szerződések aránya 39 százalék, az előbérleteké 19 százalék - közölték. A tulajdonos használatában álló területek nem tartoznak bele az összesítésbe.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

A jövőbeni jelzáloghitelesek kockázatait mérsékelni hivatott intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai Parlament. Az új uniós szabályok értelmében a hitelfelvevőknek az EU egész területé...

http://ujhazak.com