Duna House: egyre nagyobb teret nyer az alku az ingatlanpiacon

Az ingatlanpiacon a kereslet az év folyamán fokozatosan csökkent, az alku egyre nagyobb teret nyert az eladási folyamatban, az év végére pedig néhol már a hirdetési ár is visszaesett - mutatott rá a Duna House (DH) az MTI-nek hétfőn elküldött közleményében.Kiemelték, hogy a társaságnál a tranzakciók mindössze ötöde zárult az eladó által meghirdetett áron éves szinten, a vevők az adásvételek 75 százalékában alkudni tudtak. Egyelőre a sokak által várt kiugró árcsökkenés elmaradt, ugyanakkor megállt az árak emelkedése és kezdetét vette a korrekció az ingatlanpiacon - összegezték.
    

Közölték, hogy novemberben a használt téglaépítésű lakások árából Budapest belvárosában a tulajdonosok 4 százalékot engedtek az alku során, a budai téglalakásoknál 3 százalék, míg a pesti oldalon szintén 4 százalék volt az alku mértéke. Országos szinten a végső árból a keleti régió eladói 8 százalékot engedtek, miközben már a hirdetés során 4 százalékkal csökkentették az irányárat. Nyugaton a hirdetésiár 3 százalékos változása mellett a tulajdonosok további 7 százalékot hajlandóak még engedni az eladási árból - írták.
    

Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője a közleményben elmondta, hogy a cég közvetítőinek segítségével értékesített otthonok 5 százaléka kelt el idén a hirdetésben szereplő árnál magasabban. A versengés főként a befektetési céllal vásárlókra jellemző, akik a kiváló és jó állapotú ingatlanokért átlagosan 4 százalékkal kínálnak többet a hirdetési árnál - tette hozzá. A legnagyobb értékű licit 35 millió forinttal többet jelentett az eladónak, mint amennyiért eredetileg meghirdette otthonát.
    

A szakember rámutatott: az ingatlanok energetikai korszerűségének szempontja jelentősen felértékelődött az év második felében az eladás során. A kereslet a modern, energiatakarékos ingatlanok felé tolódik, a korszerűtlenebb otthonok tulajdonosainak a sikeres értékesítés érdekében egyre gyakrabban bele kell számolniuk az árba az átalakítások költségét, kénytelenek rugalmasabbnak lenni az alkufolyamatban - írták.
    

A Duna House becslése szerint novemberben 8000 ingatlan-adásvétel volt Magyarországon, ami októberhez képest 4 százalékos, 2021 novemberéhez képest 27 százalékos csökkenés. Éves szinten a cég becslése alapján több mint 118 ezer adásvétel zajlott eddig a magyarországi ingatlanpiacon, amely éves összevetésben 21 százalékos volumencsökkenés.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

A jövőbeni jelzáloghitelesek kockázatait mérsékelni hivatott intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai Parlament. Az új uniós szabályok értelmében a hitelfelvevőknek az EU egész területé...

http://ujhazak.com