Duna House: a lassulás ellenére erős évet zárhat idén is az ingatlanpiac

Az őszi hónapokban ismét jól teljesít az ingatlanpiac, így a tavasz végi és nyári gyengébb hónapok ellenére a tavalyihoz hasonló, erős évet zárhat idén is - derült ki a Duna House Barométeréből. Az MTI-hez eljuttatott jelentés szerint az első tíz hónapban 1,8 százalékkal kevesebb volt az adásvételek száma, mint egy évvel korábban, így aktív év végi forgalom mellett a tavalyihoz közeli lehet a tranzakciószám.

   
Szeptember után októberben is 13 ezer feletti adásvétel volt országosan, az egy évvel korábbinál csaknem 4 százalékkal több. Októberben Budapesten 40 százalékra mérséklődött a befektetők jelenléte, amely az előző hónapokhoz képest 5-6 százalékpontos csökkenést jelent. Vidéken mintegy 8 százalékpontos csökkenéssel 22 százalékra mérséklődött a befektetők aránya.
    

Az árak továbbra is országszerte folyamatos nőnek vannak, az egy évvel ezelőtti értékekhez képest a keleti országrész tégla otthonainak négyzetméterára emelkedett legnagyobb mértékben. Budapesten 23 százalékos az átlagos emelkedés, ám az átlagtól az egyes ingatlantípusok lokációtól függően kisebb-nagyobb mértékben eltérnek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

A jövőbeni jelzáloghitelesek kockázatait mérsékelni hivatott intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai Parlament. Az új uniós szabályok értelmében a hitelfelvevőknek az EU egész területé...

Veszélyes hulladékkal szennyezi a várost a nápolyi maffia

Veszélyes hulladékkal szennyezi a várost a nápolyi maffia

Szemét a sétálóutcákon, veszélyes hulladékkal teli illegális lerakóhelyek a külterületeken: a turisták által egyik legkedveltebb dél-olasz várost, Nápolyt évtizedek óta sújtja a felhalmozódott szemét ...

http://ujhazak.com