Duna House: országosan és régiónként is csökkent az alku mértéke a hazai ingatlanpiacon

Jelentősen csökkent az alku mértéke a hazai ingatlanpiacon, országos szinten és régiónként is kirajzolódik a vevői mozgástér szűkülése; a jelenség egyebek mellett azzal magyarázható, hogy a piacon lévő eladó ingatlanok száma nem nő a kereslet ütemével összhangban - közölte saját adatai alapján a Duna House szerdán az MTI-vel.Rámutattak, hogy országos szinten a panellakásoknál a 2024 májusában mért 5,6 százalékról idén májusra már 2,6 százalékra csökkent az alku mértéke, ami a használt téglalakásoknál 6,8 százalékról 6 százalékra mérséklődött.

Példaként említették továbbá, hogy ugyanebben az időszakban Kelet-Magyarországon a panellakásoknál átlagosan 5,8 százalékról, 3,1 százalékra csökkent, míg a téglalakásoknál átlagosan 7 százalék marad az elérhető engedmény.

Jelezték, hogy Nyugat-Magyarországon az alku mértéke 4,1 százalékról, 3 százalékra, a téglalakásoknál pedig a korábbi 7,5 százalékról 5,9 százalékra csökkent idén májusban éves összevetésben.

Hozzátették, hogy Budapesten, különösen a panellakásoknál mérséklődött jelentősen az alku: a budai oldalon a 2024-es 2,7 százalékról 1,8 százalékra esett vissza, míg Pesten a tavalyi 3,5-ről idén májusra 2,4 százalékra csökkent az átlagos engedmény.

A közlemény idézte Szegő Pétert, a Duna House PR és elemzési szakértőjét, aki elmondta a csökkenő alkulehetőség nem feltétlenül a piac túlfűtöttségét, hanem sokkal inkább a kiegyensúlyozottabb viszonyokat és az eladói oldal határozottabb árképzését tükrözi.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a jelenség hátterében több tényező is áll. Egyrészt a piacon lévő eladó ingatlanok száma nem nő a kereslet ütemével összhangban, ami eleve szűkebb választékot és fokozottabb versenyt eredményez a vevők között. Másrészt az elmúlt hónapokban sokan kivárták az áprilisban tetőző árcsúcsot, és most már eladási szándékkal, jóval reálisabb árakkal lépnek piacra, kevesebb teret hagyva az alkunak.

Ezzel párhuzamosan a csökkenő hitelkamatok és a gazdasági kilátások javulása is élénkítheti a keresletet, ami tovább erősíti az eladói pozíciót. A regionális különbségek pedig arra utalnak, hogy ezek a hatások nem egységesek országszerte, így az élénkülés intenzitása eltérő lehet a különböző régiókban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com