Duna House: a kisebb alapterületű lakások népszerűek

Novemberben nyolcezer ingatlan cserélt gazdát országosan a Duna House becslése szerint, míg éves szinten több mint 118 ezer adásvétel történt eddig az ingatlanpiacon. Az év egészét nézve a társaság körülbelül 125-127 ezer ingatlanpiaci tranzakciót vár. A közlemény szerint visszafogott kereslet mellett népszerűek a kisebb alapterületű lakások: novemberben például a főváros budai oldalán a tranzakciók 35-35 százalékát fedték le a 20-40 és a 40-60 négyzetméter közötti lakások, míg egy évvel korábban ezek aránya 3, illetve 27 százalék volt.A budai eladások 26 százaléka 900 ezer és 1 millió forint közötti négyzetméteráron történt, míg az értékesített otthonok több mint felénél a négyzetméterár meghaladta az 1 millió forintot, ezen belül 9 százalékuknál az ár több mint 1,6 millió forint volt. Tavaly novemberben a Budán elkelt ingatlanok 33 százalékánál a lakásár meghaladta a 70 millió forintot, míg idén mindössze 9 százalék tartozott ebbe a sávba.
    

A Duna House adatai szerint a főváros pesti oldalán a 40-60 négyzetméter közötti alapterületű lakások voltak a legkelendőbbek. A legtöbb lakást 2021 novemberében négyzetméterenként 600 ezer forint alatt adták el, míg az idén az értékesített otthonok legnagyobb része a 600-800 ezer forintért kelt el, az adás-vételek 10 százalékánál pedig az 1,4 millió forintot is meghaladta a négyzetméterenkénti ár. A lakások ára a tranzakciók 20 százalékánál több mint 70 millió forint volt, míg egy évvel korábban ez az arány 9 százalékot tett ki.
    

A közlemény szerint novemberben országosan a 40-60, Pest megyében pedig a 60-80 négyzetméter alapterületű ingatlanok voltak a legkeresettebbek. Országosan a legtöbb értékesített ingatlan négyzetméter ára, tavalyhoz hasonlóan, nem érte el a 250 ezer forintot, míg Pest megyében a legtöbb esetben az ár meghaladta a 600 ezer forintot.
    

A budapesti ingatlanpiacon novemberben az adás-vételek csaknem felében a befektetési célú vásárlás motiválta a vevőket, akik átlagosan 61,2 millió forintot költöttek erre a célra - írták. A második helyen az első lakás vásárlása áll, amelyre a vevők átlagosan 39,5 millió forintot fordítottak. Ezzel szemben vidéken a vevőket leginkább a nagyobb ingatlanba költözés motiválta, ezt követte az első lakás vásárlása. Az előbbire átlagosan 43,7 millió forintot, az utóbbira pedig átlagosan 26,7 millió forintot költöttek.
   

A fővárosban a leggyakoribb eladási ok a befektetés értékesítése volt, amelyből átlagosan 70,1 millió forinthoz jutottak az ügyfelek, míg a vidéki eladók motivációját azonos arányban az örökölt ingatlan értékesítése, a kisebbe költözés és a nagyobb ingatlanra váltás adta idén novemberben. Tavaly 160 678 adásvétel jött létre a magyarországi ingatlanpiacon, ami 19 százalékkal haladja meg a 2020-as eredményt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

A jövőbeni jelzáloghitelesek kockázatait mérsékelni hivatott intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai Parlament. Az új uniós szabályok értelmében a hitelfelvevőknek az EU egész területé...

http://ujhazak.com