Duna House: erősödő befektetői aktivitás várható jövőre is a lakáspiacon

Erősödő befektetői aktivitásra számít az idei év folytatásaként 2025-ben is a lakáspiacon a Duna House.A cég pénteki közleménye szerint a pénzügyi forrás és a vevői bizalom adott, azonban a rövidtávú lakáskiadás terézvárosi tiltása, és az esetleges országos szabályozása már érezteti hatását a befektetői körben népszerű kerületek listáján, hosszú távon pedig nagy eséllyel jelentősen át is formálhatja majd a fővárosi befektetők választásait.

Az ingatlanközvetítő számítása szerint a csökkenő állampapírhozamok következtében már az idén is egyre többen tértek vissza az ingatlanpiacra, a jövő év elejére várható állampapírokból származó kamatkifizetések, és a lejáró állampapírok pedig akár 1000 milliárd forint plusz tőkét jelenthetnek a lakáspiac számára, ami jelentősen erősítheti a befektetői kedvet a fővárosban.

A közleményben kitértek arra, hogy az idén a Duna House közreműködésével értékesített fővárosi lakások harmadánál jelölték meg az ügyfelek a befektetési célú vásárlási motivációt, de ez a szám tartalmazza azon tranzakciókat is, amelyeket gyermekük későbbi lakhatása céljából kötöttek a szülők. A tranzakciós adatok alapján Budapesten a befektetői kör számára Erzsébetváros (14 százalék), Józsefváros (11 százalék) és Terézváros (10 százalék) mellett előnyben részesített terület volt még Újbuda, a XIII. kerület, valamint Zugló is, a befektetők 8-8 százaléka választott ezen kerületek kínálatából, míg például Budafok-Tétényt vagy Rákosmentét alig, Soroksárt pedig szinte egyetlen befektető sem preferálta.

Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese a közleményben rámutatott arra, alig egy hónap telt el azóta, hogy napvilágra került a Terézvárosi Önkormányzat által kezdeményezett, rövidtávú lakáskiadásról szóló lakossági szavazás eredménye - miszerint a VI. kerületi lakosok a továbbiakban nem támogatják a lakások Airbnb jellegű bérbeadását a kerületben - máris rányomta a bélyegét az ingatlanpiaci keresletre a befektetők körében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com