Duna House: a pandémia előtti szintre emelkedett a külföldiek ingatlanvásárlása

Tavaly 3647 kérelmet nyújtottak be magyarországi ingatlanvásárlásra Európai Unión kívüli külföldi állampolgárok, ami 23 százalékkal több, mint egy évvel korábban; hasonló aktivitásra utoljára 2019 előtt volt példa - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.A Duna House elemzése szerint a benyújtott kérelmekből 3485 részesült pozitív elbírálásban (95,5 százalék), ez az éves becsült ingatlantranzakciók 2,8 százalékát fedte le, a 2023-as 2,7 százalék után.

Tavaly a kínai ingatlanvásárlók voltak a legaktívabbak a hazai ingatlanpiacon, az EU tagállamokon kívüli vásárlások mintegy harmadát tették ki 1106 tranzakcióval, azaz 71 százalékos növekedéssel 2023-hoz képest. Az adásvételek 16 százalékát vietnámi vevők adták - közölték.

A statisztika szerint az engedélyhez kötött ingatlantranzakciók 84 százalékában lakóingatlan szerepelt, a megvásárolt otthonok 76 százaléka fővárosi lakás volt 2024-ben. Budapesten belül a hetedik kerületben kötötték a legtöbb üzletet, az adásvételek 15 százalékát, majd 12-12 százalékkal terézvárosi, józsefvárosi, illetve 13. kerületi ingatlanok következtek.

A fővároson kívül Pest vármegyében vásároltak leginkább külföldiek - 5 százalékos arányban-, de Győr-Moson-Sopron vármegye is keresett célpont volt (3 százalék). A vidéki városok listáján Debrecen mellett Sopron, Mosonmagyaróvár, valamint Pécs és Szeged is kedvelt lokációnak számítottak.

Megjegyezték: Magyarországon engedély nélkül az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség tagállamai mellett svájci állampolgárok vásárolhatnak ingatlant.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com