Duna House: tíz év alatt három autó árával nőtt egy lakás értéke Magyarországon

Az elmúlt tíz évben az ingatlanok drágulása miatt látványosan megváltozott a lakások és a családi autók relatív értéke; 2025-ben egy átlagos lakás ára három új, középkategóriás autó értékével emelkedett 2015-höz képest - tájékoztatta a Duna House szerdán az MTI-t.Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője a közleményben azt írta: 2015-ben legfeljebb 3-4 új, középkategóriás autó áráért lehetett egy 60 négyzetméteres budapesti lakást vásárolni, 2025-ben ez az arány 5-6-ra emelkedett 1,2-1,3 millió forintos négyzetméterárakkal és 10-13 millió forintos járműárakkal számolva.

A felmérés szerint a két vagyonkategória értéknövekedési üteme 2015 óta vált el egymástól. Amíg az új személyautók ára az elmúlt tíz évben mintegy 60-90 százalékkal emelkedett az importőrök és kereskedők adatai alapján, addig az Eurostat és a BIS házárindexei szerint a magyar lakóingatlanok nominális értéke 2015 és 2025 között átlagosan 160-180 százalékkal, reálértéken pedig 80-100 százalékkal nőtt.

Az ingatlanárak növekedését az állami támogatások, a kedvező kamatkörnyezet, a befektetési vásárlások és az építőipari kapacitások szűkössége hajtotta. Ezzel szemben az autópiacot a globális chiphiány, az ukrajnai háború, az elektromos járművek térnyerése és a használtautó-import szabályozásának változásai befolyásolták.

A szakértő kiemelte, hogy a lakásárak dinamikus emelkedése komoly kihívást jelent a fiatal családok számára, akik egyszerre szeretnének saját otthont és megfizethető mobilitást biztosítani. A Duna House várakozása szerint a jelenlegi trendek alapján az ingatlanok értéke a következő években is gyorsabban nő majd, mint az autóké, különösen, ha az új lakások kínálata nem tud lépést tartani a kereslettel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com