Duna House: hónapok óta csökken a panelek ára
Három hónapja folyamatosan csökken a magyarországi panellakások ára, miközben a téglalakásoké emelkedik - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Duna House.
Közleményük szerint a panellakások négyzetméterára februárban tetőzött, azóta lassú, de folyamatos csökkenésben van. Júliusra a szegmens a februári csúcshoz képest több mint 8 százalékkal olcsóbb lett, és az ár az év eleje óta nem látott mélypontra süllyedt. A téglaépítésű lakások ára ellenben stabil maradt, sőt tovább drágult: a tavaszi szinthez képest a nyári hónapokra emelkedett, és júliusban érte el az idei legmagasabb átlagos négyzetméterárat. A két szegmens tehát ellentétes irányba indult el.
Tavasszal a panellakások átlagos négyzetméterára már csak 11 százalékkal maradt el a téglaépítésűekétől, a két piac ekkor került a legközelebb egymáshoz. Júliusra ez a különbség újra közel 21 százalékra nyílt. A közlemény szerint azonban mindezt a piac egésze alig érzékeli. A használt lakások átlagos négyzetméterára összességében stabil maradt, tavaszról nyárra nagyjából 1 százalékkal még emelkedett is, vagyis általános árcsökkenésről szó sincs.
A magyarázat a piac összetételében látszik, a budapesti használtlakáspiac mintegy négyötödét ugyanis a téglaépítésű lakások adják, és ezek drágulása bőven ellensúlyozza a jóval kisebb súlyú panelszegmens visszaesését az átlagban. Négyzetméterre vetítve a panel esése valójában nagyobb, mint a tégla emelkedése. A piac egésze mégis stabilnak tűnik, mert a súlyát tekintve a tégla adja meg az alaphangot - összegez a közlemény.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások