Európa élvonalában van Magyarország a lakásárak emelkedésében

Európa élvonalában van Magyarország a lakásárak emelkedésében, az eredmények hátterében a magyar gazdaság jó teljesítménye, a bérek folyamatos emelkedése áll, a lakásárak további növekedésére vélhetően a demográfiai program lakásvásárlást ösztönző elemei, illetve a 2020-tól megváltozó áfa-szabályok is hatással lesznek az ingatlan.com és az OTP Ingatlanpont elemzései szerint, amelyekben az Eurostat 2019. első negyedéves lakásárakat vizsgáló adataira reagáltak.Az Eurostat adatai szerint az év első három hónapjában az unióban átlagosan 4 százalékkal drágultak a lakások éves összevetésben, Magyarországon viszont 11,3 százalékkal, ezzel az értékkel Magyarország áll az első helyen az unióban.

   
Az ingatlan.com közölte, az Eurostat adatai szerint a magyarországi lakásárak 2015 és 2018 között 32 százalékkal emelkedtek, ez a legmagasabb érték az Európai Unióban. A dobogón Írország és Csehország szerepel 31, illetve 30 százalékos emelkedéssel, majd Lettország következik 29 százalékkal. A lakások iránti keresletben kulcsszerepe van a fizetések alakulásának, ebből a szempontból is a legjobbak közé tartozik Magyarország, ugyanis 2015 és 2018 között 29 százalékkal emelkedtek a bérek. Ezt az eredményt csak Litvánia múlta felül, ahol az Eurostat 30 százalékos béremelést regisztrált.
    

A bérek emelkedése mellett a GDP bővülését tekintve is előkelő helyen szerepel a magyar gazdaság az unióban. Az Eurostat megállapította, hogy egy emberre vetítve a GDP három év alatt közel 20 százalékkal emelkedett Magyarországon, ami az unióban a hetedik legjobb eredmény. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az ingatlanárak változása a legtöbb uniós országban a béremelkedéstől vagy épp a gazdasági növekedéstől függ, így a lakásdrágulás üteme részben ezeknek a függvénye. Mindez pedig azt jelenti, hogy amíg a gazdaság jó teljesítményt mutat, és a bérek is folyamatosan növekednek, addig a lakásárak emelkedhetnek.
    

Az OTP Ingatlanpont elemzésében kiemelte, a magyarországi lakásárak nominál értéken emelkedtek 11,3 százalékkal, reálértéken, azaz az inflációtól tisztított árakat vizsgálva az emelkedés 7,4 százalékos. Ez utóbbi alapján Magyarország a dobogó második helyén áll Portugália mögött. Hozzátették, Magyarországot a lakásárak emelkedését tekintve Horvátország, Lengyelország, Szlovénia, Csehország és Bulgária követik 6-7 százalék közötti értékkel. Miközben a legnagyobb európai gazdaságok ennél jóval szerényebb lakásár-változást produkáltak: a német 3,7 százalékot, a francia 1,7 százalékot, míg az Egyesült Királyságé 0,1 százalékot.
    

Az OTP Ingatlanpont szerint a már hatodik éve meredek áremelkedés valószínűleg lassuló ütemben, de tovább kitarthat, egyrészt a most bevezetett demográfiai program lakásvásárlást ösztönző elemeinek hatására, másrészt pedig a 2020-tól megváltozó áfaszabályok miatt, hiszen jövőre 27 százalékra emelkedik az új lakások áfája a jelenlegi 5 százalékról.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

A jövőbeni jelzáloghitelesek kockázatait mérsékelni hivatott intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai Parlament. Az új uniós szabályok értelmében a hitelfelvevőknek az EU egész területé...

http://ujhazak.com