Duna House: a felújítandó ingatlan egyre kevésbé jelent olcsó alternatívát

Az elmúlt évben érezhetően csökkent a különbség az új építésű és a felújítandó lakások ára között, ami alapjaiban kérdőjelezi meg a korábbi feltételezéseket, miszerint egy felújítandó ingatlan automatikusan az olcsóbb alternatíva - vetette fel kedden kiadott elemzésében a Duna House.Az ingatlanpiac idén történelmi árszinteket ért el Budapesten, az új építésű lakások átlagos négyzetméterára 1,5-1,6 millió forint között mozgott, a felújítandó téglalakásoké pedig elérte a 950-990 ezer forintot.

Az új építésű fővárosi lakások körében a korszerű kivitelezés és a kiemelkedő energetikai jellemzők mellett az egyre szűkülő kínálat is felfelé hajtja az árakat. A II. kerületben már a 3,4 millió forintos árszintet is elérheti, de például már az I., V. és XII. kerületben is 2 millió forint feletti négyzetméterárakkal kell számolni.

Eközben a felújítandó lakások ára is egy év alatt 12 százalékkal emelkedett. A jobb állapotú használt társasházi lakások medián ára már négyzetméterenként 1,1 millió forint a 40 négyzetméter alatti garzonok átlagára pedig elérte az 1,2 millió forintot négyzetméterenként, amivel megközelíti az új építésűek árszintjét.

Szegő Péter, a Duna House PR és elemzési szakértője a közleményben arra hívja fel a figyelmet, hogy a felújítási költség jelentősen megdrágíthatja a beruházást. Szeringe egy átlagos, 60 négyzetméteres lakás kozmetikai felújítása akár 6 millió forintba is kerülhet, míg egy átfogó, energetikai korszerűsítés esetén akár a 15 millió forintot is elérheti. Így a teljes költség sok esetben már nem is kedvezőbb, mint egy új építésű lakásé, különösen, ha társasházi lakásról van szó, ahol az Otthonfelújítási Támogatás nem vehető igénybe - állapította meg.

A felújítandó családi házak piaca ugyanakkor más képet mutat: egy Pest vármegyei, 120 négyzetméteres családi ház átlagosan 450-550 ezer forintos négyzetméteráron vásárolható meg, ami 54-66 millió forintos vételárat jelent.

Ha ehhez hozzáadjuk a mintegy 30 millió forintos felújítási költséget, amit az Otthonfelújítási Támogatás 3 millió forinttal mérsékelhet, a teljes beruházás 81-93 millió forint közé tehető - hozta fel példaként az ingatlanközvetítő. Ez az összeg már versenyképessé tehet egy felújítandó családi házat egy új építésűvel szemben
- vélekedtek a közleményben.

A Duna House szerint az új építésű lakás ideális választás azoknak, akik élhetnek a CSOK Plusz vagy Babaváró hitel nyújtotta előnyökkel, és fontos számukra az azonnali beköltözhetőség, valamint a hosszú távon alacsony rezsiszint. Felújítandó lakás, vagy családi ház pedig azoknak a gyermekes családoknak ajánlott, akik jogosultak az Otthonfelújítási Támogatásra - összegezte a Duna House.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com