Duna House: két piaci szereplő lakástakarékpénztári konstrukciói is elérhetőek március 1-től

Két piaci szereplő lakástakarékpénztári konstrukciói is elérhetőek március 1-től - közölte pénteken az MTI-vel a Duna House, amely összegyűjtötte a megtakarítási termékek legfontosabb különbségeit.A közlemény szerint újraindította lakástakarékpénztári szolgáltatását március 1-től az OTP Lakástakarék, így a Fundamenta által kínált háromfajta lakáscélú megtakarítás mellett további kettő közül választhatnak a lakásvásárlást tervező ügyfelek.
    

A Duna House cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkája, a hitelközvetítő Credipass magyarországi vezetője, Fülöp Krisztián a közlemény szerint kifejtette, a lakástakarékpénztár az öngondoskodás egyik alappillérének tekinthető. A jelenlegi konstrukciókkal már akár havi 10 ezer forintos összeg ráfordításával rendszeresen lehet takarékoskodni.
    

A kifejezetten lakáscélú megtakarítási formák közös jellemzője, hogy a választott takarékoskodási idő végén kedvező és a teljes futamidő alatt végig fix kamatozású lakáshitel is igényelhető mellé. Az elérhető 3,9-7,9 százalék közötti kamat függ a lakástakarékot nyújtó intézménytől, a megtakarítás futamidejétől és a választott terméktől is.
   

A befizetésekre szóló betéti kamat mértéke megegyező (0,1 százalék), ugyanakkor a szolgáltatók a megtakarítás időtartamától függően - legkevesebb 4 vagy 5 év után - egyszeri kamatprémiumot vagy bónuszt fizetnek, amelynek mértéke az elért megtakarítás 5-30 százalékig terjedhet. A megtakarítást lakásvásárláshoz, meglévő hitel kiváltásához vagy felújításhoz is fel lehet használni.
    

Újdonság, hogy az összegyűjtött összeg lakáscélú felhasználásáról elegendő nyilatkozatot tenni, valamint, hogy bármelyik szolgáltató mellett dönt is az ügyfél, bármennyi megtakarítási szerződést köthet, sőt, akár az OTP-nél és a Fundamentánál is takarékoskodhat egyszerre. A korábbival ellentétben nem az állam biztosítja a hozamot, hanem teljes egészében pénzintézeti megtakarítási termékekről van szó - ismertette a közleményben Fülöp Krisztián.
   

Hozzátette, hogy a piacon elérhető termékek közötti különbségek értelmezésében és a végső döntéshozásban mindenképp tanácsos segítséget kérni a témában jártas pénzügyi szakértőktől.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

A jövőbeni jelzáloghitelesek kockázatait mérsékelni hivatott intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai Parlament. Az új uniós szabályok értelmében a hitelfelvevőknek az EU egész területé...

http://ujhazak.com