Duna House: erős évzárásra számítanak a szakértők az ingatlanpiacon

Erős évzárásra számítanak a szakértők az ingatlanpiacon, a Duna House által szeptemberre becsült 9754 tranzakció az előző havi értéket 4,8 százalékkal, az egy évvel korábbit 20,9 százalékkal haladta meg - közölte az ingatlanközvetítő hétfőn az MTI-vel.A cég becslése szerint 2024-ben eddig 92 ezer tranzakció valósult meg, így a várakozásoknak megfelelően a piac az előrejelzett 110-130 ezres sáv közepe körül fogja zárni az évet A cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkája, a Credipass magyarországi adatai szerint a jelzáloghitel-piacon szeptemberben 112 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott. Hozzátették, hogy a harmadik negyedévben az ország teljes területén a 20 millió forint feletti összegre szerződők aránya volt a legmagasabb.

Kelet-Magyarország kivételével országszerte csökkent az átlagos hitelnagyság az előző negyedévhez képest. Keleten jelentős emelkedés után 22,4 millió forintra nőtt az átlagos hitelösszeg, míg a nyugati országrészben 20 millió forint alá csökkent. A budapesti hitelfelvevők körében az átlagos hitelnagyság 26,6 millió forint volt.

Az ország teljes területén a 20 éves futamidőre szóló ügyletek aránya volt a legkiemelkedőbb ezúttal is - közölte a cég, hozzátéve, hogy Kelet-Magyarország kivételével mindenütt emelkedett a kiszámíthatóbb, legalább 10 évig fix kamatozású hitelek aránya. A közleményben kitértek arra, hogy továbbra is 7000 feletti lakásszámmal várta az újépítésű otthont kereső vevőket a XIII. kerület az elmúlt negyedévben. Keresett lokáció továbbá Újbuda is, ahol ezúttal is 4000 körüli új lakásból válogathattak az érdeklődők.

Négy kerületben, az I., a II., a VI. és a XII. kerületben haladta meg az újépítésű otthonok átlagos négyzetméterára a 2 millió forintot, a Terézvárosban és a II. kerületben pedig már 3 millió forintnál is magasabb áron kínálják az új lakásokat. A fővárosi újépítésű lakások átlagos négyzetméterára 2024 harmadik negyedévben megközelítette az 1,5 millió forintot a Duna House adatai szerint.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com