Csökkent a megkezdett lakóingatlan-építések száma az Egyesült Államokban augusztusban

Júliushoz képest az Egyesült Államokban csökkent a megkezdett lakóingatlan-építések száma, és kevesebb építési engedélyt is adtak ki augusztusban.A kereskedelmi minisztérium csütörtökön azt közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint augusztusban éves szintre vetítve 1 millió 416 ezer lakóingatlan építését kezdték el, ami júliushoz viszonyítva 5,1 százalék csökkenés. Elemzők kevésbé romló adatot, 1 millió 478 ezret vártak a júliusi 1 millió 492 ezer után.

    
A kiadott építési engedélyek évesített száma 0,9 százalékkal, 1 millió 470 ezerre süllyedt a júliusi 1 millió 483 ezerről. A szakértők emelkedő számra, 1 millió 520 ezerre számítottak augusztusra. Az amerikai gazdaság februárban süllyedt recesszióba. Az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) 5,0 százalékos évesített ütemben csökkent az első negyedévben, a második negyedévben pedig 31,7 százalékkal.
    

A lakásépítők szeptemberben derűlátóak voltak. Az amerikai lakásépítők nemzeti szövetsége (NAHB) szerdán ugyanis azt közölte, hogy a több száz lakóingatlan-építő cég megkérdezésével készült szeptemberi index rekordszintre, 83 pontra emelkedett az augusztusi 78 pontról.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

A jövőbeni jelzáloghitelesek kockázatait mérsékelni hivatott intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai Parlament. Az új uniós szabályok értelmében a hitelfelvevőknek az EU egész területé...

http://ujhazak.com